Szekeres Viktor

Még sosem látott részek jönnek James Cameron sorozatából

Szeptember hetedikén az AXN SCIFI elér a Sötét angyal második szezonjához, s ezáltal olyan epizódok kerülhetnek képernyőre James Cameron scifisorozatából, melyeket idehaza még nem láthattunk magyarul.

Szeptember hetedik nagy nap lesz a hazai scifi-fanatikusok életében, hiszen az AXN SCIFI ekkor ér el a Sötét angyal (Dark Angel) 2. évadának első részéhez, melyet idehaza még nem lehetett látni. A Jessica Alba és Michael Weatherly főszereplésével készült sorozat epizódjait továbbra is kedd - csütörtök ütemben fogja adni a kábelcsatorna, s a részek 22:00-kor kezdődnek, az ismétléseikre pedig hajnal egy órakor kerül sor.


A Sötét angyal 2000-ben mutatkozott be a Fox csatornán, s egyik készítője, valamint a pilot rendezője a Titanic utáni megérdemelt pihenését töltő James Cameron volt. Az eleinte sikeres széria azonban csak két szezont ért meg. A Seattle-ben játszódó posztapokaliptikus scifi középpontjában a Jessica Alba alakította Max áll, egy génmanipulált szuperkatona, aki társai után kutat, közben pedig próbálja egy fiatal lány hétköznapi életét élni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Athor #10
    Mármint tetkó. ;)
  • Athor #9
    Igen, mi is észrevettük, hogy egész jelenetek vannak beleemelve a sorozatból a filmbe... ijesmi azért nem túl gyakran esik meg. Mármint hogy soriból tesznek bele valamit a filmbe. Bár azért valljuk be, a film story-ja erősen hajaz a DA alapvetésére... Ráadásul ugyanott a tekó... :)
  • Talley #8
    Kis érdekesség: Az aki látta a sorozatot az mondjuk tudja, de a Hitman azon jeleneteinek többsége ahol azt mutatják, hogyan képezték ki őket ebből a sorozatból van. :D (és nem újraforgatásra gondolok hanem, hogy onnan kivágták és oda betették :))
  • Bren X #7
    "a pilot rendezője a Titanic utáni megérdemelt pihenését töltő James Cameron volt"
    Meg a befejezőrészé is. Mellette meg viszonylag hosszú ideig egy rendes dokumentum filmet forgatott a Titanicról amit hazánkban is bemutattak.
  • Hoz_Hun #6
    Nem a sorozat sztorija rossz, ahnem az a mondat van szarul megszerkesztve.
    Imádtam a sorozatot.
  • kalapos01 #5
    Ejj, ha minden sorozatnak ilyen "vicc" sztorija lenne. Apokalipszis? Vicc. Génmanipulálás? Vicc. Gyerekek gyilkológéppé való kiképzése? A legnagyobb vicc. Igazi komédia. Csoda, hogy szegény Alba karaktere nem ölni akar, hanem csak élni, mint egy normális ember. Az is vicc.
  • p00h #4
    ha most elolvasod ezt a mondatot, akkor most őszintén: nem olyan mint egy rossz vicc? Persze, biztos ügyesen továbbfűzték, de ez akkor is röhejesen hangzik...
  • Csimbi #3
    látszik hogy nem láttad a sorozatot.
    iszonyatosan jó, fogalmam sincs miért nem folytatták.
    a sztori meg messze több, mint az a mondat, amit nagy fellengzősen odamásoltál.
  • p00h #2
    "posztapokaliptikus scifi középpontjában a Jessica Alba alakította Max áll, egy génmanipulált szuperkatona és társai után kutat, közben pedig próbálja egy fiatal lány hétköznapi életét élni." - atyaég, úgy látom ma már bármit lehet sztorinak nevezni :D
  • Athor #1
    Mennyire szerettem ezt a sorit én anno... Kár, hogy nem folytatták.