Ötvös Tibor

Megérkezett Amerikába a koldus-RPG

Európában már komoly botrányokat kavart, és most Amerikába is eljutott a hajléktalan RPG, a Bumrise. A botrány természetesen már ott is elkezdődött.

A német Farbflut Entertainment által készített böngészőben játszható program célja, hogy egy teljesen lecsúszott csövesből Manhattan (vagy Párizs, Hamburg) királyai legyünk. Az odáig vezető út azonban hosszú és rögös, ráadásul megfakult kabátunk zsebében kezdetben mindössze 10 dollár lapul, ami szinte semmire nem elég. Háziállatunk egy csótány, egyetlen használati tárgyunk pedig egy műanyag pohár.

Kalandjaink során nem riadunk vissza semmitől, így a különböző törvénytelenségek (automaták feltörése, nyilvános vécéből és mosógépekből pénzt lopni stb.), koldulás, valamint az üveggyűjtés is komoly haszonnal kecsegtetnek. Természetesen idővel vásárolhatunk is magunknak a városban (például egy kisállatot, amivel több pénzt tudunk összekoldulni), fegyvereket és ételt is beszerezhetünk.



Hozzácsapódhatunk egy bandához, de akár mi is létrehozhatunk egyet és a rivális csövesekkel harcolhatunk a területünkért. A játék Bumrise néven fut, de a Facebookon StreetRivals néven is megtalálható a játék.

Természetesen egy ilyen témájú programot nem kerülhetnek el a botrányok és tavaly augusztusban a franciák ki is akadtak rá rendesen. Az ottani Vöröskereszt vezetőjétől kezdve a Hajléktalanok szervezetének vezetőjéig mindenki negatívan nyilatkozott, a csövesek pedig annyit mondtak: "Részben valós a játék. Dzsungeltörvények uralkodnak az utcákon. Harcolsz az üvegekért, a helyedért és a nehezen összekoldult pénzedért is."

Mindenesetre most Amerikában kezdik kikezdeni a játékot, ám a fejlesztő csapat a megjelenést követő napokban nyilatkozatot tett közzé, mely szerint a Bumrise számos sztereotípiát és klisét tartalmaz, és árbevételeik egy részét hamarosan felajánlják egy hajléktalanokat támogató New York-i szervezetnek . Hamburgban már történtek ilyen kifizetések.

Aki ezek után kedvet kapott a játékhoz, az itt regisztrálhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Blackeagle13 #21
    sasssa
  • metropoltopotlo #20
    Biztos focimeccs volt a környéken Mikor meccs előtt sörözgetünk, mindig jönnek oda, egymással versenyezve, hogy ki kapja meg az üveget. Ilyenkor szívesen odaadom nekik, én úgyis lusta lennék elvinni visszaváltani, meg annyi pénzért nem szállítgatja az ember össze-vissza az üvegeket...

    Egyébként a csöveseknek csak azzal a részével van gond, akik erőszakosan, rámászósan nyomulnak meg büdösek, koszosak - aki a lehetőségeihez képest igyekszik emberi formában maradni, azokkal még lehetne kezdeni valamit, ha más nem közmunkaprogramok keretében elindítani őket
  • Bandew #19
    No épp ez az!
    A munkahelyek fogynak, az emberek egyre többen lesznek. Nem kell hozzá nagy matektudás, hogy lásd a végeredményt.
  • Garrett27 #18
    Kb hasonlóan gondoltam én is - várva egy jó példát, de nem az lett belőle.

    Mindegy, nekem csak egy egyszerű tény jutott erről az eszembe: folynak a milliárdok egyes üvegzsebekbe, amelyek tulajdonosai nem voltak a régi rendszerben sokkal messzebb a hajléktalanok egy részétől. És akkor tessék megnézni a Pesti aluljárókat.
    Amúgy meg nem csoda, hogy ezt a témát is felkarolta egy játékstúdió. A hajléktalanok (vigyázat, nem azok a koldusok, akik mindig is voltak) meg akár tetszik akár nem, a fejlett országok "termékei".
  • RecoPhile #17
    Én tudtommal Finneknél "nincs" ilyen, hogy hajléktalan, mert ott mindenki dolgozik és olyan törvények uralkodnak, hogy: 3hónapnyi türelmi időd van, hogy találj valamilyen munkát, ha nem sikerült vagy nem akartál, akkor szépen az állam keress neked egyet. És dolgoz ember. Szóval ott nincs ilyen probléma. M.o n is ez volt 40 évig, hogy nem dolgoztál be dobtak sitre. Ez inkább akarat kérdése, mint sem annak, hogy van-e pénz vagy nincs. Jó meg persze elegendő munka lehetőség is kell ehhez. :)
  • Gladiator #16
    Nem értem, mikor 30 percet kukáztam, akkor 19 üveget szedtem össze. Most beállítottam 12 órára és az elmúlt 10 percben csak 2 jött össze. Kurva száját.
  • Archenemy #15
    Zseniális! Az a durva, hogy kb. tényleg így megy...
  • Glutamin #14
    Ez jó vót. Magyarisztán, én így szsretlek téged!
  • orkaman #13
    nállunk közbeszerzés keretében kijönne 10 millából egy konténer.

    Télen az önkormányzat ingyen teát visz ki a hajléktalanoknak (taxival, mégpedig egy erre a célra alakított taxitársaság az egyik képviselő rokánanak a tulajdonában.TEA-TAXI 2010 Kft. )

    A konténerek elhelyezését az újonnan alakított Szociális és Konténerügyi minisztérium felügyeli. A területet bérli (50e Ft/m2/hó) a Happy Konténer Kft-től.

    Az ÁNTSZ a betegségek elterjedésének megakadályozására egy közhasznú társaságot hozott létre (5 igazgató, 4 PR szakember, 3 gazdaságügyis és egy labor aszisztens, + 10 felülgyelőbizottsági tag és 10 szaktanácsadó)

    A konténerek festését az LENYULJUK 2010 Kft végzi, félévente. Pontos összeget erről még nem lehet tudni. Sokáig vita volt kell-e félévente konténert festeni, de a Kft saját felmérése szerint a graffitisek miatt szükséges. (már fel is vettek egyet hogy biztos legyen)

    A BKV külön buszjáratokat tervez indítani a konténerparkok és a főbb megállók között. (Pl. Zöld járat a kocsmák közelében áll meg mert ott több az üveg.)
    Az állam 5mrd forinttal támogatja a BKV-t ezen törekvésében. Szóba került egy 6-os Metró tervezése de lehet ez elmarad mert nem kell hozzá kavics.


    na ennyi. léptem mer valakinek dolgozni is kell..
  • webpost #12
    Registered Players: 3470
    Ezért a játékos számért balhét csinálni?
    Ennél bármelyik böngészős játék több felhasználóval rendelkezik.
    Önreklám gyanús!