Németh Szabolcs

Legend - mert a méret a lényeg

A Master Creating és az Anaconda műhelyében olyan akció-RPG készül, amely a nagy nevek mellett igazán tartalmas szórakozást ígér.

Néhány éve még azért fanyalogtunk, hogy nem jelenik meg egy normális akció-RPG sem, most pedig már-már lehetetlen választanunk a hatalmas kínálatból. A Legend - Hand of God biztosan nem fogja megkönnyíteni a dolgunkat, mert olyan újítást vezet be a stílus történetébe, ami kézenfekvő, eddig mégis elkerülte a fejlesztők figyelmét. Ez a szörnyekkel, ellenséges karakterekkel való küzdelem aprólékos kidolgozása. A Legend moziszerű harcrendszere a hamburgiak szerint egyedülálló a piacon, és hihetetlen realizmust kölcsönöz a programnak.

Na de ne eregessünk üres lufikat, nézzük meg, hogy miről is van szó konkrétan. A szerepjátékokban a legyőzendő ellenfelek erősségét általában csak az egy támadással okozott sérülés nagysága jellemzi. A Legend szakít a hagyományokkal, és egy olyan közeget hoz létre, ahol az alig félméteres törpéket, vagy éppen a 4 méteres szörnyeket is elénk sodorhat a cselekményszál, és legyőzésükhöz állandóan megújuló stratégiára lesz szükségünk.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Képzeljünk el egy egyszerű szituációt. Egy átlagos szerepjátékban jön egy szörny, amelynek a térdkalácsát is alig érjük el, mégis olyan vidáman gyilkoljuk le néhány csapással, hogy öröm nézni. Most lássuk, hogy ez hogy néz ki a Legend-ben: jön a bestia amely háromszor akkora mint mi, és megtámad. Mit tehetünk? Mindössze egy dolgot, felvesszük a kesztyűt, de mindegy, hogy hogyan. Nem ütögethetjük az amúgy is áthatolhatatlan bőrrel megáldott "talpacskáját". Valahogyan el kell érnünk minimum a szívét. És ezt hogyan tehetjük meg? Úgy, hogy igazi, akciójátékokra jellemező háromdimenziós harc, taktikai csata alakul ki egy kard, balta, pajzs, illetve a halálos szorítású karmok között.

Megpróbálhatjuk felugorva elkapni a grabancát a rosszalkodónak, de ugrás közben könnyen védtelenné válhatunk. Nem mindegy, hogy mit teszünk és az sem, hogy mennyi idő alatt. A másodperc töredéke alatt kell döntenünk, (és helyesen), ha életben akarunk maradni. Egy goblin esetében könnyebb a helyzetünk, hiszen csak rá kell koppintani a fejére egyet a baltával, és máris elszenderül. De vigyázat, a nagyságnak is megvan az átka: az erőszakos kis lény könnyedén a maga javára fordíthatja törpeségét, és a túlvilágra küldhet bennünket.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A fegyverek széles tárháza nyílik meg előttünk. A kard, balta, bunkósbot és a többi eszköz is különböző játékstílust, stratégiát igényel. Mielőtt némelyekben felvetődne a kétely, megnyugtathatjuk őket - a fejlesztők ígéreteire alapozva -, hogy az összetettebb játék a szokványos akció-RPG-hez hasonló egyszerű kezelőfelületen valósul meg. További érdekessége a programnak a hősünket követő fényforrás, amely tippekkel, tanácsokkal lát el minket, sőt éjszaka alternatív világításként is számíthatunk rá.

A Master Creating alkotta grafikus motor egyelőre még nem a legjobb, de a világszerte ismert Susan O'Connor tollából fogant sztorira mindenképp érdemes várni.

