Berta Sándor

A Tesla Motors elfeledett alapítói

A gyártó neve szorosan összekapcsolódott Elon Muskkal, pedig nem ő alapította a céget.

A startupot Martin Eberhard és Marc Tarpenning hozta létre. A két szoftverfejlesztő az 1990-es években a kis méretű számítógépek akkumulátortechnikájának fejlődését vizsgálta, de az első termékük mégsem egy akkumulátor volt, hanem a a világ első elektronikus könyvolvasója, a Rocket eBook. A terméket fejlesztő vállalkozást 2000-ben adták el 187 millió dollárért egy amerikai médiakonszernnek. Eberhard - a saját elmondása alapján - az összeg egy részéből egy sportautót akart vásárolni, de amikor az egyik szalonban az eladók megmutatták neki az elérhető gépkocsikat, azok nagy fogyasztási értékei annyira sokkolták, hogy egy alternatíván kezdett el gondolkodni.


Tarpenning és Eberhard egy Roadster mellett

Egy másik történet szerint viszont a vállalat eladásának évében Eberhard elvált a feleségétől és egy gyors sportautóval akarta magát vigasztalni, de nem volt képes megvenni a kiválasztott járművet, mert zavarta a globális felmelegedés, az olajtól való függés és a nagy fogyasztás. Bármelyik történet is volt az igaz, végül ez vezetett a Tesla Motors megalapításához. A szakember Marc Tarpenninget is meggyőzte, aki eleinte szkeptikus volt és megkérdezte Eberhardot, hogy őrült-e.

Az alapötlet az volt, hogy egy könnyű, luxuskategóriás autót építsenek az amerikai elit számára, amely az elektromos gépkocsikat státuszszimbólumnak tekintette. A projekt sok pénzt emésztett fel, ezért a két alapító 2003 nyarán a Szilícium-völgyben kezdett kockázatitőke-befektetőket keresni. Az illetőt több hónapnyi keresés után meg is találták: 35 éves volt és Elon Musknak hívták. A menedzser éppen felépítette a PayPalt és az üzleti partnerével, Jeffrey Brian Straubellel együtt - akit sokszor tévesen szintén a Tesla Motors alapítójaként tüntetnek fel - 27 millió dollárt fektetett be a társaságba.

Miután Musk sok pénzt invesztált a cégbe, ezért a kezdetektől nagy beleszólási joga volt a különböző kérdésekbe, legyenek azok műszaki jellegűek vagy másmilyenek. A befektetők egyik aggodalma az volt, hogy a járművekbe beépített több ezer laptopakkumulátor felrobbanhat, ráadásul a karosszériát is újra kellett gondolni a hiányzó motor miatt. Azért, hogy pénzt takarítsanak meg, Musk, Eberhard és Tarpenning licencelték a Lotus brit sportautó-gyártó Elise nevű platformját és hosszadalmas teszteléssel megoldották a problémákat. A Tesla Motors - három évvel az alapítása után - 2006. július 24-én mutatta be az első sorozatgyártású modelljét, a Roadstert, amelyből 2012-ig közel 2500-at értékesítettek. Ez alapozta meg a Model S-t.


Balra a Tesla Roadster, jobbra a Lotus Elise

A sikert Eberhard és Tarpenning már nem élhette meg, mindketten 2008-ban távoztak - és egyikük sem önszántából. Musk elsősorban Eberhardot akarta elmozdítani. Egyesek úgy vélték azért, mert kontrollmániás volt, mások pedig úgy, hogy eleve mindig is magát tekintette főnöknek. Eberhard beperelte a menedzsert rágalmazás és szerződésszegés miatt, s még ma sincsenek jó viszonyban. A férfi 2017-ben a svájci televíziónak azt mondta, hogy már nem állnak kapcsolatban egymással.

Az interjú apropója Eberhard új vállalkozása volt, a 2016-ban alapított InEvit Inc. elektromos autókhoz készít akkumulátorokat és hajtásláncokat. Másfél évvel később az SF Motors nevű kínai-kaliforniai elektromos gépkocsikat gyártó vállalat felvásárolta az InEvitet, Eberhard pedig megtartotta a vezető fejlesztői pozíciót. A legfőbb vetélytársuk pedig nem más, mint a Tesla Motors. Az borítékolható, hogy a szakember számára motivációból nincs hiány.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #1
    valamiért engem ez a Facebbok sztorira emlékeztet. Most már azért nem annyira szimpatikus az Elon... :\