MTI

A brit rendőrség őrizetbe vette a WikiLeaks alapítóját

A brit rendőrség svéd kezdeményezésre, nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vette Julian Assange-ot, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját.

Az elfogatóparancsot svéd ügyészek adták ki a 39 éves ausztrál férfi ellen, akit Svédországban nemi erőszakkal gyanúsítanak, amit Assange cáfol. A brit rendőrség tájékoztatása szerint a férfi feladta magát, s egy londoni rendőrőrsön vették őrizetbe helyi idő szerint délelőtt fél tízkor. Addigi tartózkodási helyét nem közölték. Assange-ot a svéd hatóságok egy rendbeli kényszerítéssel, két rendbeli szexuális zaklatással és egy rendbeli nemi erőszakkal gyanúsítják - tudatta közleményében a brit rendőrség. A férfi a nap folyamán áll bíróság elé, amikor is valószínűleg meghatározzák kiadatásának időpontját. Ennek az őrizetbe vételtől számított 21 napon belül meg kell történnie.

Assange idén Svédországban töltött egy kis időt, ahol két svéd nő - a WikiLeaks önkéntesei - vádolták meg nemi erőszakkal és szexuális zaklatással. A svéd ügyészség ez alapján indított vizsgálatot, majd azt beszüntette, végül pedig újraindította nyomozást a két svéd nő állításainak kivizsgálása érdekében. A férfi terhére rótt vádak, amennyiben bizonyítást nyernek, maximum négy éves börtönnel sújthatók. A férfi svéd ügyvédje azt mondta, hogy ügyfele harcol a kiadatás ellen. Meg van győződve ugyanis arról, hogy a külföldi hatalmak befolyásolják Svédországot a kérdésben.

A kiszivárogtató portálnál Assange őrizetbe vételének hírére közölték, hogy a korábbi normális ügymenetben folytatják működésüket. Kristinn Hrafsson szóvivő kijelentette: a honlap működik. A korábban meghatározott menetrend szerint folytatják tevékenységüket. Bármilyen, Assange-al kapcsolatos fejlemény sem változtat a diplomáciai okmányok nyilvánosságra hozatalában, sem a nap folyamán, sem az elkövetkező napokban. A honlap működését Londonból és máshonnan érkezett emberek csoportja biztosítja majd - tette hozzá a WikiLeaks szóvivője.

Egyelőre maradhat a franciaországi szervereken a WikiLeaks, mivel a francia bíróságok nem voltak hajlandóak a szolgáltató kérésére gyorsított eljárásban állást foglalni arról, hogy az oknyomozó portál működhet-e legálisan Franciaországban. Octave Klaba, a WikiLeaks tartalmainak egy részét jelenleg befogadó franciaországi OVH képviselője hétfőn este közölte, hogy két városban is kezdeményezett jogi eljárást. A lille-i és a párizsi bíróság is azzal az indoklással utasította el a kérését, hogy a döntés alaposabb mérlegelést igényelne.

Az ügy előzménye, hogy Eric Besson, a digitális gazdaságért felelős francia miniszter pénteken arra kérte az illetékes hatóságokat, hogy tiltsák le a WikiLeakset a franciaországi szerverekről. A tárcavezető szerint Franciaország nem biztosíthat fogadó portált olyan internetes oldalaknak, amelyek sértik a diplomáciai kapcsolatok bizalmas jellegét és a diplomáciai titok által védett személyeket sodornak veszélybe. Besson ezért arra kérte az illetékes kormányszervet, az Ipari, Energetikai és Technológiai Tanácsot (CGIET), hogy minél előbb tudassa: milyen eszközökkel lehet véget vetni annak, hogy a WikiLeakset franciaországi szerverek fogadják be.

Az Európa egyik legjelentősebb fogadó portáljának számító OVH igazgatója elmondása szerint naponta átlagosan 3-5 felszólítást kap az OVH szerverein tárolt 6,5 millió oldal kapcsán, általában rasszista és idegengyűlölő tartalmak miatt, de a WikiLeaksre vonatkozóan eddig semmilyen felszólítás nem érkezett az illetékes hatóságtól. A igazgató ezért lezártnak tekinti a kérdést, és nem folytatja a jogi eljárást. Az amerikai kormánydokumentumokat kiszivárogtató portál tartalmainak egy része azután került át a franciaországi OVH szervereire, hogy azt az amerikai Amazon múlt szerdán letiltotta. Klaba elmondta, hogy a WikiLeaks nem közvetlen ügyfele az OVH-nak. "Egyik ügyfelünk a számára fenntartott szerveren fogadja be a WikiLeaks tartalmainak egy részét" - tette hozzá.

Egy 2006-os törvény értelmében - a gyermekpornográf és az illegális szerencsejáték oldalakon kívül - csak akkor tiltható le egy honlap, ha egy feljelentést követően, a bíróság megállapítja az adott honlap illegális jellegét és elrendeli annak bezárását. A WikiLeaks ellen pedig egyelőre senki nem tett feljelentést Franciaországban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Julius Caesar #76
    "... Putyin minden hordó Magyarországra szállított olajból 1 dollárt zsebretett"

    És téged ez meglepett? Hogy az oroszok szállítanak nekünk olajat, és lenyúlnak belőle vmennyit?

