Berta Sándor

A Microsoft támogatja a CISPA-t, a Mozilla nem

A Cyber Intelligence Sharing and Protection Act (CISPA) nevű amerikai törvény kapcsán a szoftveróriás és a böngészőt fejlesztő szervezet is kinyilvánította álláspontját.

A CISPA célja a hivatalos indoklás alapján az, hogy megkönnyítse az amerikai vállalatok és hatóságok között a titkosszolgálati információk megosztását, de emellett "egyéb célokat" is szolgál. Nos, pont ez utóbbi megfogalmazás miatt a CISPA akár a The Pirate Bay vagy a Wikileaks ellen is alkalmazható lesz, s az internetnek a jelenleginél jóval szigorúbb és szélesebb körű ellenőrzését eredményezhetné.

A Microsoft cáfolta azt a korábbi sajtóértesülést, hogy visszavonta a törvény támogatását. Ezzel szemben viszont a Mozilla közölte, hogy a jelenlegi formájában nem támogatja a jogszabályt. A szervezet ugyan kiáll a biztonságos internet ötlete mellett, azonban álláspontja az, hogy a CISPA túl messzire megy. A törvény ugyanis szerintük támogatja a magánélet védelméről szóló jog megsértését, túl általánosan fogalmazza meg, hogy mit jelent pontosan a kibervédelem és túl nagy mozgásteret hagy a cégeknek, illetve a hivataloknak. Éppen ezért a Mozilla abban bízik, hogy végül a jogszabály nem lép majd hatályba.

A képviselőház már a múlt hét csütörtökön nagy többséggel elfogadta a CISPA tervezetét, ugyanakkor Barack Obama amerikai elnök jelezte, hogy kész megvétózni a CISPA-t, mert az nem biztosítja kellő mértékben a polgári jogokat, az adatvédelmet és az emberek magánéletének védelmét. A szenátusban az amerikai kabinet Joe Lieberman és Susan Collins szenátorok tervezetét támogatja, amely a belbiztonsági minisztériumnak adnak jogosítványokat a hálózati biztonsági szabványok meghatározására. A CISPA-t jelenleg az AT&T, a BSA, az EMC, a Facebook, az IBM, az Intel, a Microsoft, az Oracle, a Symantec és a Verizon támogatja, ugyanakkor egyre többen bírálják a tervezetet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lordsithlord #1
    Ez gyanúsan a PIPA és a SOPA felé hajaz, elég érdekes az időzítése is a felmerülésének (mit ad isten, a másik kettő megbukott, ez gyorsan felbukkant).

    Ráadásul ez csak a cukormáz, a szervek ma is bekérhetnek igen komoly adatmennyiséget a szolgáltatóktól, amik tárolásra kerülnek a felhasználókról, szóval csak annyi változna, hogy ezentúl maguk a szervek is figyelhetnének legálisan.