Berta Sándor

Robotok válthatják ki a szerverközpontokban az informatikusokat

Napjainkban főként ipari létesítményekben alkalmaznak robotokat, ahol a futószalag mellett végzik a tevékenységüket, a jövőben azonban új szerepben is feltűnhetnek, mégpedig az adatfeldolgozó centrumok személyzeteként.

A Data Center Knowledge IT-portál cikkében rámutatott, hogy már napjainkban számos nagy szerverközpont-üzemeltető cég, például a Google és az Amazon is azon dolgozik, hogy az informatikusokat gépekkel váltsa ki. Bármennyire is utópisztikusnak tűnhet, a jövőben a meghibásodó memóriákat vagy merevlemezeket már nem mérnökök fogják kicserélni, hanem robotok. Mindez alapjaiban változtathatja meg az adatcentrumok felépítését, az üzemeltetés és a helykihasználás valóban optimálissá válhat. Módosulhat a tervezés is, hiszen a rack szerverek közé nem kell majd akkora helyet hagyni, hogy a szakemberek beférjenek.


A korszerű szerverközpontokat már most is nagyfokú automatizálás jellemzi. A rendszergazdáknak már szinte fel sem kell állniuk a helyükről, elemzőrendszerek jelzik, hogy pontosan melyik adattároló vagy chip hibásodott meg és kell kicserélni. A jövőben még inkább ez lesz a helyzet. A szakemberek ugyanakkor nem egyik pillanatról a másikra fognak háttérbe szorulni, a folyamat több évig is eltarthat, ráadásul az átállás nem lesz egyszerű és olcsó mulatság.

Az az elgondolás, hogy robotok dolgozzanak az adatcentrumokban egyébként nem új keletű. Már most is ez a helyzet azokban a nagy központokban, ahol több ezer mágnesszalagot kezelnek és cserélnek ki robotok. A jövő a LED-világítású szervertermeké, ahol az egyes alkatrészeket vonalkódok jelölik, hogy a technikusokat kiváltó robotok könnyedén és gyorsan azonosíthassák őket. Mindez hatékonyabbá teheti a szerverközpontok üzemeltetését és hozzájárulhat a költségek további csökkentéséhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #43
    "A technikai fejlődés rövid távon mindig okoz gazdasági feszültségeket, hosszú távon viszont..."

    Ez most mas fele problema. Az a gond, hogy a jelenlegi gazdasagi rendszer, a javak, eroforrasok, munka alapu elosztasa egyre kevesbbe mukodik. Egyre tobb ember szorul ki a munkabol, mert a helyuket a hatekonyabban, olcsobban dolgozo robotok veszik at.
    Mondjuk 50 ev mulva, amikor a mar csak 1 millio javitorobot javito ember fog dolgozni, akkor minden munkajovedelem aze az 1 millio kivaltsagose lesz, a maradek 9.999 milliard ember meg ehen hal, mert munka nelkuliek, ezert nincs joguk a javakhoz. Eljuthatunk addig az allapotig, hogy minden munkajovedelem, a robotokat uzemelteto embereke lesz. Ez most meg, nem nagy problema, de mar raleptunk erre az utra. A szombati munkanapot is, azert toroltek el, mert mar a 80-as evekben sem kellett annyi munkas, mint elotte. Az emberek egy jo reszenek, mar ma is azert nincs munkaja, mert robotok dolgoznak helyettuk, es igy ok nem reszesulhetnek a megtermelt javakbol. Pedig a osszesegeben a megtermelt jovedelmek, elegek lenenek ahhoz, hogy mindenkit ellehesen latni belole, csak a munka alapu elosztas miatt ebbol mar nem kap mindenki. Peldaul egy bankar 10 millios fizetesebol 30-50 embernek lehetne szereny fizetest adni.
    Erdekes vilag lesz az, majd egyszer, amiben mar, a NEM dolgozas lesz a termeszetes.
  • Kornan #42
    Azt persze nem gondoltam, hogy az emberek bármiről szavazhatnának. Ami nem lehetséges, vagy aminek egyértelműen rossz a kimenetele hosszú távon, arról fölösleges szavazást tartani. De például olyan kérdésekben, hogy van x pénz mire költsük, iskolákra vagy építsünk parkokat... Hasonlóan az emberek is könnyen indíthatnának kezdeményezéseket anonim módon egy weboldalon keresztül.
    Igazából nem is a szavazást akartam itt kiemelni, hanem azt, hogy ha kiépítenénk egy komplex informatikai rendszert az országok irányítására, ha úgy tetszik automatizálnánk és korszerűsítenénk az információáramlást az emberek felé, akkor az egészen új lehetőségeket nyitna. Lehetővé tenné, hogy az emberek kisebb erőfeszítéssel bekapcsolódjanak az őket is érintő döntésekbe és aktív szerepet vállaljanak. Idővel akár át is vehetnék közvetlenül az irányítást, jobban megvalósítva azt az optimális helyzetet, hogy valóban a legokosabb és legjobb képességű emberek vezetnék az országot. Továbbá ez az egész nagyban növelné az átláthatóságot, ha látni lehetne például, hogy pontosan , hogyan megy el az adóbevétel az adott körzetben, 2 kattintás és ott a torta-szelet ábra, stb... Jelenlegi rendszer szerintem katasztrofálisan nem átlátható, nincs megbízható mérce egy adott kormány teljesítményére és nem képesség alapján megy az irányítók szelekciója. Arról nem is beszélve, hogy sok területen hamar hamvába szál bármilyen változtatási kezdeményezés.
  • teddybear #41
    Nem érted. Az a gond, hogy olyan szintre ért a technikai fejlődés, hogy a dolgozni képes tömegnek a töredéke el tudja látni az egész emberiséget a szükséges termékekkel.

