Berta Sándor

A Samsung is licencdíjat fizet az Android miatt a Microsoftnak

Licencmegállapodást kötött egymással a Microsoft és a Samsung, utóbbi így akarja megóvni magát a szabadalmi perektől. A Google kifogásolta a Microsoft módszerét, de nem sokat tehet ellene.

A most megkötött megállapodás értelmében a Samsung minden egyes olyan okostelefon és tábla PC után licencdíjat fizet, amelyen az Android fut. A licencdíj összegéről csak találgatások vannak, a Microsoft eredetileg okostelefononként és táblagépenként 15 dollárt kért, a Samsung viszont csak 10 dollárt ajánlott. A két vállalat egyúttal a szerződés értelmében hozzáférhet a másik tulajdonában lévő szabadalmakhoz. Korábban a Microsoft hasonló megállapodást kötött több céggel, ezek között volt az Onkyo, a General Dynamics, az Itronix, a Velocity Micro, Wistron, a HTC, az Acer és a ViewSonic.

A társaságok mindegyike eltérő összegű licencdíjat fizet az eladott készülékeke után, a HTC például 5 dollárt. Mindez érzékenyen érinti nem csak a vállalatokat, hanem a Google-t is, hiszen a licencdíj miatt nő az Androidot futtató készülékek ára. A Samsung olyan szempontból kivételt képez, hogy nem a Google exkluzív partnere és a jövőben részt venne a Windows Phone okostelefonok fejlesztésében, illetve értékesítésében is. Mindenesetre ezzel a lépéssel a cég bebiztosította magát, így az Apple-t kívéve elvileg nem támadhatja meg más piaci szereplő. A Microsoft ügyvédei úgy vélték: a Samsunggal kötött egyezmény az első lépést jelentheti a globális szabadalomháború lezárása felé. Hangsúlyozták, hogy gyakorlatilag minden nagy gyártó aláírta ezeket a dokumentumokat, igaz egy kivétel van: a Google, illetve az általa felvásárolt Motorola Mobility.

A Google rendkívül élesen bírálta az egyezmény megkötését, azzal vádolta meg a Microsoftot, hogy zsarolja a mobil készülékek piacának szereplőit. "Ez ugyanaz a taktika, amit általában a Microsofttól láthatunk. Mivel nem tudnak sikeresek lenni az okostelefon-piacon, így jogi eszközökhöz nyúlnak azért, hogy kizsarolják a maguk hasznát és lefékezzék az innovációt" - nyilatkozták a társaság illetékesei. A reakcióra sem kellett sokat várni. "Eddig még egyetlen olyan Android-font és tábla PC-t sem láttunk, ami ne sértette volna meg a szabadalmainkat" - közölte Brad Smith, a Microsoft vezető jogásza.

Florian Müller szabadalmi szakértő szerint a lépéssel a dél-koreai társaság gyakorlatilag elismerte, hogy az Androiddal szabadalmi problémák vannak, amik licencdíj megfizetésével orvosolhatók. David Drummond, a Google alelnöke és vezető jogásza korábban leszögezte: az Apple, a Microsoft, a Sony, a Research in Motion (RIM) és más vállalatok "szervezett, ellenséges kampányt" indítottak az Android ellen, céljuk az operációs rendszer elnyomása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Solten #19
    Azt el kell ismerni hogy az M$ kulturaltabb egyes vallalatoknal es nem rontott habzo szajjal egybol a birosagra, egy korrekt uzleti ajanlattal allt elo: par dodo / androidos keszulek, cserebe a sajat, Nokia, Nortel, egyeb szabadalmi portfoliok, amik valljuk be, kisse komolyabbak a lekerekitett elnel es a szines ikonnal... A Samsung orult lett volna ezt kihagyni, az ev biznisze. Mellette a Google es Motorola hatszel, a szabadalom trolloknak zero eselye van, Cupertinoban is szvsz sorra dolnek a kardjukba... :)
  • 5c0rp330n #18
    ez szerintem valami felelmetesen nagy faszsag. szo sincs windows kompatibilitasrol. minden androidos telo alapvetoen mass storage-kent mukodik gepre dugva, aminek semmi koze a windowshoz, ugyanugy mukodik osx-en, linux-on, es meg androidon is. a net tethering pedig sztem benne van az alap androidban es szinten semmi koze semmilyen microsoft szabadalomhoz. ha dokumentumkezelo van valamelyik gyarto telefonjan, az biztosan megallapodott a program keszitojevel ennek a jogszerusegerol, szoval szinten semmi koze a microsofthoz. szinkronizacio detto. az apple meg ugyanugy sert microsoft szabadalmakat, mert ott is ki lehet jelolni szoveget dokumentumokban vagy ott is biztosan meg lehet nezni egy letoltes allapotat.
  • kvp #17
    Az android rendszerbol keszitheto olyan valtozat ami nem serti a microsoft szabadalmait, az open source kiadas peldaul pont ilyen. Igaz, hogy hianyzik belole az osszes windows kompatibilitasi funkcio, de legalabb nem perelheto az aki hasznalja. Viszont a samsung meg a htc is betpakolt mindenfele extra tudast a keszulekeibe, hogy ha valaki radugja oket egy windows-os gepre, akkor mukodjenek. Ha ez utobbi folosleges funkciokat (tethering, szinkronizacio, office dokumentumok kezelese, stb.) kiszednek, akkor lehet hogy nem lehetne hasznalni a keszulekeket, de szabadalmakat sem sertenenek. Az iphone peldaul nem sert microsoft szabadalmat, ellenben ha valaki osszedugja egy pc-vel, akkor extra szoftver (itunes) nelkul nem is tortenik semmi.

