Alex

Egy éven belül elfogyhatnak az IPv4 címek

A Hurricane Electric, a világ legnagyobb IPv6 szolgáltatója bejelentette, hogy egy éven belül a világ összes IPv4-alapú címe elfogy. A cég egy számlálón jelzi ki a hátralévő napokat.

A Hurricane Electric egy IPv6 továbbítás-szolgáltató, több adatközpontot üzemeltet Kaliforniában, valamint gigabites hálózatokat kezel Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában. A társaság által készített számláló, egy "ByeBye v4"-re keresztelt alkalmazás számolja a napokat addig, amíg az IPv4-es címek ki nem fogynak. Most először a maradék idő kevesebb, mint 365 nap. "Azok a hálózatirányítók és informatikusok akik eltolják az átállást az IPv6-ra, saját kárukra teszik" - mondta el Martin Levy, a cég IPv6 stratégiájáért felelős igazgatója. "Reméljük, hogy az egy éves határidő ismét ráírányítja a figyelmet erre a komoly problémára, amivel a hálozatok közösségének szembe kell néznie."

Manapság az internetforgalom nagyrészét az IPv4-es adatforgalom teszi ki, de az IPv4-es protokoll 32-bites címrendszere nem lesz elég ahhoz, hogy az internetre kötött eszközök egyre növekvő számát ellássa. Az IPv4-es rendszereket át kell állítani az IPv6-os protokollra, ami sokkal nagyobb címválasztékkal rendelkezik. Azon felül, hogy különböző, globálisan átirányítható címeket oszt ki minden világhálóra kötött eszköznek, az IPv6 protokoll előír egy hálózati biztonsági szintet és egyszerűsít bizonyos hálózati beállításokat.

A cég Mike Leber garázsából indult 1994-ben, jelenleg a világ legnagyobb IPv6 hálózatát üzemelteti a bekötött hálózatok számának alapján. Rendszere azon kevesek egyike a világon, ami IPv6-natív és nem szorul rá belső alagutakra a csatlakozáshoz. Az IPv6 a hálózat alapszolgáltatása, minden felhasználó csatlakozhat az IPv6-ra valamint az IPv4-re. A cég tavaly novemberben jelentette be, hogy az IPv6 hálózata kevesebb, mint egy év alatt megduplázódott 600 összekapcsolt hálózatra, ma már ez a szám túllépte a 850-et.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chuky123 #20
    Másik megoldás lehetne sporolni az ip címekkel akinek nem kell publikus ipcím az kapna NAT-oltat. Pl teloknak is tök fölösleges publikus ipcím.
  • Komolytalan #19
    Szerintem a haza szolgáltatók nem merik meglépni, hogy ipv6-ra térjenek át. Mondjuk áttérne az A szolgáltató akkor mi lenne? Sok pistikének otthon nem menne a netje, mert ugye router firmware, és frissíteni meg netről lehetne, feltéve hogy ért hozzá, meg van net. Szóval szolgáltató ügyfélszolgálatra beballag, fejükhöz modemet odab.sz, és mennek a másik 6 konkurens közül valamelyikhez, ahol ilyen ökörségekkel nem szopatják a felhasználót fölöslegesen. Ezt nem hiszem hogy bármelyik szolgáltató is bekockáztatná.
  • bakagaijin #18
    Igen, az (x) lemaradt a cikk címe mellől. Egyébként baromi szép ez hogy jajj elfogynak meg minden, de jelenleg az otthoni routerek ill. adsl/kábelmodemek 99%-a (gyári firmware-el) nem is támogatja az IPv6-ot. Szóval szerintem valaki nagyon komolyan gyártja raktárra ezeket a cuccokat, hogy ha tényleg megkezdődik az átállás - legyen az bármikor, már jó 15-20 éve folyamatosan elfogynak a címek :) - akkor baromi nagyot tudjon kaszálni.
  • Cyrrus #17
    T. Daninet! Előző hozzászólásommal arra próbáltam rávilágítani, hogy érthetőbb legyen az IPv4 címek viszonylagosan gyors "fogyása", azok számára is akik csak a hazai viszonyokkal vannak tisztában (és csak azt látják, hogy server hostinghoz kapnak 1db IP-t). Egyes külföldi szolgáltatóknál "könnyebben" osztogatják az IP címeket (láttam már rettentően kis teljesítményű VPS csomagot, melyhez alapból 6db IPv4 cím jár). Tehát nem a magyar és külföldi hostingok, szolgáltatások összehasonlítása volt a hsz-em célja.

    Egyébként egyet étek, külföldi hostingok esetében nagyon sok helyen alapvető pl: az adatforgalmi korlát (server hosting, VPS, stb esetében) míg nálunk ilyen hülyeség - szerencsére - nem igazán van:) Az at&t nem otthoni felhasználóknak nyújt első sorban szolgáltatásokat (TV/internet/telefon)? Mert co-location, webhosting, VPS... stb más kategória.
  • krk #16
    "A Hurricane Electric, a világ legnagyobb IPv6 szolgáltatója bejelentette, hogy egy éven belül a világ összes IPv4-alapú címe elfogy."

    Nem csak a szabad címek fogynak el? Az összes?
  • moikboy #15
    Map of the Internet:

  • daninet #14
    Szerintem inkább örülj, hogy nem egy amerikai ISP-d van, messze a magyar átlag alatt vannak sebességben és szolgáltatásban. Hidd el, nem szeretnél te pl az at&t ügyfele lenni.
  • Dol Cse Vita #13
    "Egy éven belül elfogyhatnak az IPv4 címek"

    Már megin? Ezt a hírt mintha láttam volna már 5 évvel ezelőtt is
  • flashpointer #12
    kurvasok ip4 cím van még ami ki sincs használva, mert az amcsi egyetemek annyit kaptak mint 1-1 ország azt nem is használják
  • vmiki88 #11
    telhetetlen az emberiség :P