Berta Sándor

Az Apple AppStore programok kétharmadát egyszer sem töltötték le

Hiába érhető el az Apple alkalmazásboltjában több százezer szoftver, a felhasználók ezeknek csupán egy kis részét töltik le és telepítik készülékeikre.

"A valóság az, hogy csupán néhány ezer alkalmazás ér el jelentős letöltési számokat" - jelentette ki Christian Henschel, az Adeven cég vezérigazgatója. Az Adeven Apptrace nevű megoldása kifejezetten a mobil programok használatának mérésére készült. A szakember szerint ugyan valóban vannak olyan termékek, amiket csak az emberek egy kis csoportja használ, de a legtöbb szoftvert gyakorlatilag zombinak lehet nevezni.

Henschel szerint a probléma nem az elérhető alkalmazások minőségében, hanem az Apple zárt rendszerében keresendő, vagyis hiába jók a programok, ha azokat az okostelefonok és a táblagépek tulajdonosai nem vagy alig találják meg. "Nincs egy igazán jó kereső, így az új termékek felfedezésének egyetlen módja, ha a toplistákat böngésszük" - hangsúlyozta a szakember. Az a fejlesztő, aki nem tudja rövid időn belül a toplistákra bejuttatni a szoftverét, az gyakorlatilag hiába vár a sikerre. A gond csak az, hogy a Top25-ben szinte mindig ugyanazon cégek megoldásai találhatók meg. Ezek a vállalatok ugyanakkor dollármilliókat adnak ki azért, hogy ilyen előkelő helyekre kerüljenek, vagyis nem feltétlenül az alkalmazásaik kitűnő minősége miatt szerepelnek a toplistákon.

A független, kis fejlesztői közösségek így teljesen a háttérbe szorulnak. A kevéssé ismert fejlesztők közül néhányan csak azért lettek sikeresek, mert meglévő vagy alternatív marketingcsatornákkal rendelkeztek. Ide sorolhatók azok a programozók is, akik bloggerként vagy podcast-készítőként is tevékenykednek. A problémát már az Apple is felismerte, ugyanakkor a kialakult rendszer meglehetősen lassan változik meg. A társaság februárban felvásárolta a Chomp céget, amelynek keresője kifejezetten a mobil szoftvereket kutatja fel, a használt technológiát pedig hamarosan integrálhatják az Apple AppStore keresőjébe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • levente68 #47
    Valahol van ilyen kikötés, hogy ha nem szerepel a címben az Android, akkor Android-os nem szólhat hozzá?
    Mert, mint minden ilyen cikknél, itt is fájó pontja ez néhány embernek...

    Szvsz ezek a gondok és előnyök mindkét nagy, de a kis progiboltokra is jellemzőek amúgy.
    A visszajelzések olvasása sajnos sok esetben visz tévútra, sokszor látok fikázni nagyon komoly és jó programot úgy, hogy látszik a kommentelőn, nem ért hozzá és látok erre példát fordítva is, best, meg musthave egy ócska fizetős, míg más ingyenes kenterbe veri csúnyán.

    Ami nagyon vicces és talán főképp ezért kattintottam ide - azon felül, hogy a béremet a kattintásért megkapjam ;o) - , hogy rengetegszer hallottuk az Apple melletti érvként a több százezer programot, akkor is, ha megjegyeztük, pár ezer lehet az értelmes programok maximális száma, tehát ez nem előny.
    Olyan - egyébként roppant értelmes (az ország, sőt a szakma egyik magasan elismert fogszakorvosa) - embertől is hallottam ilyen marketing szöveget kántálni, megfűszerezve avval, hogy könnyebb a virtuális billentyűzeten gépelni, mint az én qwerty billentyűs PDA-mon (amit persze se nem látott, se nem próbált előtte), hogy nagyon meglepődtem, milyen messze célt ért a hype.
  • hunwhite #46
    LOL:D ennyit tudnak :)
  • caius marius #45
    Ez a play-ben is így van. Nekem még szerencsére nem kellett, de az egyik ismerősöm kért már vissza pénzt. Azt mondta, hogy nem kukacoskodtak vele azonnal visszautalták.
  • narumon #44
    No ezt én nem is tudtam, jó tudni. Thx az infot, bár remélem nem lesz rá soha szükségem.
  • G_ArchAngel #43
    Ha megvetted a fizetost, akkor is vissza lehet igenyelni a penzt, ha elfogadjak a panaszodat. En mar vettem egy fotos alkalmazast (3D-ben mutatta a modellen a studio lampak hatasat), amely bugos volt, keves opciot lehetett allitani es ennek ellenere 6.99 GBP volt, de visszautaltak a penzem, miutan leirtam, hogy ez kozel sem az, amire szamitottam a bemutato alapjan.
  • narumon #42
    Hát appstoreban ezt a más felhasználós dolgot nemigen tudod megtenni. A többinél nem tudom, hogy működik.
    A második kérdésre meg leszedsz belőle egy próbaverziót (a "drágább" szoftverekből szinte mindig van), oszt ha nem tetszik nem veszed meg a fizetőset.
  • szgege #41
    Csinálok egy progit ,aztán más-más felhasználó névről szépen dicsérgetem a saját programomat és ott a jó statisztika. Ezt már jó pár helyen láttam. Nem csak ezen a területen. Egy szívás látok még ezekben a store-okban ha éppen nem vagyok megelégedve a progival,nem jó a kezelő felület vagy nehézkes a kezelése ,akkor visszavihetem a boltba? :)
  • narumon #40
    Szerintem meg elég jól működik a visszajelző rendszer (azaz az osztályzatok és a hozzászólások), ha valaki szarba nyúl akkor azt jelzi is ott és a többiek már óvatosabbak. Én mindig elolvasom a véleményeket, ajánlom, hogy más is tegyen így; egyszerű és nagyszerű megoldás.
  • szgege #39
    Sikerült újabb vihart kavarni a cikk írónak!
    Ami ezeket a store-okat illeti tök mindegy melyik. Ezeket én nem érzem programoknak igazán,egyik mert kis fos progik,másik meg hogy többsége átbaszás. Beírják hogy ezt ,meg azt tud aztán a fele se igaz. Elég neki egy jó név,meg marketing,design és már jön a letöltés aztán lehet hogy egy kalap kaki. A statoknak meg nem hiszek,mai világban már bármi megoldható. Egyébként az androidon lévő magyar progik pont hogy a legszarabbak és más app storeban is jártam már így. Az aztán nem nagy dolog ,hogy sikerült átbaszni egy rakat embert,széles felhasználó köre van az Apple Store-nak van bőven kit átverni,főleg aki erre költ nem a csóróbb réteg.
    Érdekes egyébként,hogy éppen a rondább felületű egyszerűbb progik a hasznosabbak. S ezek többsége ingyenes,hál istennek!
  • narumon #38
    Persze, hogy így van mindegyiknél de ha az a címe, hogy a google play (vagy hogy hivják most a marketet) rendszerében a programok kétharmadát egyszer sem töltötték le, akkor nem lenne ennyi klikkelés meg hozzászólás :)