Berta Sándor

Egyre több bankautomatát törnek fel

Az Európai Hálózati és Információs Biztonsági Hivatal (ENISA) azt közölte, hogy az egész kontinensen drámai mértékben emelkedett a bankautomatákból (ATM-ek) való lopás.

Az ENISA szakértői a 2007-es év adataihoz hasonlították a tavalyi esztendő tapasztalatait és megállapították, hogy a bankautomatákat érintő lopások száma 149 százalékkal nőtt. A szakemberek szerint az okok között szerepel, hogy a korábbinál több pénzkiadó berendezés működik a kontinensen, másrészt a bűnözők is egyre kifinomultabb módszereket dolgoznak ki ezek feltörésére. Az ENISA tanulmánya szerint tavaly a bankautomatákkal kapcsolatos bűncselekmények által okozott kár elérte a közel 500 millió eurót.

Az elkövetők által a leggyakrabban alkalmazott módszerek közé tartozik a váll feletti kémlelés, hogy így lessék ki a PIN-kódot, valamint az úgynevezett skimming eljárás. Ennél egy egyszerű kamerát szerelnek fel a bankautomata közvetlen közelében, valamint egy az eredetire nagyon hasonlító billentyűzetet alkalmaznak. De az is előfordul, hogy az egész bankautomatát lemásolják és ezt a készüléket állítják fel egy új helyen. Az ENISA tudomása szerint 2008-ban egész Európában összesen 10 300 skimming-esetet követtek el. A valódi esetek száma azonban ennél jóval több is lehet.


Az ATM-ekben lévő kamera elég gyenge minőségű fotókat készít - egy tolvaj képe

Szintén gyakori módszer, hogy a bankkártyát lemásolják, vagy ha az az automatában marad később a szerelőnek álcázott bűnözők veszik ki. Sőt, képesek arra is, hogy a függőben maradt tranzakciókat befejezzék és így vegyenek fel különböző összegeket. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban a szervezett bandák előszeretettel törik fel a bankok és más pénzintézetek számítógépes rendszereit, valamint honlapjait és onnan szerzik meg az ügyfelek PIN-kódjait és folyószámla-adatait.

A hazánkban is népszerű bankautomata-lopások száma szintén nőtt. Ilyenkor egyszerűen kiszakítják a helyéről a berendezést, robbanóanyaggal feltörik a borítást, de gyakran használnak körfűrészeket és fúrógépeket is. "Az ATM-ek vonzó célpontok a bűnözők számára, mivel banki adatokat tartalmaznak, a bankkártyákkal ugyanakkor hozzáférhetnek az ügyfelek folyószámláihoz. Az első védelmi vonalat az jelentheti, hogy az emberek egyszerű elővigyázatossági intézkedéseket hoznak, például megpróbálják elrejteni a PIN-kódjuk bevitelét. Túl sokáig a technikai megoldásokban bíztunk, hogy így maximalizáljuk a védelmet, pedig a legtöbb bűncselekmény az emberek hibáinak kihasználásán alapul" - jegyezte meg Andrea Pirotti, az ENISA igazgatója.

Az ENISA munkatársai azt ajánlják, hogy célszerű nem közvetlenül a bankautomatákhoz menni és a bankoknak a készülékeket mindig jól megvilágított helyen kell(ene) elhelyezniük. Nem árt arra is odafigyelni, hogy nincsenek-e gyanús kiegészítők elhelyezve az automata mellett. Az online banki tranzakcióknál pedig alapvető egy rendszeresen frissített biztonsági program használata. A bűnözők leleményességére jellemző példa, hogy 2006-ban egy olyan férfit ítéltek börtönre, aki MP3-lejátszóval törte fel az ATM-eket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hangulati #10
    ajonnek:)
  • hangulati #9
    Igy kell megszuntetni a keszpenzforgalmat. Halgatyonak igaza van, es Epikurosznak is. Aki nem igy gondolja, nyissa ki a szemet. Igenis konnyeden megakadalyozhato dolgokrol van szo, vagy epp mestersegesekrol. Kozben mindig szoritanak egy kicsit a hurkon a sajat erdekunkben. Koszonjuk! Szerencsere annyira nyilvanvaloan teszik mindezt, hogy egyre tobben es tobben r
  • Epikurosz #8
    Ne magadból indulj ki!
  • Seth74 #7
    Orvos mikor látott utoljára?
  • Sanyix #6
    leolvashatják róla a bankkártyaszám utolsó 4 számát, mert a többit ki xxxxxxxx-eli :D meg hogy mennyi zsé van a számlán.
  • simika #5
    "...es ne hagyjuk ott a penz utan kiadott papirfecnit, tovabba otthon kidobas helyett semmisitsuk meg"
    Mit tudnak kezdeni a papírfecnivel?
  • kvp #4
    "Miért nem a parkolóautomatákat rongálják?????"

