Berta Sándor

Ausztria - a felhasználók videói is segíthetnek a bűncselekmények felderítésében

Az osztrák belügyminiszter az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában és Nagy-Britanniában sikerrel alkalmazott módszereket ültetné át a helyi gyakorlatba.

Napjainkban szinte minden embernek van mobilja, és a bennük lévő kamera nagyon fontos felvételeket rögzíthet, ha egy bűncselekmény elkövetőjét vagy helyszínét kell megörökíteni, például a bostoni merénylet feltételezett elkövetőit is az átlagemberek által készített felvételek alapján sikerült azonosítani és elfogni. Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter erre szeretné buzdítani a polgárokat, mivel szerinte a civilek által készített felvételek segítségével több bűnözőt lehetne elfogni. Az USA-ban már eredményesen működik ez a módszer, számos projektbe vonják be a helyi polgárokat. A New York-i rendőrségnél már sikeres a Crime Stopper Initiative program, járulékos nyereségként pedig az ilyen jellegű együttműködéseknek köszönhetően erősödik a két fél közötti interakció.

Peter Gridling,az osztrák Alkotmányvédelmi és Terrorizmus Elleni Hivatal igazgatója, valamint Franz Lang, a Szövetségi Bűnügyi Hivatal igazgatója egyetértett az ötlettel. Mikl-Leitner szerint az elsődleges cél a jövőben is a megelőzés marad és csak ezután következhetnek a nyomozás. "Nem szeretnék minden - technikailag megvalósítható - dolgot a gyakorlatba is átültetni. Az Amerikai Egyesült Államokban is vita van arról, hogy melyik a jobb: a több vagy a kevesebb térfigyelő kamera" - mutatott rá. Vélekedése szerint a tömegek bevonásával a bűnüldöző szervek gyorsabbak és hatékonyabbak lesznek.


Az ötödik percnél a mobil "visszarakását" érdemes megfigyelni

Tény, hogy a kamerák nem tudják megakadályozni a bűncselekmények elkövetését, de hatékonyan szolgálhatják a nyomozói munkát. Gridling közölte, hogy Manhattanben a felszerelt térfigyelő kamerák 65 százaléka magánszemélyek tulajdonában van, a New York-i rendőrségnek azonban joga van felhasználni a berendezések által rögzített felvételeket. A Crime Stoppers Initiative keretében minden névtelenül közölt információt legfeljebb 2000 dollárral jutalmaznak. Ausztriában viszont el akarják kerülni, hogy az emberek csak akkor segítsenek, ha ezért pénzt kapnak. A hatóságok együttműködnek az Osztrák Szövetségi Vasúttársasággal (ÖBB) is. Az ÖBB kamerái által rögzített videók egy szerverre kerülnek és ehhez - bírói engedély birtokában - a rendőrök is hozzáférhetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!