A játék hivatalos oldala

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • opeca #49
    Jesszus, ki ez a kis bajuszos Balerina?
    Mostanság a karaktertervezés, koreográfia, szitokszavak?
  • Tekken5 #48
    Szuper! :D
  • Molnibalage #47
    Az Arx Fatalis-t honnan lehet megszerezni, mert én NAGYON szerettem volna vele játszani, de se letölteni, se megvenni nem tudom.
  • cateran #46
    Csakhogy a comment nem erre vonatkozott ugyebár,hanem állítása szerint 1 RPG-re.....
    Amugy meg akció-RPG? hát volt pár próbálkozás,de nem látok különbséget a motorosfürész(FPS-k) és a kard között,illetve a shotgun-tüzgolyó között,szóval nekem ez max fantasy fps lesz,NÉMI RPG-s beütéssel
  • Yossarian #45
    nem vívni, de ebből egyértelműen az jön le, hogy számít mit, mennyi idő alatt teszel, magyarán az ügyességed is tényező:

    "...megpróbálhatjuk felugorva elkapni a grabancát... nem mindegy, hogy mit teszünk és az sem, hogy mennyi idő alatt. A másodperc töredéke alatt kell döntenünk, (és helyesen), ha életben akarunk maradni..."
  • Yossarian #44
    azért kell, hogy számítson a te ügyességed is a harcban, mert nem sima RPG, hanem akció RPG.
  • Besz #43
    Igazad van, az evés várható következményeire nem gondoltam. És tény, hogy valahol meg kell húzni a határt, például abba nem szoktam belekötni, hogy mekkora a láthatatlan hátizsák mérete, és súlya, amiben néha több teljes vértezet, és számtalan fegyver is helyet foglal. Ugyanis gyűjtögetni szeretek: a Fatalis-ban egész szeméthalmokat hordtam össze (ott nem tűnnek el a dolgok, ha lerakja az ember). Viszont amiket te biztosan fölöslegesnek vélsz, számomra a játszhatóságot növelik. Kinek mi tetszik, mindenki más. Jó ötletnek tartom a vértek és fegyverek elhasználódását, és ami ezzel jár: javítás (ha ebben nem voltál elég jártas, könnyen tönkrevághattad a fegyvered), vagy javíttatás (legalább van mire költeni a lét), és végül májerkedhet az ember a brutálisat sebző pengéjével, ha eltörik a kézében, jól jön vész esetén az egyszerű kis tőr is.

    Említetted az alvást, na ez már nem került be az Ultima-ból az Arx-ba, végül kihagyták. Ott még kellett aludni, a természetes mana és hp regenerálódás mértéke függött ettől, és további hátrányai is voltak a fáradságnak. Természetesen nem lehetett állandóan aludni, mint az NWN-ben, hogy visszaszerezd az összes pontot, hisz napi ciklus volt. Lényeges volt, hol ágyaztál meg magadnak, sűrűn használt utakon mindig megvolt a veszélye annak, hogy jön egy troll és jól fejbevág alvás közben.

    És még valami, horgászni jó! Emlékszem még arra, hogy az egyik horgászó goblin elküldött a fenébe, mert zajt csapok és elijesztem a halait. Szóval én is csak ajánlani tudom ezt a gammát.
  • cateran #42
    "nem csak ütöttél aztán a gép kilökte hogy talált-e, és ha igen mennyit, minden mozdulat számított,"
    Nálad ez mit jelent?
  • Indigo #41
    Tényleg!! Jó hogy mondod, Arx Fatalis. Játszottak vajon ezzel a Gothic és TES guruk? Mert hangulatában és játékmenetben is nagyon el lett találva, csak sajnos nem vertek köré akkora port. Pedig a harcrendszere egészen egyedire sikerült, én nagyon szerettem.

    Egyébként a realisztikussághoz annyit, hogy kicsit furcsa erről beszélni egy fantasy játék esetében (persze vannak azért bizonyos határok, amit célszerű betartani, mert azon túl már nevetségessé válik egy játék). Mondjuk különösebben nem tartom fontosnak, sőt inkább felesleges túlzás, ha már egy játékban rendszeresen kell enni. Akkor már miért nem kell rendszeresen sz*rni is mondjuk? Mert a realisztikussághoz ez is hozzátartozna... :) Vagy miért ne kelljen akkor aludni, időnként hajat mosni, cipőt pucolni, stb... :) Ezek szerintem tök fölösleges és időfecsérlő túlzások. Amikor játszom, akkor szeretek magára a játékra koncentrálni, a fölösleges pepecselések egy idő után unalmassá válnak.
  • Besz #40
    Ezt az ugrálást sosem szerettem a játékokban, annyira valósághűtlen. A fenti kép is az, amelyiken a fickó felugrik, majd hosszú kardjával vágja az ellent. Hátha majd ezt lemezvértben teszi majd, 5-ször ilyen nehéz fegyverrel! Egyszer játszottam a Call of Duty játékkal neten (de minek?), a hyper játékosok ott pattogtak körülöttem, hát eléggé vicces volt.

