Berta Sándor

A kalózkodás ösvényén

Conrad Diers 32 éves és szoftvereket fejleszt. Kivéve, amikor naponta 3 órán át hatalmas adatmennyiségeket továbbít a több mint 30 szerverből álló hálózata segítségével.

A fiatalembernek természetesen nem ez az igazi neve, és kilenc éve tagja a kiberkalózok táborának. Az egész úgy kezdődött, hogy éppen egy játék illegális másolatát kereste, amikor ottragadt egy chatszobában. A barátnője bolondos hobbinak tartja a tevékenységét, ennek ellenére nagy örömmel nézi meg a párja által megszerzett kópiákat.

A nemzetközi szakemberek egyöntetű becslése alapján létezik egy olyan szupercsoport, amely szinte mindegyik film vagy program feltöréséért felelőssé tehető. A csapat tagjai iránt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és számos ügyészség szabályos hajtóvadászatokat indít hol több, hol kevesebb sikerrel. "Ha családom lenne, nem csinálnám" - közölte Diers, aki néhány kulisszatitkot elárult a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerkesztőinek. A legfontosabb a különböző csoportok számára, hogy melyikük tudja a leginkább keresett és legjobb anyagokat a leggyorsabb a legtöbb szerverre felpakolni.

Az egyes csoportnevek ennek köszönhetően landolnak a szerverek ranglistájának különböző helyein. A cél nem csak a dicsőség, hanem a még több anyagot tartalmazó még nagyobb adattárolók megszerzése. Ez az erőfeszítéseik gyümölcse. Pénzt ugyanis a kiberkalózok állítása szerint gyakorlatilag senki sem keres ezzel a tevékenységgel. Sokkal inkább pénzkidobásnak tűnik az egész, hiszen exkluzív hardvereket kell vásárolniuk és gigabites adatátviteli sebességre képes kapcsolatokkal kell rendelkezniük. Így válik lehetővé egyetlen DVD lemásolása csupán 30 másodperc alatt.

Pénzt csak a legelső másolatok elkészítése hoz. Ezekkel általában a Razor 1911 és a Lightforce nevű csoportok foglalkoznak. A német GVU szerzői jogvédő társaság úgy vélte, hogy csak Németországban 80 másolócsoport működik. Az ő tevékenységük mindig ugyanarra a modellre épül. Mindenekelőtt keresnek egy megvesztegethető bennfentest. Ez lehet egy DVD-nyomómű munkatársa, egy kereskedő vagy éppen egy szoftverfejlesztő cég alkalmazottja. Az illető általában 150 euró körüli összeget vághat zsebre egy még meg sem jelent mű egyetlen kópiájának átadásáért. Gyakran előfordul, hogy az informátor a fejlesztők egyike, aki így akar némi plusz bevételhez jutni.

Amint megszerezték a másolatot, azonnal felteszik a csoport szerverére és munkához látnak az egyes szakemberek. Egy filmnél például a kriptográfusok feltörik a digitális másolásvédelmet. A hangtechnikusok egy jobb audiofelvétellel egészítik ki a filmet. A kész művet végül tömörítik és ellátják a csoport nevével, valamint egy kis logóval vagy más grafikával. A verseny általában perceken dől el. A kész anyagok az úgynevezett traderekhez kerülnek. Az ő feladatuk a feltört filmek, játékok vagy szoftverek minél több szerverre való feltöltése. Diers is egy ilyen trader. Ő átlagosan napi 2-3 órát foglalkozik az anyagok terjesztésével, de vannak, akiknél ez az időtartam eléri a napi 18 órát. Sőt, van, aki a számítógépe segítségével ébreszti fel magát, hogy azonnal munkához láthasson, hogy ha új művet kapott.

Diers elmondta, hogy a szupercsoport a fájlcserélő hálózatoktól távol tartja magát, vannak azonban "fekete bárányok", akiknek köszönhetően a kópiák mégis a felhasználókhoz kerülnek. A kalózok kényesek a hírnevükre és nem szeretik, ha valaki az ő munkájukat a sajátjaként állítja be. Volt egy csoport, a Pantheon, aki ezért titkosította az anyagait, de azt is feltörték egy hét múlva. A tábor hierarchikusan épül fel, az új tagok felvételéről mindig a Leader határoz, aki gyakran a csoport alapítója. sokszor adnak fel például "álláshirdetéseket", a kapcsolatot mindenki diszkrét chatszobákon keresztül tartja a többiekkel. Aki megsért egy szabályt, például egy már nyilvánosságra hozott feltört művet a saját nevén jelentet meg, azonnal repül.

Diers végül leszögezte: a jelenlegi helyzet paradox, ugyanis napjainkban egy néhány másolt DVD-t áruló kereskedő nagyobb büntetésre számíthat, mint egy csoport tagja, holott az utóbbi okoz nagyobb kárt. De az ügyészségek általában nem így gondolkoznak. Ennek ellenére a kalóznak nincs lelkiismeret-furdalása. Inkább a következő feladatra, a Windows 7 végleges változatának megszerzésére és megjelentetésére koncentrál (ez már egyébként meg is történt egyes oldalakon).

A bizonyos íratlan szabályok szerint zajló harc tehát nem csak a bűnüldözők és a kalózok, de az egyes csoportok között is folytatódik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BlackRose #42
    Lásd #41...

    Egyébként a nem kifizetett munka nem ingyen munka, csak az "ellenértéke" nem az elvégzőjénél kötött ki.

    Kimagyarázom magam azért mert legtöbb téves gondolatmenet a nyelv nem megfelelő használatának eredménye.

    Nézzük csak, milyen fogalmak is léteznek ezen a téren:

    Ingyen munka.
    Díjmentes munka.
    Nem kifizetett munka.
    Helytelenül fizetett munka.
    Kényszer munka.
    Fanatikus munka. :)
    stb.

