MTI

Szabadalomsértés miatt támadja a Motorola az Apple-t Európában

Az Európai Bizottság úgy látja, hogy az amerikai Google által birtokolt Motorola Mobility domináns piaci helyzetével visszaélve próbál Németországban érvényt szerezni egy olyan bírósági végzésnek, amely megállapítja, hogy az Apple megsérti alapvető mobilkommunikációs szabadalmaihoz fűződő jogait.

Az ilyen végzések a legtöbb esetben a szabadalomsértő, konkurens termékek forgalmazásának betiltását rendelik el - ismerteti a brüsszeli testület. A bizottság úgy véli, hogy ezzel a lépéssel a szabadalom jogos tulajdonosa - ez esetben a Google tulajdonában lévő Motorola Mobility - olyan nyomást gyakorol a szabadalmat bitorló, de a licencszerződés megkötésére hajló másik félre - ez esetben az okostelefonok piacán a legnagyobb versenytársának számító Apple-re - amellyel előnytelen licencszerződést erőltethet a másik félre. Ez végső soron a fogyasztóknak is árthat - érvel a bizottság.

A Motorola a GSM technológia részét képező, adatkommunikációt lehetővé tevő GPRS technológiával kapcsolatban kérte Németországban a bíróságot, hogy mondja ki, hogy az Apple sérti szabadalmi jogait, és rendelje el a jogsértés megszüntetését, amit a bíróság meg is tett. Majd az amerikai vállalat annak dacára kérte a végzés végrehajtását, hogy az Apple jelezte, hajlandó kifizetni a bíróság által megállapított összeget a szabadalommal védett technológia használatáért.


Az Apple licencdíjat fizetne a Motorolának a GPRS használatáért, de utóbbi pénz helyett a technológia alkalmazásának megszüntetését várja

A bizottság elismeri ugyan, hogy az ilyen végzések hatékonyan alkalmazhatók, ha egy cég véget akar vetni annak, hogy egy másik vállalat megsértse szabadalmi jogait, ugyanakkor Brüsszel álláspontja az, hogy a vállatoknak nem kellene ehhez az eszközhöz folyamodniuk, ha egy termék alapvető működését meghatározó szabadalmakról van szó, és a másik fél hajlik arra, hogy licencszerződést kössön, hogy használhassa az adott technológiát. A Motorola korábban kötelezettséget is vállalat arra, hogy a kérdéses kulcsfontosságú szabadalmat licencdíj ellenében hozzáférhetővé teszi mások számára is - emlékeztet a bizottság, amely rámutat, hogy e nélkül a gyártók nem lennének képesek olyan eszközök előállítására, amelyek képesek egymással kommunikálni.

"A szellemi tulajdon védelme az innováció és a növekedés egyik sarokköve. Ugyanakkor a verseny is az. Úgy vélem, a cégek jobban tennék, ha újítanának, és termékeik minőségével méretnék meg magukat, nem pedig visszaélnének szellemi tulajdonjogaikkal, hogy visszafogják versenytársaikat, az innovációt és fogyasztók rendelkezésére álló választékot" - idézi a bizottság közleménye Joaquín Almunia versenyjogi biztost. A bizottság úgynevezett kifogásközlő levelet küldött a Motorolának, ami nem jelenti a vizsgálat lezárultát, és nem előlegezi meg a végeredményét - hangsúlyozta a brüsszeli testület.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Papichulo #46
    Igen, de ezt teljeseggel illegalisan teszik, nem pedig a lentebb hivatkozott kinai tobbsegi tulajdon okan. Elkeserito ez az egesz...
  • Cat #45
    "Nem kezdhetnek el Mercedeseket vagy Siemens vonatokat gyartani."

    Elvileg. A gyakorlatban azonban ezt teszik.

    http://www.topgear.com/au/photos/fake-cars-of-beijing-2012
  • Papichulo #44
    Ja, egy relevans cikk: http://www.portfolio.hu/befektetesi_alapok/kulfoldi_alapok/hatat_forditanak_kinanak_a_befektetok.183909.html
  • Papichulo #43
    az állótőke helyben marad. aztán majd versenyezhet a saját termékeivel, ha esetleg Vietnámban épít egy új gyárat.

