Berta Sándor

Jövőre már hatályba léphet az ACTA-egyezmény

Civil szervezetek szerint akár hónapokon belül elfogadhatják a sokat támadott Anti-Counterfeiting Trade Agreement (ACTA) megállapodást.

Mind az amerikai Electronic Frotnier Foundation (EFF), mind pedig a francia La Quadrature du Net külön közleményben igyekezett felhívni az emberek figyelmét arra, hogy az ACTA nem valami utópisztikus rossz álom, hanem nagyon rövid időn belül valósággá válhat.

Ennek oka, hogy az Egyesült Államok nyomást gyakorolt több tárgyalópartnerére és azt akarja elérni, hogy az egyezmény már jövőre hatályba lépjen. Az EFF közleményében idézte az amerikai kereskedelmi megbízott egyik anyagát, amely szerint a következő tárgyalási fordulóra 2010 januárjában kerül majd sor Mexikóvárosban és ez lesz az USA, az EU és a többi résztvevő közötti megbeszélés-sorozat záróakkordja. A legnagyobb veszélyt az jelentheti, hogy az európai szerzői jogi törvényeknél jóval szigorúbb tengerentúli Digital Millennium Copyright Act-ot terjesztenék ki az egyezményt aláíró összes államra.

Emellett gyakorlatilag biztosra vehető, hogy az internetszolgáltatókat együttműködésre és a teljes online adatforgalom megfigyelésére, illetve ellenőrzésére köteleznék A La Quadrature du Net szintén közleményt jelentetett meg, amelyben azt írta, hogy nagyon könnyen elképzelhető, hogy az Európai Bizottság megreformálja a kontinensen érvényes szerzői jogi szabályokat és azokat az amerikai fél kedve szerint változtatja majd meg.

A legnagyobb veszély azonban az, hogy az európai felhasználók mintha nem akarnák felismerni az őket fenyegető veszélyeket és csupán egy rossz álomként tekintenének az egész folyamatra. Pedig sajnos ezek a dolgok, egyfajta borzalmas utólagos karácsonyi ajándékként néhány hónapon belül nagyon is valósággá válhatnak. Mivel az EU nem hajlandó tájékoztatást adni az ACTA-tárgyalásokról, így hatványozottan érvényes lehet a mondás, miszerint jobb félni, mint megijedni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hol9672 #27
    Az Európai Bizottság dönt nagyon sok lényeges kérdésben, és oda aztán végképp nem szavazhatsz be senkit. Bolsevista, internacionalista tákolmány ez az EU.
  • irkab1rka #26
    Kik is képviselnek bennünket az EU parlamentben? A Jobbik?
    Na, ezt beszoptuk.
    Jövőre a személyes célú adat titkosítást is tiltani fogják, és az évszám fixen...

    1984.
  • Epikurosz #25
    Drágám!
    Az a te saját aláírásod. :-)))
  • Flang3r #24
    Ha tiltják, ha nem , de még ha össze is kakikálják magukat örömükben, a TOR és a Vidalia akkor is marad.
  • Evil Merodak #23
    "A Jobbiknál ugyancsak a szerzői jogok radikális reformját tartják fontosnak, és egyetértenek azzal is, hogy a szerzői jogi oltalmat a jelenlegi töredékére kell csökkenteni. A Jobbik ugyancsak legalizálná a fájlcserélő rendszerek használatát."

    Forrás: http://www.origo.hu/techbazis/internet/20091103-legalizalna-a-fajlcseret-a-lehet-mas-a-politika.html
  • qwertly #22
    Igazad van csak nem volt időm,a jegyzettömbben élőrre leírni.Így csak futtában írtam egy szösszenettett.
  • hol9672 #21
    ne temesd előre el a medve bőrét
  • butuska66 #20
    Izé....
    1945 óta Washington ill Moszva egyet csettint az európai "vezetők" csak annyit mondhatnak hogy igen uram.
    Itt teljesen mindegy hogy csinálnak ebből a hírből választási kampányt, az úgysem változtatma a dolgok menetén. Ha a jobbik csinálná akkor pláne nem
  • FoodLFG #19
    Azért itt még nem tartunk.

    Érdekes egyébként, hogy a jobbik nem beszél erről a témáról, pedig fel tudnák használni a saját céljaikra. Úgy tűnik, ők nem használják az internetet. Vagy a szavazóik nem... :D
  • T0nk #18
    Amit mondasz az jó, de ahogy mondod az katasztrófálisan összeszedettlen. Bocs.