    Ez mind mást-mást jelent, ha egy szót helyetesítünk mindegyik helyére, téves lesz az érvelés.
  • BlackRose #41
    Léteznek egyének akik vagy nagyon szűkelméjűek vagy nem becsülik a társadalmi civilizált viselkedés szabályait, az állam dolga ezeknek az embereknek társadalom ellenes viselkedését korlátozni, megakadályozni, szankcionálni. Ha az állam ezt nem teszi akkor történik, meg az amit irtál.

    Persze amit irtál az nem ingyen munka, az nem kifizetett munka, megszegett szerződés a kérdés, hogy mindez szándékos volt vagy csak téves üzleti döntések eredménye. Mindkettőnél fontos szerepet játszik a kockázat, ha munkát vállalsz, ne válald el úgy, hogy nem vagy tudatában a kockázatoknak, ne dolgozz olyan cégnek, személynek aki csal, hazudik és valószínűleg nem fizet. Az üzleti élet egyik tulajdonsága, hogy ha naiv vagy ráfizetsz.
  • Cleawer #40
    Bakker,mindíg kimagyarázod magad? (:
    Az én olvasatomban az ingyen meló az amiért nem kapsz/nem kérsz ellenszolgáltatást:pl jótékonykodás,rabszolgaság(ritka hogy cserébe nem kap semmit).
  • BlackRose #39
    Az nem ingyen munka, az vagy csalás (ha az van amit irtál), vagy a naiv kockázat vállalás eredménye (ha pl. körbetartozás vagy hasonló miatt történik). Az első esetben az állam nem végezte megfelelően a dolgát (azok felelőségre vonása akik nem becsülik a társadalmi normákat, törvényeket elmaradt), a második esetben az állam átlépte jogos feladatkörét (hitelexpanzió, intervencionalizmus stb.)
  • Cleawer #38
    Ingyen munka az amikor megcsináltad a melót és utána a magbízó szarik a fejedre , csődeljárást indít maga ellen és a pénzt kimenekíti egy külföldi bankszámlára.
    Pont ahogy manapság tönkremennek a kisiparosok.
  • phoenix1 #37
    Na én ennél a résznél leáltam: "Így válik lehetővé egyetlen DVD lemásolása csupán 30 másodperc alatt."
    Szóval 30 másodperc, hmmm, szép ... erre nem lehet mit mondani.
  • lammaer #36
    "A nemzetközi szakemberek egyöntetű becslése alapján létezik egy olyan szupercsoport, amely szinte mindegyik film vagy program feltöréséért felelőssé tehető."

    Szakemberek, LOL. Csak szeretnek ha egyetlen csoportot kene elkapniuk, igy egy lepessel megszuntethetnek a kalozkodast :)

    Szerencsere mivel ilyenek a szakemberek, nem kell tartanunk attol hogy ertenek is ahhoz amit csinalnak :)
  • BlackRose #35
    Egyáltalán nem érdekel az aktuálpolitika... az érvelésem tisztán a praxeologiára (Human Action) alapszik:

    "Human action is purposeful behavior. Or we may say: Action is will put into operation and transformed into an agency, is aiming at ends and goals, is the ego's meaningful response to stimuli and to the conditions of its environment, is a person's conscious adjustment to the state of the universe that determines his life. Such paraphrases may clarify the definition given and prevent possible misinterpretations. But the definition itself is adequate and does not need complement of commentary."

    ...

    " We call contentment or satisfaction that state of a human being which does not and cannot result in any action. Acting man is eager to substitute a more satisfactory state of affairs for a less satisfactory. His mind imagines conditions which suit him better, and his action aims at bringing about this desired state. The incentive that impels a man to act is always some uneasiness [1]. A man perfectly content with the state of his affairs would have no incentive to change things. He would have neither wishes nor desires; he would be perfectly [p. 14] happy. He would not act; he would simply live free from care.

    But to make a man act, uneasiness and the image of a more satisfactory state alone are not sufficient. A third condition is required: the expectation that purposeful behavior has the power to remove or at least to alleviate the felt uneasiness. In the absence of this condition no action is feasible. Man must yield to the inevitable. He must submit to destiny.

    These are the general conditions of human action. Man is the being that lives under these conditions."

    Ludwig von Mises (Human Action)
  • halgatyó #34
    Én igen nagyrabecsülöm ezt a "kalóz" embert. Ennek az alapvető oka annak a gazdasági-politikai rendnek a nehezen leírható mértékű utálata, ami mostanában elborítja a világot.
    Sokat töprengek azon, hogyan lehetne segíteni ezeket az embereket, de úgy tűnik, a jelenlegi világban ez egyre nehezebb. Gondoskodnak erről valakik
  • halgatyó #33
    Érdekes dolgokat írtok itt. Ám nekem az az érzésem, hogy a vita a háttérben nagyon is aktuálpolitikai érzéseket hordoz.

    A "nincs ám ingyen munka" csoportba tartozó érvelések némelyike a puszta logika szintjén elfogadható, csak...
    túlságosan hasonlít a világon ma egyre jobban eluralkodó, a társadalmakat, az EMBEREKET egyre jobban maga alá gyűrő pénzhatalom érvelésére.
    Bár ennek a hasonlatosságnak az elkerülésére páran erősen ügyelnek(B.R.), de sajnos a jelen világból senki sem tud kilépni.
    Szerintem az ördög a részletekben bújkál. Az világos, hogy a munka legyen megfizetve, csakhát az a kérdés, hogy mennyivel, és hogy hányszor még (a másolható javak itt máshogyan viselkednek mind egy zsák cement, minty tudjuk), meghogy ki fizesse...