MTI

Maradhat a Google Kínában

Meghosszabbították a kínai hatóságok a Google működési engedélyét, miután a cég márciusban hongkongi keresőmotorjára irányította át a kínai internetezőket. A kínai informatikai szakhatóság megerősítette a cég bejelentését.

A vállalat közleményében nagy örömét fejezte ki, amiért a kínai kormány megújította internetes tartalomszolgáltatási engedélyét, és arra készül, hogy kínai felhasználóinak továbbra is kínálja "keresési szolgáltatásait és helyi termékeit". A Google blogján közzétett rövid hír nem tartalmaz részleteket. A Google vezérigazgatója, Eric Schmidt - bár hírek szerint a kérelmet az utolsó pillanatban nyújtották be - csütörtökön jelezte, hogy kérvényük pozitív elbírálására számít.

A Google január 12-én jelentette be, hogy a rendszerét ért hackertámadások miatt meg akarja szüntetni a Google.cn tartalmának szűrését, amelyre a helyi törvények évek óta kötelezték, és amelynek tiszteletben tartásával tevékenységét addig működtette. A cég vezetése közölte, hogy mennyiben a szűréssel nem állhat le, fontolóra veszi kivonulását. Ezt követően a nagy nemzetközi visszhangot kiváltó konfliktus - átmenetinek bizonyult - megoldásaként Hongkongba irányította internetezőit, de zenei és egyéb szolgáltatásainak oldalait meg kívánta hagyni a kínai belföldön.

Peking a közelmúltban jelezte, hogy a helyzet fenntartása esetén veszélybe kerül a cég engedélye, amely 2012-ig szól ugyan, de évente meghosszabbításra szorul. A Google kínai partnere, a Guxiang Information Technology Co. Ltd. június végi hosszabbítási kérelmében ígéretet tett a kínai törvények betartására és szolgáltatásában a törvények által tiltott tartalom mellőzésére. Kína kezdettől fogva igyekezett vállalati üzletpolitikai ügyként kezelni a Google távozásának tervét, s rendre azt hangsúlyozva, hogy az amerikai vállalattal nem tud kivételt tenni, mert azzal a fennálló törvények "igazságosságát és pártatlanságát" veszélyeztetné. A Google 2006-óta van jelen a ma már több mint 400 milliós kínai internetpiacon.

A Beijing Guxiang Information Technology Co. Ltd. szerződésének meghosszabbítására vonatkozó eljárásban "kiigazítással jóváhagyták" az engedély érvényességét - tudatta a kínai informatikai tárca illetékese. A Guxiang kötelezettséget vállalt "a kínai törvények betartására" és arra, hogy "a vállalat tartózkodik olyan jogellenes tartalmak szolgáltatásától, amelyekre a kínai távközlésre vonatkozó szabályozás 57. számú jegyzéke kitér". A jegyzék megállapítja, hogy bármely szervezet vagy magánszemély számára tilos az internetet olyan tartalmak terjesztésére használni, amelyek az államhatalom elleni felforgató tevékenység kísérletének szándékát fejezik ki, veszélyeztetik az állambiztonságot, sértik a nemzeti tekintélyt és érdeket, vagy a nemzetiségek közti gyűlöletre, megosztásra bujtanak fel, illetve pornográfiát, vagy erőszakot közvetítenek.

A vállalat azt is elfogadta, hogy az általa nyújtott tartalom ellenőrzésére a kormányszervek joga - tájékoztatott a minisztériumi illetékes, s megállapította: a helyzetértékelést követően arra a következtetésre jutottak, hogy a Guxiang alapvetően kötelezettséget vállal a hosszabbításhoz szükséges feltételek teljesítésére, s ennek megfelelően az engedélyt megadták. Kína folytatja a nyitás politikáját, és örömmel fogadja a külföldi befektetőket, de a kormány a törvényi alapú igazgatás elvéhez tartja magát - tette még hozzá a név nélkül nyilatkozó hivatalnok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sathinel #4
    KB úgy nincs mint itthon sem volt pornó a mozikban, TV-ben, de otthon mindenkinek volt videókazettán valami okosság. Valsz ők meg DVD, Winyó kombóval nyomják és úgy megy mint nállunk ment hogy másolgatnak. Csak nem a netről hanem így. Amire van kereslet ott is szerintem megtalálható. Max nem nyiltan, legálisan.
  • DeviloftheHell #3
    szegény kinaiak nincs nekik porno neten :D:D:D
  • endrev #2
    Bocs hogy ezt így most, de ezt a nyelvtani hibát mostanában lépten-nyomon elvétik, és azért ez elég ciki az újságírásban, kellően bántja is a szemem:

    "A vállalat közleményében nagy örömét fejezte ki..."

    Ez így azt jelenti, hogy valaki - egy rejtett alany - fejezi ki a nagy örömét a vállalat közleményében, pl. a vállalat vezetője, de erre nincs utalás a szövegkörnyezetben, tehát a rejtett alany nincs meghatározva.

    Helyesen: "A vállalat _a_ közleményében nagy örömét fejezte ki...". Ez jelenti a valós eseményt: A vállalat az általa kiadott közleményben fejezi ki örömét. Az alany tehát nem egy meghatározatlan és a szövegkörnyezetben nem megjelölt természetes személy, aki ezért ebben a mondatban egy hiányzó rejtett alany, hanem maga a vállalat mint jogi személyiség.

    Persze ez nem annyira főbenjáró bűn, hogy feltétlenül szót kell emelnem miatta, de egyszer csak meg kell azért említeni.

    Köszönöm.
  • richard45 #1
    Jaj micsoda drámai fordulat, ebből egy jó szappanoperát lehetne csinálni.