    Mi az, hogy "versenyezhet a sajat termekevel"? A brand, a szabadalmak, maga a termek, az mind a jogtulajdonos kezeben marad. Nem kezdhetnek el Mercedeseket vagy Siemens vonatokat gyartani.

    autómárkákat vásárol fel, vagy a Lenovo az IBM laptop vonala mellé, most a szervereket is megszerezte

    Melyek minosege - allitolag - hatalmasat esett azota. Nem tudok olyanrol, hogy ilyen esetben a teljes R&D kepesseget atadtak volna.

    A UK hasonlatod egy non-sequitur. Nem ertem a parhuzamot.

    ezért Kínának a saját betelepült cégeinkkel fizetünk, leegyszerűsítve.

    Hogy mi? Az allam tartozasait a magantulajdonu cegek, onmaguk eladasaval fedezik? WTF???

    Nem is biztos, hogy olyan globális hatalomként akar megjeleni, mint az USA

    Akkor mar eleg messze kerultunk innen: "csak éppen Kína, meg India [katonailag] eléri, vagy le is körözi ezt a [USA] szintet"

    Mutass egy olyan háborút, amit csak a levegőből meg tudtak az amcsik nyerni!?

    Lybia (tobbszor is), Tanker War (+USN), OP Iraqi Freedom, OP Allied Force, OP Deliberate Force, Battle of Britain (nem USA)

    Egyebkent itt nem feltetlenul haborurol van szo, hanem a kereskedelmi utvonalak szabadon tartasarol vagy eppen lezarasarol. Mindkettore kepesek ugy "barhol a vilagon", hogy a PRC semmit sem tud tenni... foleg az utobbi ellen.

    Az atomütőerő elrettentésre szolgál, az atom ugyanis nem hatékony fegyver

    Ki beszelt itt nuclearis fegyverekrol? Kina amugy sem lenne annyira orult, hogy par millio aldozatert cserebe az egesz orszagat egy neonzold parkolova valtoztattatja.

    Mint ahogy az erejét sem!

    Te probalod bizonygatni az USA impotenciajat. Ez nem volt jo pelda.

    A NATO azóta is próbálja lenyelni a békát, hogy egy cíber támadással megbénították az egyik tagállamuk közigazgatását, bankrendszereét, informatikai infrastruktúráját.

    Ismet megkerdezem. Mit kellett volna csinalniuk? Kirobbantani a WW3-at Esztorszag par oras informatikai tamadasa miatt?

    Kína egy szárazföldi hatalom, ha partraszál 10 000 tengerészgyalogos

    Pont errol van szo, hogy nem kell, hogy partraszalljon senki! A USAF es a USN egyedul kepes a PRC teljes gazdasagat terdrekenyszeriteni az infrastruktura rombolasaval es az orszag blokad ala helyezesevel. Es ez ellen a PLA az egvilagon semmit sem tud tenni.

    ps: Elnezest a kesoi valaszert.
  • NEXUS6 #42
    "Kina gazdasaga ott fog egy hatalmasat fekezni, ahogy elkezdik fejleszteni a helyi bereket. Mivel - szinte - semmilyen hozzaadott tudassal nem jarulnak hozza a termeleshez, csak egy betanitott folyamatot vegeznek, ezert surgosen el fogjak onnan vinni a gyartast a nyugati cegek, olyan helyre, ahol meg joval olcsobban megteszik azt."
    Ez így egy leegyszerűsítése a dolgoknak. Nem tudom mennyit olvastál utána, de a Kínában való gyártatás nem úgy zajlik, mint pl. nálunk, hogy jön egy Merdzsó, az állam teletömi pénzzel, ők meg nagy kegyesen létrehoznak néhány száz munkahelyet. aztán ha túl magas a bérköltség, meg az új kormányzat esetleg megadóztatná, akkor leszereli a gyártósort és viszi Romániában.

