Gyurkity Péter

Csak jövőre jönnek az Atomos mobilok

Némi csalódást keltett az Intel első embere, amikor bejelentette, hogy az első, Atom chipekre épülő okostelefonok csak a következő év elején jelennek majd meg - cége készen áll az ARM elleni támadásra.

A befektetői találkozón Paul Otellini többek között arról beszélt, hogy a 32 nanométeres Medfield család tagjai 2012 első felében bukkannak majd fel a különböző okostelefonokban. A processzorgyártó már 2009 óta ígérgeti saját megoldásainak megjelenését ebben a szegmensben, így a néhány hónapos csúszás nem tekinthető katasztrofálisnak, mégis lehűtötte az elemzők kedélyeit, akik így tovább várhatnak a nagy belépésre.

Cserébe a cég fontos frissítést eszközöl majd a Medfield sorozaton belül, amelyről korábban egyáltalán nem volt szó, így ez ugyanolyan meglepetést jelent, mint az első bejelentés, ezt követően pedig befut majd a 22 nanométeres generáció, immár teljesen új Atom chipekkel - remélhetőleg még nagyobb teljesítménnyel és legalábbis hasonlóan kedvező fogyasztási mutatókkal. Arról megint nem beszéltek, hogy mely gyártókkal közösen készülnek az okostelefonok piacra dobására, ám azt ezúttal megemlítették, hogy a listán szerepel egy nagy és jól ismert OEM-gyártó cég is, amely egyes elemzők szerint az LG (emlékezhetünk arra, hogy a vállalat már 2009-ben hírbe került egy ilyen készülékkel, amelyből végül nem lett semmi), mások azonban inkább nem találgatnak és várnak a hivatalos leleplezésre.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az Intel emellett több táblával is készül, itt szintén a megfelelő teljesítmény-fogyasztás mutatók elérése a cél, szeretnék 35-ről 15 wattra leszorítani a chipek átlagos étvágyát, egyre nagyobb hangsúlyt helyezve az ultramobil megoldásokra, valamint szóba került, hogy a 22 nanométeres családot a 14 nanométeres utódok váltják majd fel, Airmont kódnév alatt. Nem feledkeznek el arról sem, hogy a Windows 8 immár ARM-chipeken is elfut majd, ezzel kapcsolatban azonban megjegyezték, hogy gondok merülhetnek fel a régebbi, akár a Windows 7 alá megírt szoftverekkel, amelyek emulációja, problémamentes futtatása az ARM esetében megszokottnál nagyobb teljesítményt igényel majd, így ezen a téren csakis az Intel chipek jelenthetnek teljes körű megoldást (itt nyilván továbbra a mobil, nem pedig az asztali szegmens készülékeiről van szó).

Egyelőre megoszlanak a vélemények arról, hogy az Intel milyen esélyekkel lép be a számára újnak számító szegmensbe, hiszen itt több gyártó is (Texas Instruments, nVidia, Qualcomm) is meglehetősen jól szerepel, ezek pedig többnyire az ARM fejlesztéseire alapozzák munkájukat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asysoft #2
    Addig oké, hogy x86-os okostelefonokat ígérnek (ha sikerülne ARM-mot fogyasztással beérni, legalább akkora teljesítmény mellett, végül is miért is ne), de milyen OS-t szánnak rá? Androidnál (tisztán SDK-val írt) alkalmazások futhatnak, de NDK-val írt részeket is tartalmazók már aligha - persze itt Google-ék alkalmazhatnak egy Apple Universal Binary-szerű megoldást, de ekkor is újra kell fordítani mindent. MeeGo még ott van, kérdés van-e komolyabb jövője, főleg telefonok terén...
  • roliika #1
    Addig jó nekünk.