Berta Sándor

Egyre több netképes televízió talál gazdára

Az internet fokozatosan meghódítja a nappalit és ma már a felhasználók egy része elvárja, hogy akár a televízióján is megjeleníthesse az online tartalmakat.

A GfK piackutató intézet adatai szerint tavaly 550 000 netképes televíziót értékesítettek Németországban, idén pedig ez a szám könnyen elérheti a 2 milliót. Mindez azt jelenti, hogy az idén eladott televíziók húsz százaléka már alkalmas a webes tartalmak megjelenítésére. A folyamat ráadásul folyamatosan erősödik, hiszen a BITKOM szakmai szervezet becslése alapján 2011-ben már kereken 4 millió netképes televízió talál majd gazdára.

"A televízió és az internet egyre inkább összenő. A hibrid eszközök segítségével az interneten elérhető filmek is megtekinthetővé válnak közvetlenül a televízió képernyőjén" - nyilatkozta Achim Berg, a BITKOM alelnöke. A megoldás előnye, hogy így azok is hozzáférhetnek az online cikkekhez, hírekhez, videókhoz, képekhez és más anyagokhoz, akiknek nincsen számítógépük vagy minél kevesebbet szeretnék használni.

A gyártók a közeljövőben egyetlen egységes szabványt dolgoznak majd ki, ez lesz a Hybrid Broadcast Broadband TV (HbbTV). Ennek köszönhetően az összes honlap televízión való megjelenítésre is alkalmas lesz és a felhasználók akár egy távirányítóval is lapozhatnak az elérhető tartalmak között. A netképes hibrid televíziók jellemzője, hogy a klasszikus antennabemenetük mellett van egy LAN-portjuk is és így akár az otthoni hálózatokkal is, vagy közvetlenül a DSL-kapcsolatokkal is összeköthetők. Azoknak sem kell lemondaniuk a televíziós internetezésről, akiknek hagyományos készülékük van. Nekik segíthetnek majd az úgynevezett hibrid Set-Top-Boxok.

Az első netképes televíziók 2009 elején jelentek meg a piacon és a piaci részesedésük tavaly áprilisra elérte a 3 százalékot, decemberben pedig már minden hetedik LCD- vagy plazmatelevíziónak volt LAN-portja. A fejlődésre jellemző, hogy a netképes televíziók piaci részesedése az idei év végére elérheti a 40 százalékot. A Quixel Research amerikai piackutató cég tavaly augusztusi felméréséből kiderült, hogy 40 százalékkal nőtt a televíziógyártók webképes készülékekből származó forgalma és az összeg meghaladta az 1 milliárd dollárt.

A piac növekvő fontosságát mutatja, hogy tavaly netképes televíziót mutatott be az Intel és a Yahoo, a Samsung, valamint az LG. Emellett egyre gyakoribb az is, hogy a gyártók és a tartalomszolgáltatók együttműködnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mészy #10
    samsung b650 nem találtam még frissítést hozzá
  • Glutamin #9
    Épp itt lenne már az ideje ennek. Egy egyszerű, csak a weblapokhoz elegendő kapacitás kellően olcsón integrálható. Az ősrégi teletextet ezzel végleg nyugdíjazni lehetne.

    Elég kényelmetlennek tartom, hogy néha tv-zés közben fel kell kelnem a port.hu-t megnézni, mert még mindig gyorsabb mint a teletexttel szarakodni.
  • strogg #8
    Ami azt illeti nem vennék ilyen tv-t :))) A gyártó kötöttségei a terméket is behatárolják. Én inkább sima 42 colos plazma, amin van pc bemenet. Egy mai kis gép egy frankó tunerrel képesek a tv élményt megadni, ugyanakkor az oprendszer miat pedig semmilyen kötöttséged nincsen. Ha akarsz flv-t is tölthetsz, vagy weboldalakról mozizol.

    Nekem van egy ilyen rendszerem, azzal a különbséggel, hogy képminőség xar, mivel egy "hagyományos" tv-n nyüstölöm tv-out -al.
    Most gyűjtök a vga bemenetes nagyképernyős csodára, (egy LG-t néztem ki 82-ért), és innentől részemről a házi médiua center teljes lesz. :))))))))))))
  • fgy #7
    láttam egy samsungot ( talán le42b650..), amelyiknek volt lan portja, és youtube is volt rajta, mint egy"widget", de a youtube-ról csak a samsungnak tálalt tartalom volt elérhető, nem lehetett szabadon keresgélni, mint egy browserral.
    a tieden lehet?
  • willcox #6
    Milyen tévéd van? Az enyémen egy csomó minden elérhető.
  • Garfield #5
    Példa
  • mad mind #4
    Ja, bár évek óta nem láttam beégett lcd-t.
  • shenmuedc #3
    Jót is tesz ezeknek a nagy tv-nek a statikus képtartalom (nem csak a plazmának, beég az lcd is).
  • AgentKis #2
    Majd alakul ez idővel. A távirányítóba integrálódik az egér is. Lassan az antenna bemenet felejthető is lesz. Akkor jön el az én időm! Csak azért fogok fizetni és csak annyit, amennyit és amit nézek!
  • Mészy #1
    Nekem is ilyen TV-m van, de jelenleg csak a youtube és egy időjárásjelző cucc elérhető rajta sajnos...