Berta Sándor

Győzelmet aratott az MP3tunes az EMI felett

Közel négy év után született ítélet az EMI kontra MP3tunes perben. Az MP3tunes sikerével zárult eljárás meghatározhatja a streaming-szolgáltatások jövőbeli működését és megítélését.

Az ügyben illetékes New York-i bíróság gyakorlatilag elutasította az EMI érveinek jelentős részét és az MP3tunes képviselőinek javára döntött. Bár két pontban a testület a kiadónak adott igazat, azonban végül egyértelműen az MP3tunes került ki győztesen a perből. Az EMI természetesen fellebbezhet az ítélet ellen.

Az EMI - 14 másik kiadóval együtt - még 2007. november 9-én perelte be az MP3tunes LLC-t és annak alapítóját, Michael Robertsont. Az MP3tunes LLC üzemelteti az mp3tunes.com szolgáltatást és a sideload.com zenei keresőt. A kiadó kifogásolta, hogy a Sideload segítségével megkeresett zeneszámokat a felhasználók a saját rendszerükbe továbbíthatják. William H. Pauley szövetségi bíró a mostani határozatával gyakorlatilag legalizálta a zenei szinkronizációs és streaming-szolgáltatásokat, ami minden bizonnyal örömteli a Google, az Amazon, a Grooveshark, vagy éppen a Dropbox számára. A leglényegesebb pont: a bíróság kimondta, hogy a Cloud-szolgáltatások üzemeltetőinek a streaming-lehetőségek kínálása esetén nem kell külön licenceket szerezniük a kiadóktól.

A második legfontosabb pont: az MP3tunes nem felel a felhasználók által elkövetett szerzői jogsértésekért és a zenei keresők által eredményként megjelenített találatok sem számítanak szerzői jogsértéseknek. A szolgáltatóknak csak akkor kell eltávolítaniuk a másolt tartalmakat, ha ismert a konkrét URL. Vagyis nem elegendő, ha az EMI azt követeli, hogy az adott cég távolítsa el az összes olyan művet a kínálatából, amelynek a kiadó a szerzői jogtulajdonosa.

A bíró ugyanakkor kimondta azt is, hogy az MP3tunes LLC komoly hibát követett el, amikor nem tett eleget két EMI-társaság felszólításának. Ezek a vállalkozások arra hívták fel Robertsonék figyelmét, hogy keresőjük körülbelül 350 illegálisan másolt dalt és azok linkjeit jeleníti meg. A cégek követelték a hivatkozások eltávolítását. A linkeket a Sideload el is távolította a rendszeréből, magukat az illegális kópiákat azonban nem. Mindez hozzájárulást jelentett a szerzői jogsértéshez. Az EMI ebbe a pontba kapaszkodhat és akár komoly kártérítési igénnyel léphet fel Robertsonnal és a társaságaival szemben.

Robertson tavaly decemberben arra hívta fel a figyelmet, hogy az EMI - miközben támadja az online terjesztőket - a Rapidshare segítségével MP3-as számokat terjeszt. A mostani ítéletet a legnagyobb örömmel alighanem az Amazon vezetői fogadták, a zeneipar ugyanis idén tavasszal pont a szükséges licencek hiánya miatt támadta a Coud Drive és Cloud Player szolgáltatásokat elindító kereskedőcéget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Omega #1
    "a Cloud-szolgáltatások üzemeltetőinek a streaming-lehetőségek kínálása esetén nem kell külön licenceket szerezniük a kiadóktól."
    Viszont ha azt akarják, hogy fent maradjon akkor kell ;)