Berta Sándor

Rejtett Gmail-blokáddal vádolja Kínát a Google

Néhány hónapja komoly problémákkal küzdenek a Gmailt használó kínaiak. Nehézséget okoz számukra a levelek küldése vagy olvasatlanként való megjelölése. A jelenség mögött a Google szerint a pekingi kormány áll.

Úgy tűnik, hogy ismét kiújultak a Google és Kína közötti ellentétek. Egyre több kínai internetezőnek okoz gondot a Gmail zökkenőmentes használata. Ugyan be tudnak jelentkezni a szolgáltatásba, de képtelenek e-mailt küldeni, miként a címjegyzéküket sem tudják elérni vagy szerkeszteni, s a leveleiket sem tudják olvasatlanként megjelölni. Az ügyről elsőként a The Guardian számolt be.

"Tüzetesen kivizsgáltuk a jelenséget, a mi részünkről semmilyen technikai jellegű hiba nem merült fel. Nagyon úgy néz ki, hogy egy Gmail elleni kínai kormányzati akcióról van szó, amit ráadásul gondosan úgy terveztek meg, hogy úgy nézzen ki, mintha ez a mi problémánk lenne" - nyilatkozta az amerikai társaság egyik szóvivője. A vállalat közlése szerint az elmúlt hetekben más cégek is hasonló titokzatos üzemzavarokkal voltak kénytelenek szembenézni. Például a Yahoo levelezőrendszerének használatakor is előfordul probléma, a felhasználók lassú betöltődésre panaszkodnak, vagy például arra, hogy mobiltelefonjukról nem tudják elérni a postafiókjukat. Mindez alighanem arra vezethető vissza, hogy a pekingi kabinet az elmúlt hónapok észak-afrikai és közel-keleti eseményei miatt megszigorította az internet ellenőrzését.

A The Wall Street Journal által megkérdezett Google-szóvivő azt mondta, hogy a furcsa üzemzavarok azután kezdődtek, hogy felkerültek a világhálóra a kínai "jázmin forradalommal" kapcsolatos első felhívások. A Financial Times arról tudósított, hogy a kínai internetezőknek komoly gondot okoz a People Finder nevű szolgáltatás elérése is. Ezt a Google a Japánt sújtó katasztrófák után hozta létre és a célja az eltűnt személyek megtalálásának elősegítése.

Megfigyelők úgy vélik, Kínában intenzívebbé vált az internet ellenőrzése; a tűzfal lassítja, robotok ellenőrzik a hálózatot, s emiatt töltődnek be hosszabb ideig egyes oldalak, vagy esetenként nem jelennek meg. A technikai kontroll lelassítja az adatforgalmat, zavarja a már megszokott sebességű szörfölést, levelezést.

A kínai piacon 2006 óta jelen lévő Google jóideje problémákkal küzd: rendszerét még 2009-ben hackertámadás érte, és állítása szerint Kínából kínai emberjogi aktivisták postaládáit kívánták feltörni. Peking vállalati, üzleti ügyként kezelte az amerikai keresőóriás fenyegetését, és azt hangsúlyozta, hogy a kínai törvények betartása alól nem adhat felmentést. Az amerikai óriáscég és az ázsiai ország közötti több hónapon át tartó vita tavaly márciusban oda vezetett, hogy a Google leállította a kínai keresőportálját és az internetezőket a hongkongi honlapjára irányította át. Ugyan 2010 júliusában a kínai hatóságok meghosszabbították a társaság működési engedélyét, de a viszony továbbra is fagyos maradt a két fél között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!