Szekeres Viktor

Jön az új Battlestar Galactica tévésorozat

Miközben a Caprica napjai meg vannak számlálva, a Syfy úgy döntött, hogy 2011 se teljen el Battlestar Galactica-sorozat nélkül, így berendelte a Battlestar Galactica: Blood & Chrome pilotját.

Hajdanán, a hetvenes évek végén vala az első Battlestar Galactica-sorozat, majd azt követte pár éve a feldolgozás, mely végeztével az amerikai scifi-csatorna Caprica címmel indította el intrikus családrámáját, mely előzménysorozatként funkcionáló. Úgy tűnik, hogy mindez azonban nem elég a Syfy-nak és Battlestar Galactica: Blood & Chrome címmel újabb szériát terveznek, mely ugyancsak az eredeti sorozat előtti időkbe kalauzolná el a nézőt.

Egyelőre természetesen csak a BSG:B&C pilotjára adta le igényét a Syfy, azt a tervek szerint David Eick fogja az asztalra tenni, aki az eredeti sorozatnak is meghatározta kreatív irányát. A pilot egy két órás filmként fog funkcionálni, azt azonban nem tudni, hogy a Syfy előre leadja, mintegy tesztként a tévében, vagy majd egy esetlegesen berendelt sorozat első részeként fog funkcionálni.

A Battlestar Galactica: Blood & Chrome egyébként tíz évvel az első Cylon-háború kezdete után játszódna és a húszas évei közepén járó, friss végzős William Adama lenne a főszereplője, aki az Akadémiáról kikerülve a Galactica fedélzetén találja magát, ahol nemsokára egy titkos küldetés vezetőjévé válik, mely az egész háború alakulását megfordíthatja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Terlis #13
    A Capricában lett volna kraft maximum 3 évadra. Úgy láttak neki, hogy itt csinálnak egy brazil szappanoperát 10 évaddal... ha cancel, akkor teljesen jogosan. ha ez kell ahhoz, hogy ne így álljanak hozzá a dolgokhoz...
  • birdo #12
    Nem csak , hogy érdekel...tudjuk ))

    Wiki

    A Firefly-t akkor is folytathatnák ))
  • Talley #11
    Remélem nem olyan lesz az új sorozat, mint a legutóbbi BSG.
    Amúgy az első BSG sorozatnak van egy 10 részes folytatása, mikor már a Földön van a Galactica. Tehát 4 sorozat van eddig és nem három. Már ha valakit érdekel.
  • 1855300 #10
    YEEEEAAH!
  • Mat666 #9
    Jó lenne egy új Bsg sorozat csak jobb legyen a Caprikátol az nem jött be.
  • Athor #8
    Várós nagyon!
  • lamer the true #7
    Nem bánom, de ne spóroljanak aztán az űrcsatákkal, meg az erőszakkal ám!
  • FoodLFG #6
    Caprica legutóbbi része tök jó volt. Előtte húzták ezt a terrorista-istenes faszságot, de most már ők is bekapcsolódnak majd a történetbe remélhetőleg.

    Firefly meg a legzsírabb. :D
  • wolruf #5
    Capricát nagyon vártam, ellaposodott, most már szerintem rettenetesen vontatott, lagymatag. A Firefly végig olyan volt, hogy ... hú... felülmúlhatatlan (stílusa miatt). BSG pedig megintcsak csúcs. Én is várom. De a Caprica reméltem, hogy pörgősebb lesz.
  • chase #4
    A Caprica napjai neg vannak számlálva?
    Nemár! A mai sorozatokból abszolute a kedvencem.

    Mondjuk ez jellemző, minden kedvencemet eddig elkaszálták:
    Firefly, Drive, Bionic Woman, Traveler