Berta Sándor

Az Intel létrehozza az ultrabook kategóriát

Az Intel újítani akar a hordozható számítógépek piacán. A netbookok és a tábla PC-k mellett így egy újabb termékkategóriával kell megismerkedniük a felhasználóknak: az ultrabookokkal.

A The Wall Street Journal cikkében rámutatott: a gyártó célja az, hogy külsőre elegáns, szép, ugyanakkor a jelenlegi notebookoknál kisebb méretű, vékonyabb, könnyebb készülékek jelenjenek meg a piacon. Emellett fontos az is, hogy e termékek mégis nagy teljesítményűek legyenek. Az Intel elképzelései szerint 2012 végére a végfelhasználóknak ajánlott notebookok 40 százaléka ultrabook formátumú termék lesz és ez várhatóan jótékony hatással lehet majd az eladásokra.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az ultrabook osztályba sorolható hordozható számítógépek esetében a külcsín mellett kiemelt hangsúlyt kap a belbecs is, így mindegyik készülék támogatni fogja az USB 3.0-s portok használatát és a Thunderbolt technológiát. Emellett előreláthatóan az összes ultrabook kínál majd a tábla PC-kről ismert funkciókat.

Az új kategóriába tartozó eszközök 1000 dollárnál kevesebbe kerülnek majd. Az első ultrabookok várhatóan az idei év végén jelennek meg a boltokban. Az első termékek az Asus UX-sorozatából kerülnek majd ki, 11,6 vagy 13,3 collos kijelzőkkel fognak rendelkezni, súlyuk pedig 1,1 és 1,3 kilogramm között lesz. Érdekesség, hogy már kaphatók az átlagosnál vékonyabb notebookok, elég például csak a Samsung 900X3A-t vagy a Lenovo Thinkpad X1-et említeni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az Intel az ultrabook koncepciót bemutatta a Computexen is. A konszern szóvivője megerősítette, hogy az új kategóriába tartozó készülékek támogatni fogják a tábla PC funkciókat, így az érintőképernyők használatát. Ugyanakkor a döntés elsősorban az OEM-gyártók kezében lesz, vagyis sok múlik majd azon, hogy melyik OEM-partner mely funkciókat integrálja a piacra dobott eszközökbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #36
    2. A zaj _nagyon_ függ attól, hogy milyen megoldást (mennyire az óccsóság a cél) választanak. Ez független attól, hogy asztali v. laptop a gép. Itt nem csak víz meg egyéb spec hűtésekre gondolok, hanem hogy mennyire a trébb ventilátorok és házak felé mozdul a tervezéskor/vásárláskor a döntő kéz.

    1. Otthoni használatra laptopnál az szokott lenni, hogy ok, és akkor kell valami rendes kijelző mert a laptopon nem látok semmit (persze laptopból pedig a minél kisebb kell mer az trendi). Így viszont kell egy billentyűzet is hiszen külső kijelző mellett nem lehet a laptopon gépelni... így persze egér is kell, valami mini hangdoboz szett, mert az jó... Máris ugyanott vagyunk kábelezésnél mint egy asztali gépnél. Melóhelyen plusz egy dokkolóval számolj :).
  • torreadorz #35
    "Én se igazán tudom megérteni azt, aki laptopot vesz asztali gép helyett is (van ismerősöm, akik egyáltalán nem használnak asztali gépet, csak 2 laptopjuk van, és nem is hordozzák szinte sohasem)."

    Én viszont megértem, általában a következők az okok:
    1, helyigény. Egy laptop gyakorlatilag egy fiókba is bedobható ha nincs rá szükség, egy asztali gépnek baromi sok helyre van ehhez képest szüksége, ráadásul a kábelezés miatt ha 30 centinél messzebbre kéne áthelyezni akár csak ideiglenesen is, lehet szétszedni-összerakni. Macerás.

    2, zaj. Egy laptop olyan csendes hogy a légyzümmögés is meghallatszik. Ehhez képest az asztali gép olyan mint egy 747-es. Ez van akit zavar van akit nem, egy kollégiumi szobában kevésbé, családi környezetben inkább, főleg ha kettő is van belőle egy szobában

    3,egyszerübb a "szerelés". Ezt spec saját példából tudom, a családban én "felügyelem" a rokonok számítógépeit, ha újra kell telepíteni vagy ilyen-olyan szoftvert fel kell rá tenni és ez nem megoldható távsegítséggel, akkor egyszerüen elhozatom vele a laptopot majd visszaviszem különösebb erőfeszítés nélkül.
    Asztali gépnél ez vagy azt jelenti hogy oda kell ülnöm órákra, vagy minimum kocsival kell menjem hogy el tudjam hozzni és mellé még a kellékeket is (bill, egér) illetve monitor mivel nekem már nincs.

