SG.hu·

Svédország is bevezeti a távközlési adattárolást

Hosszas és heves vita után eldőlt, hogy idén májustól Svédországban is tárolni fogják a telekommunikációs forgalmi adatokat. Az erről szóló döntést a svéd parlament hozta meg.

Svédország úgy döntött, hogy eleget tesz az európai uniós kötelezettségének és megvalósítja az európai távközlési adattárolási irányelvben foglalt dolgokat. A svéd parlamentben a kormánypártok és a szociáldemokraták képviselői egyaránt megszavazták az erről szóló előterjesztést. A voksolás egy éveken át húzódó, szenvedélyes és heves vita végére tett pontot, ugyanakkor azonnal éles tiltakozást váltott ki.

A svéd kormánypártoknak nem igazán volt választásuk, lévén az Európai Bíróság már 2010 februárjában úgy döntött, hogy az ország megsérti az EU előírásait. A politikusoknak két lehetőségük volt: vagy eleget tesznek a felhívásnak és elfogadják a távközlési adattárolási irányelv bevezetését, vagy szembenéznek azzal, hogy a skandináv államnak komoly pénzbüntetést kell fizetnie. Az Európai Bizottság ugyanis azt követelte a bíróságtól, hogy napi 9597 eurós pénzbírságot szabjon ki Svédországra.

Tavaly márciusban még sikerült további egy évvel elodázni a döntést. Azonban idén már nem nyílt lehetőség a döntés elhalasztására és ennek megfelelően a parlamenti vita meglehetősen rövid volt. Szinte biztosra lehetett venni, hogy a képviselők többsége megszavazza az előterjesztést, ez végül be is következett. Eldőlt, hogy a svéd internetszolgáltatók és telefontársaságok hat hónapon keresztül fogják tárolni az előfizetőik forgalmi adatait. Az adattárolásról szóló törvény május elsején lép hatályba, addig a helyi kormánynak kell kidolgoznia a műszaki részleteket és az ezekkel kapcsolatos jogszabályokat még szintén el kell fogadnia a svéd parlamentnek.

Johan Linander, a Svéd Centrumpárt szóvivője közölte: az európai liberális pártok azt szeretnék elérni, hogy az európai uniós tagállamok maguk dönthessenek arról, hogy megvalósítják-e a távközlési adattárolást. Ezt a javaslatot viszont az Európai Bizottság azonnal elutasította.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© asgh2012. 03. 26.. 17:51||#2
Igen, ez kb. olyan, mint hogy Magyarországtól megvonják a kohéziós alapokból lehívható maximum összeg 25%-át, miközben még egyszer sem sikerült 70%-nál többet lehívnunk, azaz még a levonás után is maradna 5% felesleg. Ehhez képest többszázmilliárdos lakossági megszorítást követelnek, hogy elhigyjék (!), hogy az államháztartási hiányt 2013-ban is 3% alá tudjuk szorítani. Mindezt gyakorlatilag a semmiért cserébe. Simán be kellene intenünk nekik, és meg is tehetnénk, ha ezzel nem indulna meg ismét a "befektetõi bizalom errodálódása" értsd: spekulációs támadás a forint ellen.
-1
© NullZ3r02012. 03. 26.. 12:32||#1
"komoly pénzbüntetést"
"napi 9597 eurós pénzbírságot szabjon ki Svédországra"
LOL, mi ez az összeg egy országnak? Többe kerül ennél az adattárolás.