Berta Sándor

50 milliárd letöltésnél tart az Apple szoftveráruháza

Újabb mérföldkőhöz érkezett a kaliforniai társság, ugyanis nemrég regisztrálták az App Store rendszerében az 50 milliárdodik szoftverletöltést. Ennek dupláját már várhatóan két év múlva ismét ünnepelhetik.

A mérföldkő elérése kapcsán az Apple közleményt adott ki, amelyben közlik, hogy az 50 milliárdodik letöltést végrehajtó felhasználó egy 10 000 dollár értékű utalványt kap, amit az App Store és az iTunes Store rendszerében költhet el iOS-, illetve Mac-programok, valamint zeneszámok és zenei albumok vásárlására. A nyertes Brandon Ashmore volt Mentorból (Ohio), és a Space Inch, LLC Say the Same Thing nevű alkalmazását töltötte le.

Az eredmény azt jelenti, hogy továbbra is az Apple üzemelteti a világ legsikeresebb szoftverboltját. Az áruház 2008. júliusa óta érhető el, először az iPhone készülékek tulajdonosai használhatták. Az eltelt közel öt évben számos fejlesztő épített fel sikeres üzleti modellt az App Store segítségével. Az üzlet természetesen az Apple számára is kifizetődő, hiszen a társaság minden értékesített termék árának 30 százalékára tart igényt. Nem csoda, hogy az App Store a kaliforniai vállalat egyik legfontosabb bevételi forrásává vált.

Nyitáskor az App Store rendszerében még csupán 500 alkalmazás volt megtalálható, most viszont már 850 000. (Persze a felhasználók a 850 000 alkalmazásnak csupán egy kis részét töltik le és telepítik készülékeikre.) A szoftverbolt kínálatához 155 országból férhetnek hozzá az iPhone, az iPad és az iPod touch készülékek tulajdonosai, 23 kategóriában érhetők el játékok, újságok, magazinok, hírek, gazdasági, sport, egészségügyi, fitnesz és utazási ajánlatok. A 40 milliárdos letöltési határt januárban érte el az App Store.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!