Berta Sándor

Nagy piaca lesz az idős ápoló robotoknak

A Hobbit európai uniós projekt keretében elkészítették egy új robotápoló első prototípusát. A hosszú távú cél olyan mesterséges asszisztensek megalkotása, amelyek javíthatják a nyugdíjasok életminőségét és biztosíthatják az önálló életvitelt a számukra.

A Hobbit keretében Ausztriát a Bécsi Műszaki Egyetem, az Öregedéskutató Akadémia és a Hella Automation GmbH képviselik. A programban szerepet vállal még a svédországi Lund Egyetem, az Otto Bock Mobility Solutions GmbH (Németország), valamint a görög Hellas Kutatási és Technológiai Alapítvány. Az első prototípust dr. Markus Vincze professzor és kollégái hozták létre. A robotápolót ellátták érintőképernyővel, tud beszéddel kommunikálni és felismeri az emberi gesztusokat. A végső modellek ára a tervek szerint 5000 euró alatt lesz.


Dr. Christoph Gisinger elmondta: a Hobbit igyekszik megelőzni azt, hogy az idős emberek bajba kerüljenek. A karja és a beépített kamera segítségével felderítheti, majd össze is gyűjtheti a padlón lévő tárgyakat, ezáltal megelőzheti az eleséseket, illetve csökkenthető a baleseti kockázat. Amennyiben mégis baleset következik be, úgy a robot azonnal felismeri a helyzetet és segítséget hív. Használatához nincs szükség a lakásban külön szenzorokra. A robotápoló felismeri a mozdulatlan személyeket is és vészhelyzet esetén nem csak a mentőket, hanem a hozzátartozókat is értesíti. A kutatók tisztában vannak azzal, hogy a megoldás csak akkor lehet sikeres, ha az emberek elfogadják. Ehhez fontos, hogy a mindennapokban hasznos és egyszerűen kezelhető legyen, valamint korszerű dizájnt kapjon. Szintén előnyös lehet, ha az ember és a gép között kialakítható valamilyen érzelmi kapcsolat.

A kész Hobbit képes lesz tanulni, bizonyos dolgokat felismerni, megtalálni és mozgatni, továbbá a lakást egyedül felderíteni, s tudni fogja, hogy ha fix akadályokba, például ajtókba, szekrényekbe vagy éppen falakba ütközik. Figyelmeztetheti az idős és a beteg embereket a kezelési időpontokra, illetve a gyógyszerek bevételére. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban: arcfelismeréssel azonosítani tudja a tulajdonosát és megkülönbözteti a látogatóktól, illetve a különböző tárgyaktól. Az első tesztek sikeresek voltak. Jövőre valódi lakásokban fogják tesztelni a robotápolót.


"A társadalmunk egyre inkább öregszik. Az életkor növekedésének folyamata ugyan örvendetes, de a következő években sok embernek lesz szüksége valamilyen formában segítségre. Hisszük, hogy ezek a technológiák hozzájárulhatnak a lakáson belüli hosszabb önálló élethez, ugyanakkor a valódi ápolási teljesítmények tekintetében az ember pótolhatatlan marad. A helyes ápolás nem csak tudást és képességeket követel meg, hanem együttérzési képességre és megértésre is szükség van. Ez utóbbi két tulajdonsággal kizárólag az emberek rendelkeznek" - szögezte le dr. Christoph Gisinger.

Azt már 2009-ben megállapították a szakemberek, hogy a jelenlegi robotápolók már képesek a gyógyszerek adagolására és az ételek, illetve italok felszolgálására, azonban sok beteg idegenkedik a velük való kapcsolattól. Korábban az MIT mérnökei is megalkottak egy Domo nevű robotápolót, amely alkalmas egyes tárgyak mozgatására, elrendezésükre és a házimunkák elvégzésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #10
    Szerintem meg nics sapka már megint a cikkírón!
    ;D
  • qetuol #9
    idősápoló egybe kell írni. külön írva azt jelenti, hogy az ápoló idős. jelen esetben nem azt akarjuk kifejezni, hogy az ápoló idős, hanem: időset ápol. ez olyan, mint az olvasónapló. a napló nem olvas, ha igen, akkor az olvasó napló.
  • Omega #8
    Sápoljunk egy kis időt.
  • COOLancs #7
    Én is azt hittem hogy időutazó robotokról lesz szó. Mondom hűbazmeg, akkor a Terminátor dokumentum film volt?!
  • Tau Tang Wou #6
  • Mekong Delta #5
    félrenyeltem a babfőzeléket...
  • Tau Tang Wou #4
    Én is olvasom, mondom, hogy sápolják a robotok az időt?

    Feltalálták az időgépet, vagy mi?
  • Mekong Delta #3
    Ezaz. Meg pl a gyógyszer beszedésére egy egyszerű emlékeztető csipogás is elég, nem kell hozzá egy 5000 eurós robot..:D Ez is csak a hülye gazdagoknak való akik nem tudják mire költsék a pénzüket és csak presztízsből vesznek ezt-azt.. Épp úgy mint a BMW meg Audi vásárlók..
  • Darth Sith #2
    "Nagy piaca lesz az idősápoló robotoknak"
    az 'idősápoló' az egy vagy két szó? nem értek hozzá, de sztem 'idős ápoló' nem? mert ez inkább úgy hangzik, h idő-sápoló :P
  • kvp #1
    Mindenki az erzelmi kapcsolatokat meg az interakciot kutatja, a helyett hogy olyan robotakat terveznenek, amik kepesek egy apolo munkajat elvegezni. Nem baj ha nem tud beszelni, nincs feje sem, de legyen legalabb ket keze es kepes legyen dolgozni. Ezek a robotok csak szorakoztatasra jok, apolasra pont nem. Szorakoztatni meg egy robotkutya is eleg, az is tud beszelgetni a gazdajaval es az sem agyaz be.