Berta Sándor

Távolabbra látó LiDAR-egységeket fejlesztenek

A Light detection and ranging (LiDAR) lehetővé teszi, hogy a közúti járművek lézersugarak segítségével "lássanak". A szakemberek 200 méteres hatótávolságot szeretnének.

Az Austin Russell és az általa létrehozott Luminar nevű startup már 2017 áprilisában kifejlesztette azt az új LiDAR-rendszert, amely már 200 méter távolságból is felismeri az egyes tárgyakat és ennek köszönhetően egy az autópályán önállóan közlekedő gépkocsinak az eddigi 1-2 helyett 7 másodperc ideje van arra, hogy reagáljon az esetleg felbukkanó akadályokra és jobban felismerje a sötét objektumokat is.

Szakemberek most olyan rendszereken dolgoznak, amelyek még nagyobb hatótávolsággal rendelkeznek. A Bécsi Műszaki Egyetem Automatizálási és Szabályozástechnikai Intézetének (ACIN) kutatói Georg Schitter vezetésével, valamint az Infineon Technologies Austria szakemberei Leonhard Kormann vezetésével a technológiában rejlő autonóm közlekedési lehetőségeket vizsgálják. Schitter rámutatott, hogy a távolba látó LiDAR-egységek az egyik legnagyobb megoldatlan problémát jelentik.

A tudósok egy olyan berendezésre támaszkodnak, amelyben a lézersugár egy mozgatható tükör segítségével bármely kívánt irányba fordítható. Ezek a mikroelektromechanikus (MEMS-) rendszerek azonban érzékenyek a rezgésekre. A bécsi és grazi kutatók a közelmúltban mutattak be új irányítástechnikai módszereket, "amelyekkel ezt a rezgő MEMS-tükröt stabilizálják". A tükör vezérlésével a szokásos "néhány kilohertzes" rezgések bizonyíthatóan kompenzálhatók. Ha a tükör a rezgések hatására elmozdul a kívánt pozícióból, ezt regisztrálja és aktívan kompenzálja. Ez a fajta interferenciaelnyomás már most is nagyon jól működik.

Az elsődleges szempont a minél olcsóbb LiDAR-rendszerek megalkotása. A most elérhető termékek 8000-10 000 euróba kerülnek, ez az ár egy szenzorhoz képest nagyon drága. Amennyiben sikerül az összeget 1000 euró alá szorítani, onnantól lesz a helyzet érdekes. A közeli és a távoli látás biztosításához négy darab körülbelül ököl méretű szenzorra lenne szükség, amelyeket a fényszórók mellé lehet felszerelni. Az árat akkor lehet tovább csökkenteni, ha a MEMS-rendszereket sikerül sorozatban gyártani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!