Berta Sándor

Új Intel Atom processzorok tábla PC-khez

A Pekingben megrendezendő idei IDF konferencia kapcsán hivatalosan is bejelentette az Intel az Atom Z650 és Z670 típusú processzorokat, valamint az SM35 chipsetet.

Az Intel közleménye szerint az Atom Z670 maximális órajele 1,5 GHz, míg az Intel Atom Z650-é 1,2 GHz. A processzorgyártó mind a két chipet elsősorban a tábla PC-kbe és a netbookokba szánja. Az Atom Z670 alapvetően hasonló technikára épül, mint az okostelefonokhoz készült Moorestown-platform és a tavaly ősszel bemutatott Atom E600 (Tunnel Creek). Ugyanakkor a Moorestown-rendszerektől eltérően PC-kompatibilis és a gyártók eldönthetik, hogy melyik operációs rendszert használják fel. A választék mindenesetre elég bőséges, a Windowstól, a Linux-disztribúciókon át az Androidig, a Chrome OS-ig és a MeeGo-ig terjed.

Az E600-as sorozatú Atomokkal szemben a Z670 teljes fogyasztása - az integrált grafikus maggal és memóriavezérlővel együtt - mindössze 3 Watt, de ez az érték az Intel szerint egyes esetekben az 1 Wattot is alig haladja meg. Az SM35 összesen 0,75 wattot fogyaszt és rendelkezik egy USB-porttal, hogy megkönnyítse a tábla PC-k és az asztali számítógépek összekapcsolását. Emellett van egy SATA-port is.

A PowerVR SGX-535 grafikus magra épülő Intel Graphics Media Accelerator 600 órajele elérheti a 400 MHz-et, míg a beépített videogyorsító támogatja az 1080p felbontású felvételek megjelenítését is, a képet ráadásul képes egy HDMI 1.3a port segítségével egy monitoron vagy televízión is megjeleníteni. Az integrált memóriavezérlő csak a DDR2-es és maximum 800 MHz-en üzemelő RAM-ok használatát támogatja, ráadásul a memóriaméret legfeljebb 2 gigabájt lehet.

Az Atom Z670 komoly hátránya, hogy az AMD C-50-hez képest a Windows 7 operációs rendszere használata alatt nem képes hardveres gyorsításra a Direct2D és a DirectWrite számára. (Ezeket néhány böngésző használja.) Az ok: a PowerVR SGX535-höz - alias GMA 500-hoz -, illetve GMA 600-hoz készített driver (EMGD) - a több éves fejlesztések ellenére is - még meglehetősen kiforratlan. A cég azonban azt ígéri, hogy az új EMGD már támogatni fogja az OpenGL ES 2.0-t és az OpenGL 2.0-t, valamint a WebGL-gyorsítást.

Az Intel az idei IDF keretében számos olyan tábla PC-t és netbookot fog bemutatni, amelyek már az új Atomra épülnek. Az már biztos, hogy 35 modell, köztük a Fujitsu Stylistic Q550, a Lenovo IdeaPad Slate, a Razer Switchblade és a Samsung Sliding PC 7 a Z670-esre fog épülni. Emellett az IDF-hez kapcsolódó hír, hogy várhatóan a rendezvényen derülnek ki a 32 nanométeres gyártási eljárással készülő első Atomokkal (Cedarview/Cedar Trail) kapcsolatos információk. Az Intel abból indul ki, hogy az új modellekre épülő netbookok már az idei év második felében megjelenhetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sedward #6
    Az androidos telefonom és az atomos netbookom között nem sok a különbség. Az androidban sokkal több a szenzor, hordozható, remek appok, navigál és videókat készít, a netbook viszont ráköthető egy rendes képernyőre, billentyűzetre, de igazából csak netezésre használom. A fél év múlva kijövő telefon/tablet verni fogja az ős P3-as sebességű atom processzorokat. Legalábbis az arm processzorok miközben alig fogyasztanak, ki tudja hányszorosára gyorsultak, az atom processzorok pedig látszatfejlesztésekkel egy helyben toporognak évek óta. Az a helyzet, hogy le a kalappal az arm és az android (iphone, etc) előtt, fantasztikus új világot nyitottak meg, amit az elavult PC nem bír követni.
  • a_n_d_r_e_w #5
    A VGA meg nVidia, tudom :(
  • sanyicks #4
    Ne becsüld alá azt a tényt, hogy az átlagembernek még mindig a processzor = intel, meg a bótban is jól megmondják hogy az amd fagy meg elég, meg lassú :D
  • a_n_d_r_e_w #3
    Ez a cucc halva szuletett. Gyenge, csapnivalo tamogatasu GPU, ami nem kepes hardveresen gyorsitani se az uj bongeszoket se a windowst, igy minden arra az egy szem szerencsetlen atom magra harul, ami pillanatok alatt osszeroskad a teher alatt. Lehet 1.25 W-tal az AMD tobbet eszik, de cserebe 2 mag es rendes GPU jar vele. Ezt a kort az intel bukta, ha nem is az AMD de az ARMok megeszik kilora, es ettol a win7 sem menti meg. Ha meg megis, akkor ott az AMD, ami megint jobb..
  • joeking #2
    alma passz
    tegra 2 valami 2-300mW ergó egy tegra 2 sima nyerő fogyasztásba is meg talán teljesítményben is.
  • Sir Ny #1
    Egy alma A5 vagy egy nvidia tegra 2 mennyit fogyaszt?