    Egyetlen ember+szövőgépek egész takácsüzemeket helyettesít. egy traktoros+céleszközök meg tud művelni egy akkora földterületet, amihez a két világháború között 10-15 parasztcsalád, és 20 fogat kellett.

    A gazdaság egyik alapvető feltételke az, hogy valahogy bele tudj tagozódni a munkasorba, hogy a munkaerődért cserébe jövedelemhez juss, amiből aztán meg tudsz élni, és fel tudod nevelni az utódjaidat.
    Ha ezt a lehetőséget elveszik tőled, akkor előbb-utóbb éhen fogsz halni. Társadalmilag meg komoly zavargásokat fogunk elszenvedni, amíg valahogy ki nem alakul az új társadalmi-gazdasági rend.
    Mert senki sem szeretne éhen halni, és nem lehet mindenki gazdag sem.
  • ranat #40
    Az emberek simán megszavaznák az ingyen sört és a munkamentes életet.
    A totális demokrácia (ahol minden kérdésben mindenkit megkérdeznek és mindenki szavazata 1-et ér) nem működik sajnos. Ehhez az emberi fajnak egy-két fokkal fejlettebbnek kéne lenni.
    A technikai fejlődés rövid távon mindig okoz gazdasági feszültségeket, hosszú távon viszont... még mindig a mamutot vadászhatnánk 30 fős csoportokban ha nem lenne fejlődés.
  • teddybear #39
    Alapvető ha megsemmisíted a fizetőképes vásárlóréteget, akkor előbb-utóbb te is csődbe mész, mert nem lesz aki megvásárolja a termékedet, vagy szolgáltatásodat.

    Annak idején Henry Fordot is kiröhögték, mert majdnem kétszer akkora bért fizetett az embereinek. De a gúnyolódók azt már nem látták, hogy a dolgozói a jobban megszervezett munkával 8x annyit teljesítettek. Viszont az olcsó autóit ezzel a megemelt jövedelemmel már a melósai is meg tudták venni, és a sok kis haszon jókora osztalékot hozott.

    Ha viszont mindenhol megszabadulnak a munkásoktól, mondjuk automaták fogják elvégezni az emberek helyett a munkát, akkor hamarosan alig marad valaki, aki képes egyáltalán bármit venni.
  • teddybear #38
    Szerintem a hozzászólók többsége teljesen hülye hozzá.
  • netperformer #37
    "http://alapjovedelem.hu/"

    Szerintem ennek nem gépesedési feltételei vannak, hanem intelligencia alapú feltételei. Durván megugrana az emberek száma és ez a legkisebb azon problémák közül, ami ennek a rendszernek a következtében előállna. Úgy körülbelül 1000-2000 év múlva majd beszélhet erről a (hullánk), addig ebből nem lenne több mint a kommunizmusból.
  • duke #36
    "http://alapjovedelem.hu/"

    Erdekes, hogy van ilyen kezdemenyezes, gondolat, jo is lenne, de ezt szerintem meg korai.
    Ehhez a jelenleginel magasabb technologiai fejletseg kellene. Minimum ott kene tartani, hogy az utakon mindenhol robotautok kozlekednek, mar sok eve. A traktorok maguktol vettnek, aratnak, a foldeken, megsutik a kenyeret, es hazhoz szallitjak. Es az embernek legfejebb a gepeket karbantarto robotokat kene felugyelnie.
  • dBLOOD #35
    A felszabaduló túlképzett biorobotokat meg el kell küldeni lapátolni, hogy legalább életükben egyszer rendes munkát végezzenek! :D
  • netperformer #34
    Ért itt valaki egyébként a közgazdaságtanhoz, vagy valami hasonlóhoz? :D