Berta Sándor

Zöld utat kapott az önvezető járművek tesztelése Franciaországban

Párizs új jogi kereteket készít elő az autonóm gépkocsik teszteléséhez és rendszeres közlekedésének biztosításához.

A francia kormány által megbízott szakértői bizottság bemutatta jelentését, amely az önállóan közlekedő járművek engedélyezésre vonatkozik a 2020 és 2022 közötti időszakban. A robotautók a nemzetközi besorolás alapján hármas szintűek lehetnek. Ez azt jelenti, hogy ezeknél a modelleknél a gyártóknak biztosítaniuk kell, hogy a sofőr bármikor átvehesse az irányítást a gépkocsi felett. Anne-Marie Idrac korábbi államtitkár, akit a kabinet a jelentés kidolgozásával bízott meg, azt nyilatkozta, hogy az üzemterv ambíciózus és megfelel az innováció valóságának.

A francia szállítási és közlekedési minisztérium a következő napokban elő akar terjeszteni egy részletes törvénytervezetet. Az egyelőre még kérdéses, hogy a dokumentum tartalmazni fogja-e az összes szakértői javaslatot. A francia kormány ki szeretné használni azt, hogy a helyiek nagyon nyitottan viszonyulnak az új technológiákhoz. Ugyanakkor a szakértők hangsúlyozták, hogy Franciaországban szigorúbbak a biztonsági előírások, mint az Amerikai Egyesült Államokban vagy Kínában. Idrac hozzátette, hogy biztonság nélkül nem alakul ki a robotjárművek piaca.


Emmanuel Macron azt is bejelentette, hogy a négyes szintű, teljesen automatizált autók tesztjeit bizonyos útszakaszokon már 2019 előtt engedélyezni akarja. Ezekre eddig csak a magántulajdonban lévő utakon volt lehetőség. A négyes szint azt jelenti, hogy a sofőrnek nem kell mindig beavatkoznia. A francia államfő egyébként már március végén azt szorgalmazta, hogy Franciaország legyen úttörő az autonóm közlekedés kipróbálásában és meghonosításában. A politikus többször is találkozott az ágazat képviselőivel és a kutatókkal. Macron célja az, hogy az új technikai trendekből ne csupán az autonóm közlekedés profitáljon, hanem például a mesterséges intelligencia is. Az új fejlesztéseket éppen ezért egy 10 milliárd eurós alappal támogatná, az összeget az állami vállalatokban lévő tulajdonrészek eladásaiból teremtené elő.

A Renault és a PSA Peugeot-Citroën bizonyos francia autópályák szakaszain már kipróbálta az önállóan közlekedő gépkocsijait, de a vezetők mindig ott ültek a kormánynál. Franciaországban 2014 és 2017 között 51 tesztet engedélyeztek, s ezek során az autonóm járművek 100 000 kilométert tettek meg. Meissa Tall, a Deloitte autószakértője szerint azt még nem lehet megmondani, hogy Franciaország vagy Németország engedélyez több tesztet, de az látható, miszerint Macron számára fontos, hogy Franciaország ne mulassza el a technológiai csatlakozást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!