    Én máshogy oldanám meg a nagyobb lényekkel való harcot:

    1: Lehetővé kellene tenni a fegyverrel való támadás irányítását, ha a játékos ezt szükségesnek látja. Például közel mész (emiatt sebezhetővé válsz, de ez lenne a hátránya ennek a támadási formának), és karddal felfelé szúrsz, majdnem derékszögben, esetleg, ha elég hosszú a kard, akár állon is lehetne szúrni.

    2: Rákényszeríteni a játékost arra, hogy ha ilyen nagy lények ellen hatékonyan akar harcba szállni, akkor használjon valamilyen szálfegyvert. Ezzel már el lehet érni a fejét, illetve a felső testét. Továbbá ezekkel távol is tudja tartani magától az ilyen bestiákat.


    Más:

    Lentebb sok hasonló játékot felsoroltatok, de egyről még nem esett szó, amely szerintem
    elég jól sikerült: Dungeon Lords. Ha a történet nem is érdemel szót, a harc maga viszont eszméletlen jóra sikerült, remek a hangulata. És nem utolsó sorban azért is emelném ki, mert az egész egyszemélyes kampányt kooperatív módban is le lehet játszani, akár 8 személlyel is (ilyen nagy számú játékos esetén már könnyűnek tűnhet a továbbhaladás, de erre is gondoltak, mert meg lehet növelni a lénycsapatok létszámát a beállításoknál). Ezt nagyon kevés játék mondhatja el magáról. Öcsémmel LAN-on játszunk vele, hihetetlenül megdobja a játszhatóságot a többszemélyes játék.
    Szinte az összes ilyen játékban alapelem a goblin, de szerintem ebben lett a legjobban lemodellezve. (No meg az Arx Fatalis-ban, de ott inkább vicces, ott ezen van a hangsúly.) Vagy a csontvázak, a mozgásuk egészen egyedi. Ja és szeretek zombikkal is harcolni, mert itt nem rakták az élőholtak legalsó, legkönnyebb szintjére; itt ezért használja az agyát (még ha közben bomlik is): lassú, de mozdulatait céltudatosan vezérli, remekül tud vívni.
    Végül még annyit mondanék erről a játéktól, hogy a kiegyensúlyozottságot sikerült
    nagyjából eltalálni, ezt megint kevés játékra illik. Mit értek ez alatt? Azt, hogy általában
    a játék elején még kihívás egy nyavalyás goblin legyőzése, de amint nagyobb szintet ér el a játékos, már semmilyen veszélyt nem jelent rá. Itt viszont legalább érvényesül a "sok lúd, disznót győz" mondás. Lehetsz akár 8-10. szintű is, ha körülvesz 20 kicsi goblin, könnyen a másvilágra küldenek. Ilyenkor nem marad más, mint a társak segítsége, vagy a mindig kéznél lévő nyúlcipő.
    Én az ilyen, és hasonló szempontokat előbbre tartom a grafikai megvalósításnál. A cikkben szereplő játék egyelőre jónak tűnik, így első ránézésre.

    Mellesleg Dnd, Forgotten Realms és hasonló rendszereken alapuló játékok ide vagy oda, majd akkor lesznek a szememben igazán realisztikusak, ha enni is kell bennük. Tudom, ez csak a saját rögeszmém, és ezt eddig csak az Arx Fatalisban tapasztaltam (pl. saját magad által készített almás süti, vagy az imént kinyuvasztott patkány bordája nyárson), no meg az elődeiben: Ultima Underworld 1-2. Azok a régi szép idők!