    A kínaiak azért nem ugatják az üzletet, nem most tanulták, mint mi. A betelepült vállalatok nagyrésze közös vállat, aminek 51%-a a kínai állam tulajdona. Szal ha adott cég ki akar menni, ám tegye, de az állótőke helyben marad. aztán majd versenyezhet a saját termékeivel, ha esetleg Vietnámban épít egy új gyárat.
    A kínai töke ráadásul iszonyatosan erős, autómárkákat vásárol fel, vagy a Lenovo az IBM laptop vonala mellé, most a szervereket is megszerezte. Ez már a márkák, piacok legálisan történő kínai kézbe kerülésének időszak. Pont az zajlik le, ami az indiai függetlenségének elnyerésekor, a II. VH utá. Az hogy Gandhi járta a poros utcákat és szórta az igét egy dolog. A másik meg az, hogy a britek a II: VH alatt eladósodtak többek között a gyarmatok felé. Akik aztán gyakorlatilag kivásárlolták magukat a Brit Birodalomból.
    A nyugat nem tudja ellentételezni a fogyasztását, kvázi eladósodik Kína felé, ezért Kínának a saját betelepült cégeinkkel fizetünk, leegyszerűsítve.

    "Meg sokaig az is fog maradni. Power projection kepessege meg Franciorszagnak is tobb van."
    Nem is biztos, hogy olyan globális hatalomként akar megjeleni, mint az USA, elég az neki, ha az USA nem tudja ezt a hatalmát az ő érdekszférájában érvényesíteni.

    "az USA viszont kezdi elveszíteni globális katonai hatalmát.
    Azert a strategia bombazok es a CSG-k erosen vitatkoznanak ezzel a kijelentessel ;)"
    Mutass egy olyan háborút, amit csak a levegőből meg tudtak az amcsik nyerni!? Az atomütőerő elrettentésre szolgál, az atom ugyanis nem hatékony fegyver, max a civilek ellen. Ráadásul alkalmazása erkölcsileg lenullázza, hitelteleníti az adott politikai erőt nemzetközi szinten.

    "az oroszok a saját érdekszférájukban képesek az érdekeik érvényesítésére
    Mindig is azok voltak. Ez nem mutatja az USA gyengeseget."
    Mint ahogy az erejét sem!

    "Gruziaban soha nem is ervenyesult. Azonkivul egy informatikai tamadesert nem elinditani a 3. vilaghaborut gyengesegnek konyvelni el..."
    Grúzia PfP tagállam, gyakorlatilag NATO tag jelölt, az oroszok meg lenyomták. A NATO kijelentette szándékát a tényleges tagfelvételre. Hát erre azért én nem fogadnék.
    A NATO azóta is próbálja lenyelni a békát, hogy egy cíber támadással megbénították az egyik tagállamuk közigazgatását, bankrendszereét, informatikai infrastruktúráját. Ez kb olyan, mintha a kisöcsédet elviszed a diszkóba ahol a helyi dzsipók lenyomják, te meg úgy teszel, mintha semmi nem történt volna. Ez sem az erő jele azért.

