Gyurkity Péter

Újabb tetemes büntetés zeneletöltésért

Az Egyesült Államokban második alkalommal hoztak ítéletet magánszemély ellen zeneszámok illegális letöltéséért. A büntetés tetemes, bár elmarad a törvényben megszabott maximális összegtől.

A RIAA rövid közleményt adott ki a Boston Egyetem hallgatója ellen meghozott ítéletről, amelyben üdvözlik a vádlott beismerését. A fiatalember ugyanis elismerte, hogy valóban letöltött az internetről 30 zeneszámot, ezzel pedig törvényt sértett - az esküdteknek innentől fogva már csak azt kellett meghatározniuk, hogy milyen mértékű büntetést szabnak ki a második ilyen jellegű perben.

Joel Tenenbaum a 30 letöltött zeneszámért most 675 ezer dollárt lesz kénytelen kifizetni, amire nyilván nem sok esélye van, bár rögtön jelezte, hogy csődeljárást kér maga ellen, hogy valamiképpen átvészelje ezt a kényelmetlen periódust. Védője eredetileg arra kérte az esküdteket, hogy küldjenek erős üzenetet a szórakoztatóiparnak egy minimális büntetés kiszabásával, ebből azonban nem lett semmi, bár azt is érdemes hozzátenni, hogy a hallgató ennél sokkal rosszabbul is járhatott volna. A törvény ugyanis zeneszámonként 750 dollár és 30 ezer dollár közötti büntetést tesz lehetővé, ez azonban 150 ezerre ugorhat, amennyiben szándékos manőverről volt szó. Az esküdtek ehhez képest végül 22 500 dolláros összegben állapodtak meg.

A diák úgy értékelte az ítéletet, hogy az esküdtek nem vetették el teljesen érveit, részben tehát hittek neki. Védője azonban jelezte, hogy fellebbeznek, mivel ő nem tartja fair eljárásnak azt, ami az utóbbi hetekben történt, míg a RIAA a közleményben annak örült, hogy a hallgató a kezdeti hazudozás után végre beismerte tettét. Ez mindössze a második ilyen, magánszemély ellen indított per, az elsőben éppen a napokban erősítették meg az eredeti döntést, eszerint Jammie Thomas 1,92 millió dollárt lesz kénytelen kifizetni a 24 letöltött zeneszámért.

Tenenbaum a maga részéről elismerte a fájlcserélő szoftverek használatát, így azt is, hogy tettének következményei vannak. Azt még nem tudni, hogy a fellebbezésnek milyen esélyei lehetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #38
    Dehogy nincs. A valóságban is minden a pénztől függ, a törvénykezőknél is :)
  • lammaer #37
    "A törvény ugyanis zeneszámonként 750 dollár és 30 ezer dollár közötti büntetést tesz lehetővé, ez azonban 150 ezerre ugorhat, amennyiben szándékos manőverről volt szó"

    Zeneszamonkent 30-150 ezer dollar???? Ennyiert szerintem az eloadok 99%-a hazhoz megy es eljatsza eloben vazze... ennyire koze nincs mar a torvenykezesnek a valosaghoz.
  • Sanyix #36
    mocskos korrupt szarládák!!! Az igazi modern bíroságok jelképe lehet a mérleg, de kicsit módosítva, úgy hogy az egyik oldal tele van pénzel :D
  • Mike at home #35
    atomot a RIAA-nak
  • zola2000 #34
    Miért szülés előtt pár hónappal orvossal megöletni meg legális...
  • tmisi #33
    Remélem eljön az idő, amikor nem lesz szükség kiadóra meg Artisjussra, és az Internet lesz a közvetítőközeg az előadó és a hallgató között, minimális összegért tölthetsz le dalokat, ők meg koncerteznek és abból fenntartják magukat.
    Ja és a bevétel is csak az ő zsebükbe megy, nem más ingyenélő marhákhoz.
  • Tsol #32
    Aki a klozetba dobja az újszülöttjét az meg kap 3 évet.
  • tmisi #31
    A vége sem semmi amikor a Britney és tsai kijelentik hogy őket csak a pénz érdekli. :D
  • Tetsuo #30
    mert ravilagit a helyzetre..
  • Bith #29
    Szerencsére nálunk a zeneletöltés teljesen legális (saját célra; megosztani viszont nem az), mert előre fizettél érte. Ezért van az adathordozók árába építve a jogdíj.