    A htc is csak ezekert fizetett, mig a samsung is hasonlo okbol targyalt. Alapvetoen ez annyira nem gaz, hiszen a microsoft nem akarja letiltatni a keszulekeket, sot abban erdekelt, hogy minel jobban terjedjenek es ha mar android, akkor azert lehetoleg legyen windows kompatibilis. Ez egy fokkal jobb hozzaallas mint amit az apple-tol tapasztalhatunk.

    A belinkelt szabadalmak meg tenyleg ujitasok, amiknek egy reszet meg a microsoft rendszerek sem nagyon ismerik es van olyan android valtozat ami ugyancsak nem tartalmazza oket (a kinai gyartasu, open source verziobol forditottak). Arrol nem beszelve, hogy pl. az opera bongeszo ezeket mashogy oldotta meg es mukodo alternativakrol van szo, amik jobban hasonlitanak az erdeti xerox alto rendszerre, mint a microsoft ujitasai. Viszont a targyalasok jo resze nem errol szol, hanem a ket rendszer kommunkacios megoldasairol, amik tenyleg a microsoft tulajdonat kepezik. (pl. tethering modban egy android-os telefon csatlakoztatas utan windows ce-s modemnek latszik a windows szamara, ezert nem kell hozza driver-t telepiteni)
  • arita #16
    Sajnos 'redmond' olyan a számítástechnikának. Mint a gazdaságnak az 'imf'! Kötekedő, kerékkötő a fejlődés és szabadság gátja, nem más!
    A mai napig összeharácsolt részvényeivel. Meg mindent, még a törvényt is meg tudja magának venni! Ezért lehetetlen visszaperelni is! A Samsung meg a felsoroltak elég nagy hibát követtek el, hogy 'bedőltek' a zsarolásnak! Inkább fogtak volna össze! Lett volna egy hasonlóan tőkeerős csoport ami már talán eredményt érhetne el redmond ellen is.. Mindenki ostoba aki támogatja redmond-ot....!
  • donatus13 #15
    Ennyi erőből a windows nem is létezhetne , egyik fele appletől lett lopva másik meg a linuxokból lett kiollózva ha mindenki így állna a dolgokhoz gondold el microsoft miket fizetne...
  • mortep #14
    @maestro85 szerinted nincs gagyi ötlet, és aki először levédeti annak mindenki tejeljen? Gondolj bele, ha így haladnak tovább a dolgok, a végén egy telefon (vagy bármilyen más kütyü) árának 99%-át ezek a "jó ötletek" fogják kitenni. Majd én is jól levédem a power-on gombot, aztán fogtok utánna fizetni...
  • jAMEsbAUd #13
    Én veled értek együtt, de nekem van egy cégem... és jó ötleteink... és nem szeretném, ha ellopnák őket...

    de ha azt nézzük, hogy egy nő levédette az Octoberfest -et, mert nem volt levédve és azóta neki tejelnek... ez egy ilyen világ...
  • sanyicks #12
    microsoft, epl, rombusz is lehet :)
  • gombost #11
    Tudjátok; ennek a vitának azért nincs értelme, mert a Microsoft trollok csak egy esélyt látnak benn, hogy szidják a gyűlölt cégüket, holott van egy cég, ami kb. 20 éve abból él, hogy az informatikai ipar 99,99% különböző dolgok után, de jogdíjat fizet neki. Na, ki találja ki, hogy melyik cégről beszélek?
  • opeca #10
    A szabadalmi és egyéb hivatalok magasról leszarják, hogy mi az amit be akarsz jegyeztetni.

    A bíróságokra hagyják a döntéseket.

    Olyan ez mint amikor Klapka is bepróbálkozott a "hagyományos mosópor" bejegyzésével, aztán később a bíróság kimondta, hogy túl általános megnevezés így nem perelhetőek a cégek.