Berta Sándor

Sci-fi sorozat netes adományokból

A Pioneer One sci-fi sorozat újabb ékes példája annak, hogy az online közösség képes akár anyagi áldozatokat is hozni. A sorozat első része már letölthető, többféle felirattal.

A Pioneer One gyártási költségeit a felhasználók dobták össze a Kickstarter.com oldal segítségével. A sci-fi sorozat első része 6000 dollárba került és úgy tűnik, hogy a dolog nem merült ki ennyiben, az internetezők a további részek elkészítését is állhatják. A következő három részhez az alkotók már 20 000 dollárt kértek az emberektől, és könnyen előfordulhat, hogy ezt az összeget is elő tudják teremteni hasonló módon. A projekt jól alakul, hiszen a 20 000 dollár egynegyedét már sikerült összegyűjteni a Vodo aloldalán a Paypal rendszeréből befolyt adományokból. A készítők meglehetősen ambíciózusak, hiszen az első évadot 8 részesre tervezik.

A Pioneer One első részében egy ismeretlen objektum csapódik be a Földbe. A helyszínen azonnal megjelennek az amerikai belbiztonsági minisztérium ügynökei, akiknek az a feladatuk, hogy a környékén tapasztalt radioaktív sugárzásról szóló jelentéseket kivizsgálják és felmérjék a károkat. Később kiderül, hogy az objektum egy ősrégi orosz műhold, amely az űr mélyéről érkezett haza és a visszatérése komoly kihatással lehet a Föld jövőjére.


A Pioneer One két szakember, Josh Bernard és Bracey Smith nevéhez fűződik, akik a korábban a The Lionshare nevű alkotással hívták fel magukra a figyelmet. A The Lionshare egy az interneten megjelentetett szerelmi történet, amely zenéről, fájlcserélésről és a kreativitásról szól, s amely megtekinthető streamként, letölthető, illetve DVD-n is megvásárolható.

A Pioneer One alacsony készítési költségei elsősorban annak köszönhetők, hogy a színészek, a zeneszerzők és a videocsapat tagjai ingyen dolgoznak. Ennek oka, hogy hisznek a sorozatban és azt akarják, hogy megvalósuljon. A sorozat első része már letölthető a Bittorrentről, videofájlként és elérhető streamként is. A felhasználók két formátum közül választhatnak, az egyik felvétel 720p HD felbontású és H.264 kodekkel készült, míg a másik Matroska-konténerben került a világhálóra, SD felbontású és XviD formátumú. A filmhez különböző feliratok is elérhetők és a sorozatot forgalmazza a Bittorrent Inc., valamint a Limewire is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bmw #10
    Szerintem Te nezzel vmi muvesz filmet az valo Neked....
    Amugy meg ha nem tetszik vmi nem kell nezni....
  • Ornagy #9
    Hát, végülis nem rossz. Én elkezdtem fordítani, 20°%-nál járok kábé.
    Ennyi pénzből jó.
    Mit akarsz te törölni o.O???? Csillagkapu??? Te megőrültél? Ezé halál jár...(általában)
  • gombabácsi #8
    én inkább azért fizetnék, hogy egyes brazil szappanscifi sorozatok NE készüljenek el :D
    pl startrek, firefly, stargate és még sorolhatnám
  • wad303 #7
    Ez csodálatos! Már csak egy két apróság hiányzik ahhoz, hogy nézhető legyen: színész, operatőr, vágó, rendező, forgatókönyvíró, dramaturg, világosító, hangmérnök! Semmiség az egész!
  • dinnyegodre #6
    Azért ahhoz képest, hogy mennyibe került és egy mozifilm mennyibe kerül, hát az ár/érték aránya nagyságrenddel jobb, mint azoknak. Gondolom rájöttek, hogy kicsit többet kéne belefektetni a következő részbe, de nagyon remélem, hogy sikeresek lesznek, és megmutatják a többieknek, hogy lehet élvezhető filmet csinálni, nem csak dollármilliókból.
  • chase #5
    Amíg csak a címet láttam RSS-ben , kicsit reménykedtem, hogy a Firefly-ról lesz szó. Arra egészen biztosan adnék én is.
  • Andr0 #4
    én is láttam az első részt... hát +1 pixx-nek mert tényleg elég amatőr munka, de legalább elkezdődik valahol... mondjuk én még megnézem a 2. részt is.. talán.
  • pixx #3
    Jó látni ilyen projekteket, de a kamera kezelés, teljesen amatőr, és a színészek sem túl hitelesek, de hajrá!
  • Bren X #2
    Remélem bejön nekik.
  • Adenoma #1
    ÉLJEN!! végre valami