    "20 ev mulva az USA jelenlegi es bevezetes/tervezes alatt allo fegyverrendszerei meg mindig a legmagasabb atlagszinvonalat fogjak kepviselni. Olyan technologiaval rendelkeznek, amirol Kina meg csak nem is almodozik. Sokat elmond, hogy ok meg normalis nagyteljesitmenyu hajtomuvet sem tudnak - sorozatban es megbizhatoan- gyartani, nemhogy egy korszeru SSN-hez merheto eszkozt."
    Na mesélj. Készül az UFO légierő, vagy micsoda?:D Kína egy szárazföldi hatalom, ha partraszál 10 000 tengerészgyalogos, akkor először is kapnak olcsóért egy raklap pólót, meg meghívják őket valami jó kis édes-savanyú mártásos ebédre, aztán egy gagyi iPhone klónnal a zsebükben hazaküldik őket.
    :D
  • NEXUS6 #41
    A magasabb bérek ugyan magasabb gyártási költséget jelentenek. De egyrészt ezek olyan elenyészőek jelenleg, hogy a bérek többszörözése is még minddíg profitábilis és versenyképes terméket jelent. Azonban a magasabb bérek hatása ezenkívül a belső piac és a hazai vásárlóerő növekedése is. Márpedig stratégiailag pont erre van Kínának szüksége. Ugyanis amennyire mi függünk az ő olcsó áruiktól, ugyanannyira függnek ők, a mi vásárlóerőnktől. Ha ezt a függést csökkenteni tudják ez nekik jó, növekszik a politikai mozgásterük, a hatalmuk.
  • NEXUS6 #40
    Hááát, azért olyan nagy különbséget nem látok. Kínának olyan seregre van szükség, ami egyrészt elrettenti az amcsikat és kezelni tudja a helyi, közeli konfliktusait, nagyobb erőt biztosít, mint a környező kisebb államoké (pl Taiwan annektálása, tengeri olajlelőhelyek fölötti ellenőrzés megszerzése). Szerintem ők hosszútávon sem törekednek globális katonai erőként működni. Arra gazdasági, informatikai megoldásokat keresnek, ami ráadásul sok esetben hatékonyabb is, mint a katonai.
  • Papichulo #39
    Kina gazdasaga ott fog egy hatalmasat fekezni, ahogy elkezdik fejleszteni a helyi bereket. Mivel - szinte - semmilyen hozzaadott tudassal nem jarulnak hozza a termeleshez, csak egy betanitott folyamatot vegeznek, ezert surgosen el fogjak onnan vinni a gyartast a nyugati cegek, olyan helyre, ahol meg joval olcsobban megteszik azt.

    Kína már jelenleg is regionális katonai hatalom

    Meg sokaig az is fog maradni. Power projection kepessege meg Franciorszagnak is tobb van.

    az USA viszont kezdi elveszíteni globális katonai hatalmát.

    Azert a strategia bombazok es a CSG-k erosen vitatkoznanak ezzel a kijelentessel ;)

    az oroszok a saját érdekszférájukban képesek az érdekeik érvényesítésére

    Mindig is azok voltak. Ez nem mutatja az USA gyengeseget.

    itt már nem érvényesül az USA globális katonai ereje ma sem

    Gruziaban soha nem is ervenyesult. Azonkivul egy informatikai tamadesert nem elinditani a 3. vilaghaborut gyengesegnek konyvelni el...

    Attól, hogy Kína nem lesz az USA korábbi erejével összemérhető hatalom, még nem biztos, hogy az USA az tud maradni!

    20 ev mulva az USA jelenlegi es bevezetes/tervezes alatt allo fegyverrendszerei meg mindig a legmagasabb atlagszinvonalat fogjak kepviselni. Olyan technologiaval rendelkeznek, amirol Kina meg csak nem is almodozik. Sokat elmond, hogy ok meg normalis nagyteljesitmenyu hajtomuvet sem tudnak - sorozatban es megbizhatoan- gyartani, nemhogy egy korszeru SSN-hez merheto eszkozt.
  • narumon #38
    A többi rész sem ennyire tiszta egyébként, mert tavaly már megérkeztek kínából a negatív dolgok is, idén várhatóan tovább erősödve (emelkedő bérek miatti gyártás megtérülés pl.)
  • narumon #37
    Én csak a katonai részébe kivánok bele vau. Szóval attól függ, hogy merről nézed, valószínűleg nem fog már mindenbe olyan súllyal beleszólni mint régebben, de ezt egy felnőtt kornak is vehetjük. Katonai technikában kína akkor sem érné utol USA-t 20 éven belül ha USA most minden katonai kutatást leállítana a kínaiak meg megtöbbszöröznék a ráfordított összeget. Ráadásul ettől nagyon messzire vagyunk USA ebben a pillanatban is sokszorosát költi katonia kutatásra mint Kína. És mivel nem tök hülyéket alkalmaznak USA-ban sem ilyen célre így feltételezhető, hogy a technikai fölény jelenleg nem csökken.