Berta Sándor

Kartellező kijelzőgyártókat büntethet az EU

Ezúttal a katódsugárcsöves televíziókat készítő európai és ázsiai cégek kerülhetnek bajba kartellezés miatt. A konkrét büntetéseket november 28-án hirdetik ki.

Az európai hatóságok a Samsung SDI, az LG Electronics és a Philips által alkotott triót vádolják azzal, hogy a katódsugárcsöves televíziók gyártásakor megállapodtak az árakról. Az illegális tevékenységben állítólag részt vett a Matsushita (Panasonic) és a Toshiba mellett a Technicolor (egykori Thomson) is - mindezt bennfentesek árulták el a Reuters hírügynökségnek. A Reuters tudósítása szerint az egyes vállalatokra vonatkozó büntetéseket november 28-án hozzák nyilvánosságra.

Az üggyel kapcsolatos vizsgálatok néhány évvel korábbra nyúlnak vissza, a bizonyítékokat 2007 végén foglalták le. Az Európai Unió akár arra is kötelezheti az érintett gyártókat, hogy az aktuális éves bevételük tíz százalékát fizessék be büntetés gyanánt. Mindez azt jelentené, hogy például az LG Electronicsnak 5 milliárd dollárt, a Philipsnek pedig 2,26 milliárd eurót kellene büntetésként kifizetnie. Büntetésre számíthatna a Philips és az LG Electronics által közösen alapított LG Philips Display, valamint a Matsushita és a Toshiba közös cége, az MT Picture Display is. A hatóságokat az ármegállapításról értesítő Chunghwa Picture Tubes viszont megúszhatja az esetet.

Szakértők ugyanakkor arra számítanak, hogy az Európai Unió nem él majd ezzel a lehetőséggel, így a büntetések sem lesznek túl magasak, ugyanakkor nem is lesznek nagyon alacsonyak. Az 1990-es évek végén alapított árkartell hosszú éveken át működött zavartalanul. Az Európai Bizottság 2009 novemberében juttatta el részletes anyagát a gyártókhoz, amelyek írásban reagálhattak a vádakra, sőt akár szóbeli meghallgatást is kérhettek, ahol előadhatták saját álláspontjukat. A két kartellbe tömörült óriáscégek igyekeztek magasan tartani az árakat, szerettek volna a CRT technológiával készült kijelzők eladásából minél nagyobb profitot megőrizni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #5
    Ez valami ünnepi archivumos hír? 15 éves az sg, vagy ilyesmi?
    ;-)
  • Cat #4
    Én ugytudom a repülésirányításban még CRT van, illetve egyes orvosi alkalmazásoknál, ahol kiemelkedően nagy felbontás és színhelyesség kell. Pl. nem mindegy hogy néz ki egy daganat árnyéka.
  • Szefmester #3
    Gyártanak még, csak nagyon kis menyiségben, és csak speciális feladatokra.
  • jackoneill90 #2
    Most is karteleznek, csak már nem crt tévékkel.
  • sanyicks #1
    ez után már tuti nem fognak ezek a gyártók ilyet csinálni... Ez lesz a legnagyobb sikerük! (igaz valszeg már évek óta nem gyártják ezeket amúgy sem, de sebaj!)