MTI

Murdoch a Twitteren támadta Obamát a kalózkodás miatt

A Twitter mikroblog-portálon támadta Barack Obama elnököt Rupert Murdoch médiamágnás, amiért az amerikai kormány kifogásolja az internetes kalózkodós ellen a képviselőház által megalkotott törvénytervezet több pontját.

"Obama tehát csatlakozott a szilíciumvölgyi számvivőkhöz, akik kalózkodással és közönséges lopással fenyegetik az összes szoftveralkotót" - írta a Twitteren a News Corporation elnök-vezérigazgatója. Murdoch, aki az Egyesült Államokban egyebek mellett a Fox TV, a The Wall Street Journal, a Fox Studios, Nagy-Britanniában pedig a Sky TV, a Sun és a The Times tulajdonosa Twitter-bejegyzéseiben a "kalózkodás vezérének" nevezte a Google-t, amely lehetővé teszi a filmek ingyenes streamingjét.

A Fehér Ház illetékesei a hétvégén hangot adtak aggályuknak a kongresszus elé került internetes kalózkodás elleni törvénytervezettel (Stop Online Piracy Act, SOPA) kapcsolatban. A tervezett jogszabályt a Google és a Facebook túlságosan szigorúnak nevezte, a hollywoodi filmstúdiók és a zeneforgalmazó cégek szerint viszont szükség van rá az amerikai munkahelyek védelme érdekében. Obama elnök három tanácsadója - köztük Howard Schmidt, a Fehér Ház kíberbiztonsági főszakértője - közös blogbejegyzésben mutatott rá, hogy a jogszabály pereskedések célpontjává tenné az internetes cégeket, és az gátja lenne a legális tevékenységnek is. "Minden, az internetes kalózkodás legyőzésére irányuló erőfeszítésnek óvakodnia kellene a törvényes tevékenység online cenzúrázásától és nem akadályozhatja a dinamikus nagy- és kisvállalataink innovációját" - írta a három kormányzati szakértő.


A képviselőház előtt lévő SOPA törvénytervezet le kíván csapni a törvénytelenül megszerzett amerikai filmek, zeneművek és más szellemi termékek internetes értékesítésére, oly módon, hogy kötelezné az internetes cégeket: blokkolják a hozzáférést az olyan külföldi oldalakhoz, amelyek ilyeneket kínálnak. Amelyek kínálata megsérti az amerikai szerzői jogot. A javasolt jogszabály leállítaná az amerikai reklámhálózatok internetes hirdetéseit a kalózkodással megszerzett termékeket forgalmazó weboldalakon, a keresőmotorokat pedig eltiltanák attól, hogy ezekkel közvetlen kapcsolatot létesítsenek.

Az internetes kalózkodással való kemény fellépés hívei bírálták a fehér házi tanácsadók álláspontját. Schmidt és társai egy szűkebb és célzottabb együttműködésre lennének hajlandók a törvényhozókkal, az hangsúlyozva, hogy nem szeretnék, ha az új jogszabály megnehezítené a törvényesen működő vállalkozás, köztük az újonnan indult online cégek tevékenységét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ZoliJ #6
    azóta visszavonták a törvénytervezetet: http://thehill.com/blogs/hillicon-valley/technology/204167-sopa-shelved-until-consensus-is-found
  • caius marius #5
    Tutti biztos voltam màr èvekel ezelött is, hogy elöbb- utòbb ezek az ingyenèlök elèrik azt, amit akarnak. Hiù àbrànd volt sajnos, hogy az internet az szabad maradhat. Pàr ève mikor elkezdtek a "terroristàk" ellen harcolni, màr lehetett tudni, hogy merre megy ez a folyamat. Szèpen lassan elszednek mindent, csak az lesz làthatò amit ezek a faszfejek akarnak...
  • cateran #4
    "Agree about cinema prices which out of our control - but even more offensive are prices for popcorn and sodas"

    Valaki megemlithetne neki, hogy ha valaki moziba megy, akkor a kola, puska, sult krumpli, etc. opcionalis, a mozijegy viszont nem....
  • Hungarikum #3
    Tutti az öregnél is van otthon néhány lopott NDK-s melegpornó.
  • NEGATRON #2
    Hát nem tudom kit érdekel ennek a szerencsétlen kizsákmányolónak a véleménye!Biztos sok fogalma van arról amit beszél?Vajon tud SMS-t írni mit Warren kollégája,aki megakadályozhatta volna a válságot ha tudott volna sMS-t írni! De megígérte hogy beiratkozik majd egy tanfolyamra ahol megtanul SMS-t írni!ÉS ezeknek a agyhalottaknak a kezébe micsoda hatalaom van!Ha rajta múlna biztos életfogytiglani börtönt lehetne kapni a torrentezésért !:)
  • asgh #1
    Kampány van, nem meglepő.