Berta Sándor

A Teslán nem múlik az autonóm autók megjelenése

A gyártó vezetője ígéretet tett, de annak betartása nem csupán rajta múlik.

Elon Musk, a Tesla alapítója és vezérigazgatója elemzőknek kijelentette, hogy már az idei év végére megjelenhetnek az utakon az első teljesen önállóan közlekedő, robotpilótás gépkocsik és elsősorban a közlekedési hatóságokon fog múlni, hogy engedélyezik-e ezen járművek megjelenését a forgalomban. Amennyiben a cégnek sikerül betartani az ígéretet, akkor kettes, hármas, illetve ötös szintű autonóm autókat kínálhat majd az ügyfeleinek. Az ötös a legmagasabb szint, amelynél már minden automatikusan zajlik és teljesen a gépkocsié az irányítás.

Musk hozzátette, hogy a robotpilóta-funkció már a 9.0-s verzióra való frissítés óta képes arra, hogy autópályákon teljesen automatikusan közlekedjen. Sávváltásokhoz viszont továbbra is szükség van emberi interakciókra, hiszen a vezetőnek kell indexelnie. Néhány héten belül azonban ez a dolog is automatikussá válhat, ehhez viszont szükség van a törvényhozók jóváhagyására is. Mindenesetre a Tesla a következő hetekben egy olyan frissítést fog megjelentetni, amely az indexelést emberi beavatkozáshoz kötő funkciót néhány piacon kikapcsolja, de ehhez még kell a közlekedésfelügyeletek engedélye. A vállalat hiszi, hogy az Amerikai Egyesült Államokban támogató lesz a hozzáállás, és remélik, hogy az USA példáját később más országok közlekedési hatósága is követi majd.

A Tesla vezetője a következő nagy kihívásnak a közlekedési lámpákat és a kereszteződéseket látja. A kiterjedt parkolókban és a bevásárlóközpontokhoz tartozó több emeletes parkolóházakban való navigáció rendkívül nehéz, elsősorban a nagy forgalom és a sok gyalogos miatt. Az egyelőre kérdéses, hogy Musk, illetve a gyártó mennyire fogja tudni betartani a tett ígéretet, miként az is, hogy a közlekedési hatóságok és a törvényalkotók mennyire lesznek a kérdésben a Tesla partnerei.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #4
    Nem gyárt! Ez van a cikkben is, Musk történetesen nem állított illyesmit, sok mindenért kárhoztatható a kijelentései miatt, ezért speciel nem! A jövőben valamikor, majd ilyen autót is kínálHAT az ügyfeleinek.
  • defiant9 #3
    Felesleges az L5-t idénre megcélozni, bár értem hogy az innovatív imidzs-el nem lehet csak piackövető. A Tesla tulajok a 98%-os L4-nek is örülnének, a 2%-ra meg visszaveszik a kormányt, ezzel is reprezentálják az asszonynak hogy azért még mindig az okos/ügyes férfiember az úr a gép felett. A 100% autópálya lépesség egy jó kiindulási alap, van értelme/hozzáadott értéke ha tehermentesítik a vezetőt ettől a monoton útszakasztól.
  • NEXUS6 #2
    Mióta gyárt Lvl 5-öt a Tesla? Ez olyan Mászkos nagyotmondásnak tűnik már megint. :)
  • Ender Wiggin #1
    a tesla a level 2-vel még rohadt messze van bármitől, aminek értelme van...