Gyurkity Péter

Operációs rendszert fejleszt az Intel és a Nokia

A két gyártó közösen jelentette be az oFono elindulását, amelynek célja egy nyílt forráskódú, a riválisok megoldásaival is együttműködő mobil szoftveres platform kidolgozása.

Az oFono projekt már meg is kapta a maga hivatalos internetes oldalát, így ezen minden érdeklődő tájékozódhat a részletekről. Az első helyen említik, hogy a két cég céljai közé tartozik a rendszer nyílt jellegének megőrzése, a szabványok mellett, azok figyelembe vételével történő folyamatos fejlesztés, valamint a különböző platformok közötti nagyfokú átjárhatóság megvalósítása.

A lépés hosszú távon lehetővé teszi majd a két partnernek, hogy saját hardveres megoldásaikat egyazon szoftveres platform mentén alakítsák ki és dobják piacra - az Intel számára ez azt jelenti, hogy kellő erővel jelenhetne meg a mobil készülékek piacán, a Nokia pedig tovább erősíthetné meglévő pozícióját. Az oFono része a magas szintű D-Bus API, amely a telefonos alkalmazások széles táborával teremti meg a kompatibilitást, az alacsony szintű plug-in API (a 3GPP TS 27.007 "AT command set for User Equipment (UE)" szabvány mentén) pedig a nyílt forráskódú és egyéb vállalatok által fejlesztett telefonos platformokkal biztosítja az együttműködés lehetőségét.


Az Intel és a Nokia vállalja majd a főszerepet a fejlesztésben, a szövetséget azonban a közeljövőben szeretnék szélesebb alapokra helyezni. Ennek érdekében meghívnak minden érdeklődő vállalatok és szervezetet, hogy szálljanak be a munkálatokba, ezzel is javítva a platform esélyeit. Utóbbiak egyébként az architektúra részleteit, sőt akár a forráskódot is közelebbről szemügyre vehetik.

Arról egyelőre nem esett szó, hogy a szoftver mely jelenlegi, illetve a jövőben megjelenő új készülékeken kapna helyet - a partnerek egyelőre a platform részletein dolgoznak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pasi29uk #14
    Kiderült Windóóóóóz lesz rajtuk :S
  • kvp #13
    "D-BUS elegge mai opensource rendszerekhez kotodo dolog."

    Csak egy uj api-t akarnak csinalni, ami elrejti a nokia sajat api-ja es a szabvanyos at parancskeszlet kozti kulonbseget. A tobbi fejleszto inkabb a szabvanyt koveti, igy mindenfele extra api-k es trukkok nelkul lehet hasznalni a hardvereiket. (pl. minden sony-ericsson telefon szabvanyos modem is es ez mar a regi feltegla ericsson-ok idejen is igy volt) A fenti fejlesztes tipikus peldaja annak amikor egy ceg a helyett, hogy megoldana egy problemat inkabb fejleszt meg 3 retegnyi kodot, ami elrejti azt.
  • turul16 #12
    Itt szerintem nem OS fejlesztesrol van szo, hanem GSM modul kezelesrol.
    D-BUS elegge mai opensource rendszerekhez kotodo dolog.
  • Caro #11
    Logikus is, a mai világban nagy merészség kellene egy új kernel megírásához. A linux pedig konfigurálható bőven arra, hogy ellásson egy ilyen rendszert.
    Ez NAGYON szimpatikus a célok közül:
    "The API should be minimal; there shouldn't be more than one way of accomplishing a task as this leads to confusion and API bloat. ..."
  • gkalcso #10
    Pedig Linux lesz ez. Vagyis annak egy része. A felület meg Maemo, ami Debian-on alapul.
  • Miss Popolina #9
    Ez a legjobb cikk amit idáig itt az SG-n olvastam ! Hajrá nyílt forráskód, hajrá Linux !
  • bvalek2 #8
    Ez igaz, viszont szükségszerűen újra meg kell írniuk közös részeket is. Pl. ugyanazon az architektúrán a windows és a linux is szükségszerűen ugyanazoknak a követelményeknek kell eleget tennie. A két tábor (cég/alapítvány) programozói legalább kétszer dolgoztak ugyanazon sok esetben. Mindezt a licensz miatt, a management és az ügyvédek kedvéért.

    Ha nincs ilyen gond, akkor a legjobb példa a BSD-k esete. Ott nincs közös kernel mint a Linuxoknál, mindenki a sajátját írja, mégsem dolgozik senki kétszer fölöslegesen, mert a jó megoldásokat, drivereket, a közös licensznek köszönhetően csereberélni szokták egymás közt.
  • roliika #7
    Talán mert a kernel fele nem kell ide. Talán mert teljesen más a GUI. Talán mert kell MMS,3G,WCDMA kezelés ami úgy nincs hogy hát ott a csomag letöltöd és a linuxos telód már mobil is egyben.

    Egyszerűbb és költségkímélőbb ha írnak egy saját rendszert, mert tudják, hogy Géza írta azt a modult és el lehet őt érni meg lehet cseszegetni hogy más kell...külsős fejlesztőknél pláne free fejlesztőknél már ezt nem lehet megtenni...mert bár kötelező minden programozónak a kiadott programja után vállalnia a verziókövetést, egy free fejlesztőt hogy kötelezel erre?

    Saját néven valamit kiadnak ami tökéletes az adott készülékre, és esetleg majd újabb képességekkel bővítik ha kell.
  • bvalek2 #6
    Kivéve a pirítósba, mert abban már NetBSD van
  • who am I 7 #5
    linuxot a mosógépbe,linuxot a mikrohullámba,linuxot a pecabotba,na a sok vérlinuxos.. azt még ne dobjuk a szemétbe, h a sok geek tudjon mire hokizni a fórumokon