    Persze ezek mellett van hátrány is, ha hardveresen elromlik gariidőn túl az általában totálkár, illetve nem igazán bővithető, de tapasztalatom alapján aki laptopot vesz az nem játékra veszi, ha meg elromlik, elavul akkor van pénze másikat venni.
  • farrvince #34
    Aha,a Samsung 900X3A egy kicsit vastag.Ami tényleg vékony az a MacBook Air,persze azt nem említi mert béna
  • lapaleves #33
    ezzel annyiban vitatkoznék, hogy ez mondjuk "múltalapú" megközelítés. a "jövőalapú" megközelítés az az, hogy minden a fellegben fut. pár speciális területet kivéve a terminálalapú munkahelyek nyilvánvalóan költségcsökkentettek, azaz a meló a távoli szerveren fut.

    az, hogy otthon még nem elterjedt a dolog csak azért van, mert a privát felleg régebb óta van, mint a publikus-felleg. idővel mindenki (úgyértem minden 1.0) a weben fog nyomulni, ott lakik majd az alkalmazások nagyrésze.

    mindamellett az otthoni munka kapcsán is marginális a pc előnye, akinek meg tényleg ekkora erőre van szüksége (nem játék miatt) az jellemzően kitermeli egy komolyabb 2 / 4 magos noti árát.
  • kvp #32
    En egy thinkpad-et hasznaltam anno rendszeresen. Ez kb. A4-es meretu xga kijelzot, egy kenyelmes teljes meretu billentyuzetet es egy trackpoint-ot jelentett. Egesz jol lehetett rajta dolgozni es napfenyben (vonaton ulve) is jol olvashato maradt a kijelzo. Munkahoz kb. ez a meret az idealis. Cipelni viszont nem volt kenyelmes, mert masfel kilo volt + a tolto es a taska. Ma egy htc telefon, valamivel gyengebb kijelzovel, kisebb billentyuzettel hozza ugyanezt, de befer az ingzsebembe is. Munkahoz mondjuk mar tul pici, de ha nagyon kell, lehet rajta dolgozni is (ssh/remote desktop), viszont alapvetoen csak a nethez hasznalja az ember, arra meg eleg. Ha a telefon dokkoloval kepes lenne egy tablet meretu kijelzot meghajtani, akkor meg az otthoni olvasast, kikapcsolodas szintu jatekot is lefedne. (mar van mmorpg es multiplayer fps is, a wow es a quake szintjet hozzak, de az iranyitashoz jo ha van wasd es dpad) Innentol a pc szegmens mar tenyleg csak az offline munkahoz szukseges, oda viszont nem annyira vekony mint inkabb eros hardver kell.
  • egynyári üröm #31
    a mostani notebookom is kábé ezt hozza, de azért ezt még expert ötletnek tartom, itt az ideje, hogy végre teljesen megszabaduljunk az asztali gépektől
  • lapaleves #30
    odaírtam, hogy kevés ilyen van. ha ez heti 2 óra, akkor szerintem elviselhetőbb a görgetés, mint mondjuk 15-17" dobozokkal logisztikázni egész héten. ha ennél több időben csinálsz ilyet, akkor az nem tekinthető általánosnak.

    én tobábbra is azt mondom, hogy a 12" kategória az emberek nagyrészének tökéletesen megfelel, illetve megfelelne ha nem e-péniszben mérnék az eszközeik hasznosságát. nem azt mondtam, hogy egy akármilyen műanyag netbook, hanem egy normális szubnoti.
  • hdo #29
    Se 3d mérnöknek, se űrhajótervezőnek nem vallom magam, de nekem például szükségem van rá hogy 2 ablakot úgy egymás mellé tudjak tenni, hogy ne kelljen vízszintesen görgetnem ... ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy 2 óra, vagy 1 óra 20 perc alatt végzek a feladatommal.
  • smv #28
    Én munkához (is) jobban szeretem a touchpadot mint az egeret. Így gyakorlatilag a noti billentyűzete felett van a kezem végig, az egérért pedig ki kell nyúlkálni. Ha sűrűn kell cserélni az egeret+a billentyűt akkor szerintem sokkal kényelmesebb.
    Ja, és semmi bajom a noti kijelzőjével sem.

    Azt pedig, hogy azért lennék agyhalott mert melóba/suliba nem egy sokkilós zörgő dobozzal, egy monitorral egy billentyűzettel és egy egérrel indulok pedig kikérem magamnak. Remélem te minden reggel ezeket hurcolod magaddal (lehetőleg biciklin, vagy busszal).

    Annak meg, hogy valaki 160k-s monitort vesz mi köze van a notikhoz?
  • lapaleves #27
    egy normális notebook bill nagyjából akkora, mint az asztali, akár 12" normális elosztású (pl thinkpad) gépeken is. ha neked ezen leszárad a kezed menj el orvoshoz, vagy igyál több folyadékot.

    asszem 8 éve használok napi 8+ órában normális laptop billeket, még sose száradt le a kezem. és infómunkásként meg programozáshoz is jó volt mind. persze programozáshoz jobb a nagyobb felbontás, de azóta rájöttem hogy a panel minősége sokkal többet számít. meg ebben benne van az is, hogy odébb kell húzni pár eszköztárat meg a taskbart, hogy az ember értelmesen használja ki a wide-ot.

    marginális azoknak a munkáknak / feladatoknak a száma ahol egy 1280 x 800 nem elég. a 768 már tényleg karcos, ezt aláírom. persze tudom, ilyenkor mindenki azt hiszi magáról, hogy ő 3d mérnök meg űrhajótervező, de nem. az átlag munkafeladatokhoz és munkavállalókhoz már a 80 x 25 is sokkal több, mint amennyit be tud fogadni agyilag.