SG.hu·

A dízelek szoftverfrissítése nem jelenti a probléma megoldását

A dízelek szoftverfrissítése nem jelenti a probléma megoldását
A dízelautókra kiszabott behajtási tilalmak kizárólag szoftverfrissítéssel nem biztos, hogy elkerülhetőek Németországban egyes szakértők és politikusok szerint, mivel a járművek még ezután is az egészségre káros nitrogén-oxid többszörösét fogják kibocsátani.

A szövetségi környezetvédelmi hivatal szerint az Euro-6 normás dízelautók jelenleg 507 milligramm nitrogén-oxidot bocsátanak ki kilométerenként, ami több mint hatszor annyi, mint a laborkörülmények között megengedett 80 milligramm. Peter Mock, az amerikai International Council of Clean Transportation (ICCT) szakértője a dpa német hírügynökségnek azt mondta, számítása szerint, ha a szoftverfrissítés 30 százalékkal csökkentené a károsanyag-kibocsátást, akkor 355 grammal kellene számolni kilométerenként, ám ez még mindig négyszer magasabb a törvényben foglalt határértéknél. A szakértő így kétségbe vonja, hogy kizárólag szoftverfrissítéssel el lehetne kerülni a dízelautók kitiltását a városokból. Hozzátette, a legjobb megoldás az új alkatrészek beépítése lenne az autókba, de ez "nagyon sokba kerülne, és bizonyos modelleknél nem is lehetséges".

Johannes Fecher, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) közlekedési szakértője, valamint Dieter Reiter, München főpolgármestere szintén kétségbe vonta, hogy szoftverfrissítéssel megakadályozható a dízelutók kitiltása a városokból. Oliver Krischer, a Zöldek frakcióvezető-helyettese szerint megint az autóipar diktálta a feltételeket, míg a kormány "szolgálatkész" politikát folytatott a fogyasztók és a városlakók kárára. Ezzel szemben Alexander Dobrindt szövetségi közlekedési miniszter csütörtökön azt mondta: ő biztos benne, hogy a szoftverfrissítéssel elkerülhetőek a behajtási tilalmak.

Az Európai Bizottság meglehetősen visszafogottan nyilatkozott a dízelcsúcs eredményeiről: üdvözölték a német kormány és az iparág erőfeszítéseit, de hozzátették azt is, hogy alaposan ellenőrizni kell, hogy az intézkedések valóban meghozzák-e a kívánt eredményt. Berlinben szerdán rendezték a dízelcsúcsot, amelyen az iparág képviselői, tartományi miniszterelnökök és a szövetségi kormány abban állapodtak meg, hogy a gyártók több mint ötmillió Euro-5 és Euro-6 normás dízelautó szoftverfrissítését végzik el önként és ingyen, így átlagosan 25-30 százalékkal csökkenhet az érintett járművek nitrogén-oxid kibocsátása. Az autók hardverfrissítését, azaz alkatrészek utólagos beépítését azonban elutasította a szakma.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© NEXUS62017. 08. 15.. 09:18||#4
😄
Épp most veszek egy dízel kocsit!

Amúgy az autógyártók tényleg kapják be, megpróbálták olcsón megúszni a fejlesztést, a SW átírása most megint könnyebb útnak tűnik, de kb ez a vége, valamit csinálni kell. Mondjuk lehet, hogy a teszt is szar volt, nem egy 30 éves, akkori kocsikra kitalált teszten kellene átnyomni a kocsikat.

Minden esetre lassan évtizedek óta van olyan technológia, amivel az égőteret/gázokat lehet hűteni, és mellette teljesítménynövekedéssel is jár. Nagy dízel hajómotoroknál alkalmazott közvetlen vízbefecskendezésre gondolok.

Asszem a BMW meg is csinálta kocsikra is.
© Ender Wiggin2017. 08. 08.. 05:43||#3
A Volvo, Subaru, Toyota után az Audi is hivatalosan leáll a dízelek fejlesztésével és csak a hibrid, elektromos és hidrogéncellás motorokra főkuszálnak. A bortány az dízel eltűnéséhez vezet és az eberiség egészségi állapotának javulásához, úgyhogy Nobel-díjat adnék a kirobbantónak.
© barret2017. 08. 04.. 20:10||#2
Ahogy megyünk felfelé a környezetvédelmi előírásokban,úgy lesznek egyre veszélyesebbek a diesel motorok! Nesze neked Euro norma...
© Ender Wiggin2017. 08. 04.. 13:50||#1
Ja csalni nem fognak, de a kibocsátás marad... Tiltsák csak ki mind.