SG.hu·

Egyre többet beszélgetnek egymással a gépek

A közeljövőben megjelenhetnek az első olyan szerszámok, amelyek jelzik a tulajdonosuknak, hogy pontosan milyen állapotban vannak, melyik alkatrészük szorul esetleg cserére és meddig használhatók.

A dolgok internetjéé a jövő, állítják az elemzők. Mindez azt jelenti, hogy minden mindennel kommunikálni fog - emberi beavatkozás nélkül. Autók az autókkal, szerszámok a különböző gépekkel vagy gyáregységek a raktárakkal. "A fizikai termék életre szóló szövetséget köt az információkkal" - mondta ezzel kapcsolatban Werner Struth, a Bosch ügyvezetője. A folyamat a jövőben bontakozik majd ki és gyorsul fel. Jelenleg körülbelül 10 milliárd kapcsolat van gépek vagy termékek között.


Ma már mindent elborítanak az RFID-cimkék

Padma Warrior, a Cisco vezető stratégája arra számít, hogy 2020-ig 50 milliárd tárgy lesz egymással összekötve. Marco Annunziata, a General Electric egyik vezetője úgy vélte: ez lesz az innováció új korszaka, az internet pedig még fontosabbá válhat. Az ebben rejlő lehetőségek hatalmasak: csak a légiközlekedésben a szenzoroknak, az ezek által továbbított adatoknak, a jobb karbantartásnak és az érzékelők által megvalósítható hatékonyabb hajtómű-ellenőrzésnek köszönhetően a kerozin egy százalékát lehetne megtakarítani. Ez a következő 15 évben 30 milliárd dollárt megspórolását jelentené.

A Komet Group nevű szerszámkészítő cég már most olyan rendszerekkel rendelkezik, amelyek megmondják, hogy mikor törhet szét egy fúrófej. Christof Bönsch, a Komet ügyvezetője kiemelte: már néhány esztendeje vannak olyan technikák, amelyek képesek előrejelezni a gépek alkatrészeinek, illetve a szerszámoknak az élettartamát, de napjainkban mindez sokkal pontosabb. A vállalat által kifejlesztett technológia a szerszámok motorjának a terhelését méri. A rendszernek mindenekelőtt meg kell tanulnia, hogy a motor milyen terhelésével milyen szerszámállapot jár együtt, ehhez azonban a számítógépeknek hatalmas mennyiségű adatot kell elemezniük valós időben. Erre eddig nem volt lehetőség. Amennyiben ez lehetővé válik, úgy a szerszámokat az eddiginél hatékonyabban használhatják majd az emberek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© vakondh2013. 04. 10.. 16:07||#6
célszerûbb lenen olyan szerszámokat gyártani, amik nem mennek tönkre, maximum csak elkopnak... De akkor ki fogyasztana? :-)
© Turmoil2013. 04. 10.. 10:50||#5
Két autó beszélget a sötétben:
- Térj ki elõlem!
- Térj ki te!
- Én egy Bugatti Veyron vagyok, egy kis kormánymozdulat is 1000 USD, térj ki!
- Én meg egy 40 tonnás kamion vagyok és 10 Bugatti Veyront szállítok, tér.... CSATTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT
© Hirvaer2013. 04. 10.. 08:46||#4
Szövögetik a terveiket..
© Sajátvéleményem2013. 04. 10.. 08:01||#3
Pl. nekem múltkor szolt a kalapács feje, hogy új nyél kéne, és elrepült...
-Vagy nem erre gondolt a cikk írója?
© MANOWAR2013. 04. 10.. 03:50||#2
Erdemes lesz a szenzor iparagba fektetni(persze ha lenne mit 😊)
© KopaszIsten2013. 04. 10.. 00:25||#1
"...minden mindennel kommunikálni fog - emberi beavatkozás nélkül."

Szerintem ránk emberekre már nem is lesz szükség. 😛

(Jöhetnek a skynet-es és a szokásos "min'meghalunk" beköpések. 😄)
+1