    Hát ha neked ez újdonság volt, akkor javaslom vedd le a rózsaszín szemüveget.

    Ejha...
  • morden #75
    Ember, a wiki nem előre nyomja ki a titkokat, hanem hónapokkal évekkel ezelőtti dolgokat szivárogtat ki, és az hogy pont Merkel ragadt meg benned... hihetetlen, az hogy Putyin minden hordó Magyarországra szállított olajból 1 dollárt zsebretett, vagy hogy az Afganisztánban lévő magyar alakulatot leanyámasszony katonázták, már nem jutt el hozzá, de Merkel igen, ébersztő!!!!
  • Balumann #74
    Lehet, ebben azért annyira nem mélyedtem el még, a lényeg a szétválasztás. Sőt, mintha már a Görögök is alkalmazták volna... :/
  • Julius Caesar #73
    Feltételezés: és ha közérdek, hogy ez titok maradjon? Van amiről jobb, ha a nép se tud. Képzeld el de nagy meglepi lett volna a D-Day, ha az amerikaiak kinyomtatják a helyszínt és időpontot. Németek tuti nem olvassák el, mert rendesek és nem szeretik a meglepiket elrontani.

    De most neked komolyan hiányzott az a titok, hogy valaki merkelt teflonfejűnek hívta? Én meglettem volna nélküle. Aztán ki tudja, lehet erre vágytam mindig.
  • Sir Ny #72
    A demokrácia jelentése népuralom. A nép által választott vezetők nem rejthetik el a népet érintő fontos adatokat a nép elől. Hol itt a népuralom?
  • Julius Caesar #71
    A rendőrség mióta igazságszolgáltatás?
    Úgy tudtam az a bírósági szervek, a kormány a végrehajtói hatalom, a parlament a törvényhozó testület. (Magyar rendszerben).

    A rendőrség szerintem végrehajtói hatalom, mert ők csak átadják a gyanúsítottakat a bíróságoknak, ügyészségeknek, akik bizonyítékok alapján eldöntik a büntetés mértékét, ha kell. A rendőrség ebből kimarad, ők nem döntenek el soha semmit. Ők csak a kiadott érvényes törvények alapján őrzik a közbiztonságot és a rendet.

    Amúgy meg amiről beszélsz az a felvilágosodásban alakult ki (történetesen ez félig-meddig liberalista elv), és sok filozófus megfogalmazta. Mármint az államszervek függetlenítését, és hogy egymást ellenőrizzék.

    Elméletben így is van. Elméletben :)
  • Balumann #70
    Erre is lenne egy a jelenleginél jobb megoldás (bár elvileg most is úgy van, gyakorlatilag nagyon nem, legalábbis néhány országot kivéve). Függetleníteni kell a különböző szerveket, mint pl. az igazságszolgáltatás (rendőrség), eltörölni a mentelmi jogot, és esetleg olyan szerveket felállítani, amik ellenőrzik a másikat (így akár lehetne titkos dolgokat is ellenőrizni, anélkül hogy nyilvánosságra kerülne az, aminek nem kellene).
    Jó persze ennek is ugyanúgy meg vannak a buktatói sajnos, nem biztos, hogy változtatna a helyzeten.
    Mindenesetre részben a Jobbik ezt akarja elérni, és ebben teljesen egyet értek velük.
  • Balumann #69
    Az az igazság, hogy tökéletes rendszer nincs, bármi lehetne tökéletes, ha mindenhol olyan emberek lennének, akik a közös és mindenki érdekeit tartják szemelőtt, és sajnos bármi lehet rossz, ha ez nincs meg.
    A katonai titkos dokumentumok hiába tűnnek ellentmondásosnak a demokráciában, ha mindent nyilvánosságra hoznának, akkor az is meglehet, hogy mi szívnánk meg, mert az adott ellenség azt kihasználhatja. A hátránya meg pl. az, hogy gyakorlatilag nem tudhatod most jelenleg milyen fegyverek állnak kilövésre készen, hogy hol mi történik pontosan vagy mit terveznek, mik a valódi politikai-katonai (és egyben sajnos valószínűleg, többnyire gazdasági) célok, és még sok mindent.

    Most a kérdés leginkább az, hogy a nyilvánosságra hozott dokumentumok, ismeretek azért ennyire veszélyesek, mert azok veszélyeztetik a későbbi tevékenységeket, terveket, amik valójában az átlagemberek érdekeit szolgálják, vagy mert pont ellenkezője és lebuktatják az adott elitet, tehát SAJÁT érdekeiket veszélyezteti. Én sajnos leginkább az utóbbira gyanakszom.
  • morden #68
    Lefizetek 2 csajt , hogy valljon putyin ellen szexuális zaklatás miatt, az interpol másnapra fő oldalon fogja hozni, hogy előzetesbe kerülhessen putyin , JAHOGY NEM áhh , valami hiba van a demokráciában
  • Skynet85 #67
    Ez mind így igaz azonban, tegyük fel, hogy kiderül Putyin megölt közvetlenül 100 közvetve 100000 embert, még is mit csinálsz?