Berta Sándor

Bemutatta koncepció­járművét a Fiat-Chrysler

A gépkocsi önállóan közlekedik, hálózatba kötött, elektromos meghajtású, de akkumulátorról működik.

A Fiat-Chrysler Las Vegasban a Consumer Electronics Show keretében állította ki a teljesen elektromos meghajtású tanulmányautóját, amelynek neve Chrysler Portal és a hatótávolsága 400 kilométer. A beépített akkumulátorok kevesebb, mint 20 perc alatt 60 százalékos szintre tölthetők fel.


Az új modellt a Fiat-Chrysler négy munkatársa mutatta be és a leginkább az volt a feltűnő, hogy összesen tíz csatlakozási és töltési lehetőséggel rendelkezik. Ezekkel feltölthetők az okostelefonok, a táblagépek és a játékkonzolok. A jármű a felhőszolgáltatásokon keresztül össze van kötve az internettel, így más gépkocsik és intelligens infrastruktúrák is tudják, hogy az autó merre jár, továbbá az utasok is pontosan tisztában vannak azzal, hogy éppen hol vannak. A koncepciójárművet kívül és belül egyaránt kamerákat szerelték fel, így Emilio Feliciano, a projekt felhasználói élményekért felelős vezetője szerint akár videokonferencia-beszélgetések is bonyolíthatók lesznek. Egy nagyobb érintőképernyő mutatja meg a fontos funkciókat.


A gépkocsi belső tere egyszerű, elegáns és sok hely van a csomagoknak. Az ajtókba szerelt szenzorok felismerik a beszállásra feljogosító személyeket és automatikusan kinyitják az ajtókat, melyek ilyenkor zölden világítanak. A lítium-ionos akkumulátorok a padló alatt találhatók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #4
    Általában minden dizájn koncepció über-futurisztikusan indul és a végén Fiat Multipla lesz belőle...
  • kvp #3
    Ez egy nagyon atlagos varosi auto formaju auto lett, csak a ketfele nyilo ajtok es a fenyes csikok ternek el a megszokottol. A fenyes csik az nem igazan kell, de az ajtokat jonak tartom, igy be lehet szallni akkor is ha nincs eleg hely a hagyomanyosat sarkig kinyitni. (ha meg olyan autot vesz az ember amit ki lehet mert nem sajnalja, akkor meg a mellettem allok panaszkodnak, hogy nekivagtam az ajtom veget a masik kocsinak)

    Ertelemszeruen a kozepkonzol nem kell, mert nincs mechanikus valto, de ezt a jobb amerikai autok mar az 60-es evekben kidobtak. Innentol szerintem az alap koncepcio, marmint a villanymotor es a padloban levo aksik (a mellekhataskent megemelt kenyelmesebb padloszinttel) egy viszonylag egyszeru autot jelent, meg onvezeto elektronikaval is.

    A fentiek fenyeben ez egy jo kis bevasarlo auto, amit kenyelmes hasznalni, meg egy plazaban a szuk parkolohelyen, negy nagy szatyorral a kezben is. En szemely szerint a full elektromos kisbuszokat varom, kb. a transporter kategoriasakat, megfizetheto aron. (egy feher furgon nem lehet draga mert nem fogjak megvenni)
  • NEXUS6 #2
    Hát ja.
    Az a gond, hogy nem igazán találják a helyét a dizájnerek az önvezérlő, villanykocsi koncepciónak. Csak mert az nem autó a hagyományos értelemben. Legalább is szerintük.

    Szal nekiállnak felforgatni az évszázad alatt kialakult, életmódba illeszkedő rendszert, formát, funkciót, mert a sofőr néha bekapcsolja az autópályán az önvezérlést és sunyiba előveszi a telefonját, hogy engribörcözzön. Na most e köré építenek egy látványos drága koncepciót, amit a kutya nem kíván.
  • Bazsio #1
    Amiért valami saját magát vezeti és elektromos miért kell így kinézzen? Miért jó ez? Olyan mintha a galamb lefossa a kilométereskövet és aztán a nagyerejű szél azt' elkeni...