Berta Sándor

Nagy-Britannia - lesz távközlési adattárolás

Hivatalossá vált, hogy a szigetországban a jövőben valóban sor kerül a telekommunikációs információk megőrzésére. A korábbi tervezetet ugyanakkor számos ponton megváltoztatták.

II. Erzsébet királynő megtartotta hagyományos beszédét, amellyel a brit parlament új ülésszakát nyitotta meg. Az uralkodó hivatalosan is bejelentette a távközlési adattárolási jogszabályt. "A kormányom olyan intézkedéseket tervez, amelyek fenntartják a bűnüldöző és a titkosszolgálati hivataloknak azt a képességét, hogy hozzáférhessenek a meghatározó kommunikációs adatokhoz" - jelentette ki többek között II. Erzsébet. A királynő ugyanakkor igyekezett mindenkit megnyugtatni és közölte: a törvény szigorú védelmi mechanizmusokat is fog tartalmazni, hogy így gátolja meg az esetleges visszaéléseket.

A távközlési adattárolás célja nem az e-mailekbe való betekintés vagy a telefonok lehallgatása, kizárólag a forgalmi adatokat akarják tárolni és ezeket is csak legfeljebb 1 éven keresztül. A hatóságok viszont valós időben azonosíthatják majd a telefonszámokat, az e-mail címeket és a VoIP-beszélgetések résztvevőit, emellett megtudhatják azt is, hogy ki, mikor és milyen honlapot keresett fel. Az internetszolgáltatók és a telefontársaságok köteles lesznek megakadályozni a forgalmi információkhoz való illetéktelen hozzáféréseket. Tisztázatlan maradt ugyanakkor, hogy a titkosszolgálatoknak és a bűnüldöző szerveknek szükségük lesz-e bírói engedélyre az adatok kikéréséhez vagy sem.


Christopher Graham brit adatvédelmi biztos feladata lesz annak biztosítása, hogy a távközlési adatokat megfelelően védjék és az egy év lejárta után automatikusan töröljék a rendszerből. Graham egyébként úgy ítélte meg, hogy semmi szükség nincs a távközlési adattárolásra. Az adatvédelmi biztos mellett egy egy független testület is ellenőrizni fogja az előírások betartását. Julian Huppert brit liberális képviselő a bejelentés kapcsán megjegyezte, hogy a belügyminisztérium számos ponton módosította a korábbi tervezetet, a szaktárca gyakorlatilag visszakozott. Többek között nem sikerült azt az ötletet sem keresztül vinni, hogy az internetszolgáltatónak és a telefontársaságoknak a hálózati forgalom ellenőrzésére külön berendezéseket kelljen elhelyezniük a központjaikban.

Február közepén vált ismertté, hogy a szigetországban hamarosan kötelezővé tehetik az internetszolgáltatók és a távközlési vállalatok számára a telekommunikációs adatok megőrzését. Az elképzelés miatt a polgári szabadságjogok megőrzésén munkálkodó csoportok bírálták a brit kormányt, Sir Tim Berners-Lee pedig a távközlési adatgyűjtést "az emberi jogok elpusztításának" nevezte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #6
    sazbah....
  • Tau Tang Wou #5
  • T0nk #4
    Ennyi.
  • pasi29uk #3
    Amíg bármit meg lehet venni név nélkül a piacon (komplett gép, tablet, usb donle, sim, router stb) használtan addig... mégis hogy a fenében találják meg a kicsit is hozzáértő bűnözőt hardver oldalról?
  • pasi29uk #2
    Vezeték nélkül!
  • Madve #1
    Bűnüldöző szerverek? :-)