SG.hu·

"Internetzsoldosokra" figyelmeztetnek Kínában

Kínának óvatosnak kell lennie az "internetzsoldosokkal", akik online hozzászólásaikkal hivatásszerűen, megbízásból, pénzért befolyásolják a közvéleményt - hangoztatta a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület (KNPTT) szóvivője.

Az internet közvéleményre gyakorolt hatása erősödik, s e csatornát egyre többen használják fel arra, hogy véleményt cseréljenek, politikai kérdésekben foglaljanak állást - húzta alá Csao Csi-cseng, az országos szervezet szóvivője, emlékeztetve arra, hogy Kínában tavaly 457 millióra nőtt az internethasználók száma. "Érezzük, hogy az internetkultúra és a környezet egyre bonyolultabbá válik, miközben felbukkant az emberek egy csoportja, akiket internetzsoldosoknak neveznek" - állapította meg Csao.

"Néhányukat különböző intézmények támogatják, s az átlaginternetező álarca mögül írják hozzászólásaikat befolyásolva, megosztva a közvéleményt, sőt: esetenként a kormányzati politizálást is megzavarják". Szerinte a jelenség nem csak figyelmet érdemel, de figyelmeztető is, mivel e területen hiányos a törvényi szabályozás. A népfrontszerű KNPTT ezen a héten kezdi meg éves ülésszakát, majd március 5-étől tagjai közel tíz napon át együtt üléseznek az Országos Népi Gyűlés (ONGY), vagyis a parlament képviselőivel.

Korábban a kínai és a nemzetközi média már foglalkozott az internethadseregek szerveződéseivel, amelyek - saját bevallásuk szerint - 72 órán belül képesek az online közönség véleményét szinte bármilyen területen megváltoztatni. A "harcosok" felszerelése csupán a számítógép, szervezetten lépnek fel, "osztagaik" többnyire egy-egy lakásban tanyáznak. A bennfentesek szerint már több éve vannak a piacon, s ravasz, egyre kifinomultabb technikákkal dolgozzák meg közönségüket.

Az eddig felfedett és nyilvánosságot kapott esetek többsége az üzleti életet és természetesen a versenyt érinti. A "zsoldosok", tehát a fizetett véleményformálók, a leggyakrabban a közismert és befolyásos oldalakon, blogokban, chatszobákban hamis információkat terjesztettek megbízóik versenytársairól. Előfordult, hogy csak kéthónapos nyomozás után sikerült a félrevezető kommentelők nyomára bukkanni, amikorra az adott vállalatot már tetemes kár érte.

Egyes piaci szakértők szerint azok az internetes PR-cégek, amelyek nem alkalmaznak "zsoldosokat", nem képesek túlélni a mai éles versenyt Kínában. Az online marketingesek egyben a világhálót a bűnözés mennyországának tartják. A kínai politikai vezetés nyilvánvalóan aggódik, hogy az ellenőrizhetetlen eredetű és szándékú anonim internetes bejegyzések, felhívások - amennyiben politikai tartalmúak - megzavarhatják az országépítés legfontosabb alapszükségleteként emlegetett társadalmi stabilitást.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Gabe182011. 03. 07.. 02:39||#7
Nem is tudtam hogy Kínában van "közvélemény".
© sanyicks2011. 03. 05.. 15:53||#6
Áh ez szemét konteo! konteok nincsenek mint az okosok elmondták! Aki konteoban hisz az hülye! Ezt a Reichstag is megmondogatná ha tudna beszélni, meg Julius Caesar, meg Colin "tömegpusztító fegyverek vannak irakban" Powell is, na meg az a pár millió ember aki csinált/tapasztalt ilyen nem létezõ dolgokat 😄
© hangulati2011. 03. 04.. 06:53||#5
igen. a korlatlan szamu alnev valoban nem jo dolog. ezert magam nem is hasznalom. hiszen kit is tundnek felrevezetni? es fokeppen: miert? pontosan azert, mert az internet maga a valosag manapsag, a hasznaloinak fell kell nonie odaig, hogy megertsek: nem lehet mindenkit buntetlenul elkuldeni az anyjaba.pontosan ugy, ahogy az utcan sem. a "legfeljebb regelek egy masikat" dolog pedig szanalmas. vigyazzon mindenki a becsuletere. abbol csak egy van.
© Amergin2011. 03. 04.. 03:43||#4
Kínában, mi? Kínában...
USraelben még véletlenül sem, hiszen õk a "jó fiúk"<#worship>
Ez is csak összeesküvés-elmélet...
© willcox2011. 03. 04.. 00:58||#3
Ez mindenhol így van, nem csak Kínában. A marketingipar már rég rájött arra, hogy sokkal olcsóbb az interneten hinteni a mondanivalójukat (legyen az politikai vagy gazdasági), mint tévében, rádióban, vagy nyomtatott sajtóban tenni ugyanezt.
A bértollnokok portálokon, blogokon, fórumokon, chateken mindenhol ott vannak. Hamar ki lehet szúrni ezeket. Van belõlük itt az sg-n is nem is egy.
© Amergin2011. 03. 04.. 00:28||#2
Vannak fizetett kommentelõk.
Jééééé!
"Áááááá, eziscsakegyújabb összeesküvés-elmélet..."
© torzsvendeg2011. 03. 03.. 20:53||#1
<#eplus2><#nevetes1><#nyes><#vigyor1>