Szekeres Viktor

A Caprica is egyre népszerűtlenebb

A közönség egyre inkább pártol el a patinás múlttal rendelkező scifisorozatoktól, s úgy tűnik, hogy nem csak a Stargate, hanem a Battlestar Galactica univerzum legújabb üdvöskéje sem lesz közönségsiker.

Úgy tűnik, hogy az a fél év nem a scifikről fog szólni, hiszen nem csak a Stargate Universe, de a héten visszatérő Battlestar Galactica előzménysorozat, a Caprica is vesztett eddigi nézettségéből, s épp ezért nem áll jól a sorozat szénája. A hét során az egyik főszereplő elmondta, hogy valószínűleg akkor lesz esélye a túlélésre a Capricának, ha nagyjából megtartja az évad első felében, azaz tavasszal elért közönségét.


Nos, ez nem sikerült, hiszen szembe az "1.0-s szezon" egymilliót meghaladó nézettségével, az "1.5-ös" debütálása még a 900 ezres nézőszámot sem érte el, így komoly veszélybe került a sorozat, főleg, hogy most már hivatalosan is a csatorna legkevésbé nézettebb produkciójának lehet tekinteni. Mindenesetre még pár epizódnyi esélye van a Capricának, hogy ismét felkeltse a közönség érdeklődését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mynameisbence #10
    Szerintem pedig jó hogy megszületett az a két sorozat a hibás döntés az volt hogy befejezték őket.
  • bladesoft #9
    Én már akkor sci-fit olvastam mikor te még apád fejében kosza gondolat se voltál :D
    SG1 és SGA hibás döntések alapján szüntetett sorozatok. A nivót lehet tartja de nem mutatkozik meg ugysem ez a bevételben és igy több sorozat léte/nemléte is mulik majd rajta.
  • polarka #8
    sztem a BSG is az
  • Raziel Anarki #7
    @bladesoft: heh, majd felnősz te is 1x.

    remélem azért a syfy megtartja a capricát már csak azért is mert nívót ad a csatornának (a bsg-t sem csak a fanok, hanem jórészt kritikák miatt tartották meg)
  • birdo #6
    Nem baj, ha nem jönnek be...csak folytassák őket...majd mi behozzuk ))
  • mynameisbence #5
    Ja és még annyi hogy az utolsó részig kitartok az SGU mellett hátha változik vmi, és erre mutatkozik most vmi esély.
  • mynameisbence #4
    Az SGU-ban lenne potenciál csak nem használják ki. Így télleg nincs sok esélye. Se a capricát se a BSG-t nem ismerem úgyhogy azokról nem tok nyilatkozni.
  • bladesoft #3
    Nem értem a sci-fi channelt mi a f.sznak kell a jó sorikat megszüntetni, azután meg olyan sorikat csinálni ami inkább dráma mint sci-fi (SG-U,Caprica stb)
  • quantum #2
    Mekkora lenne kiderülne, hogy Adama cylon :D
  • IMYke2.0.0.0 #1
    Nem sok esélye van már. Szomorú, de valami rettentő nagyot kell(ene) meglépni a sorozatban...