Berta Sándor

Hollandiában is elérhető lesz a Netflix

Az amerikai streaming-szolgáltató szeretné Európát is bevenni, ezért folyamatosan terjeszkedik a kontinensen. A Netflix ajánlatai az év végétől immár Hollandiában is elérhetők lesznek.

A PaidContent híre szerint az idén - hetedik európai országként - Hollandia is bekerül a Netflix hálózatába. Tavaly a cég megjelent Dániában, Finnországban, Norvégiában, Svédországban, Nagy-Britanniában és Írországban. A bejelentés kapcsán ugyanakkor nem derült ki, hogy a streaming-szolgáltatást mennyiért vehetik majd igénybe a holland felhasználók. A cég azt hangsúlyozta, hogy az internetezők hozzáférhetnek a hollywoodi filmekhez és az átvett, illetve a saját fejlesztésű filmsorozataihoz. Ez utóbbiak közé tartozik a House of Cards és Az ítélet: család (Arrested Development).

A Netflix befektetői üdvözölték a lépést, annak ellenére, hogy korábban akadtak köztük olyanok, akik szkeptikusan álltak az európai (nemzetközi) terjeszkedés kérdéséhez, mert attól tartottak, hogy ez túl sok pénzbe kerül majd. A platform Európa mellett Kanadában, a Karib-tenger egy részén és Dél-Amerikában is jelen van, az Amerikai Egyesült Államokon kívül már több mint hétmillió előfizetője van. Dél-Amerika nagy kihívást jelent a vállalatnak, ezért néhány befektető arra akarta rávenni Reed Hastings vezérigazgatót, hogy néhány piacról vonuljanak ki, de ő ezt elutasította. Azt viszont megígérte, hogy az idén csupán egyetlen piacon jelennek meg, ez lett Hollandia. Németországban vagy Franciaországban így leghamarabb csak 2014-ben bukkanhat fel a Netflix.

A társaság eredetileg DVD-kölcsönzéssel foglalkozott, de időben felismerte, hogy váltania kell, 2007 óta már online streameket is kínál. Miközben a konkurens vállalatok közül sok kénytelenek volt lehúzni a rolót, a Netflix nemzetközi terjeszkedésbe kezdett, az üzleti modell pedig azóta is sikeres.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!