    Azokhoz van egy viszonylag egyszeru hack, ami miatt joparan nem fizetnek. A budapesti automatak jo resze megeszi a regi matavos telefonkartyas trukkot, igy a kartyan levo osszes fogyasztasa nelkul lehet veluk cedulat venni. (gyakorlatilag csak olvashatova van teve a kartya)

    Az automatakat pedig nem mechanikusan torik fel, hanem:
    -lemasoljak a kartyat es felveszik a pin kodot, ehhez egy kartyaolvaso elotet es egy kamera kell, vagy egy kartyaolvaso elotet es egy az eredeti fole ragasztott billentyuzet
    -megfigyelik a pin kodot es ellopjak a kartyat, ez a zsebtolvajok low tech trukkje
    -keszitenek egy hamis automatat, amiben 'benne marad' a kartya es megjegyzi a pin kodot, majd hibat jelez, majd kiveszik es valodi automataban hasznaljak a kartyakat
    -feltorik a banki rendszert, de ez nem az automatak hibaja, tehat a cikk temajat nem erinti

    A gepek kameraja pedig tobbnyire a kijelzo folott van es csak a regi monokrom gepek eseten fekete feher (pl. zold kijelzos ncr-ek). A mai szines kijelzoju gepekbe mar usb-s webkamerakat raknak, amik tobbnyire vga minosegben dolgoznak.

    A javaslatok pedig:
    -csak orzott helyen levo automatabol vegyunk fel penzt (pl. bank elotere)
    -ellenorizzuk, hogy az automata tenyleg az adott banke-e (pl. interneten rakeresni)
    -nezzuk meg, hogy modositottak-e a gyarto eredeti terveit, van-e rajta valami gyarilag nem odaillo, utolag raszerelt dolog
    -ne hagyjuk hogy barki lassa a pin kod beutesekor a kezunket (erre meg az otp-s automatak is figyelmeztetnek az utobbi idoben)
    -vigyazzunk a kartyara es ne hagyjuk ott a penz utan kiadott papirfecnit, tovabba otthon kidobas helyett semmisitsuk meg

    Ebben semmi osszeeskuves nincs. Eppen attol lesz konnyebb automatakat es bankszamlakat fosztokatni, minel virtualisabb a penz. Ha mar csak kartyak lennenek, akkor minden kasszanal vegig kellene csinalni a fenti ellenorzesket, mivel ott sokkal konyebb csalni. Egy bankautomata meg mindig biztonsagosabb, mint egy bolti kartyaleolvaso.
  • Epikurosz #3
    Teljes mértékben egyetértek veled.
    Csak Magyarországra szorítkozva, amit az elmúlt 20 évben a politikai, gazdasági és kulturális elitünk elég nagy része, elsősorban a baloldali, liberális része művelt, azért egy normális társadalomban akasztófán végeznék mind.
    Mindenki tudja, hogy mindjárt a rendszerváltás után meg tudták volna akadályozni az olajszőkítést, a borpancsolást, a rablóprivatizációt, a piramisjátékokat stb. stb. de nem tették. Mindegyiküket fel kellene akasztani. Ha szándékosan tették, akkor azért, ha tudatlanságból, akkor azért (mert buta ember ne menjen politikusnak).
    Még mindig van uzsorakamat, off-shore cégek, mérhetetlen korrupció, felháborító végkielégítések a nagykutyáknak és nevetségesek a munkásembereknek, kamu nyugdíjazás, hogy utána tanácsadóként foglalkoztassák a cimborákat, szóval mindenféle aljas gazemberség. Európa legtöbb országában a maffia szorosan összefonódott a politikával, a médiával és a gazdasággal, már nem is lehet őket egymástól megkülönböztetni.
  • moon08 #2
    Aki valaha ezekre szavaz, az nem ember a szememben. Az megérdemli, hogy hajléktalanná váljon, kidobják a lakásából, elveszítse a munkahelyét, megöljék a családtagjait.

    Te egy barom vagy már meg bocsáts!
    IDIÓTA!
  • halgatyó #1
    Nos, ha akarnák, akkor ezeket az eseteket el lehetne kerülni. HA AKARNÁK!

    Miért nem a parkolóautomatákat rongálják?????

    A bankautomatákat eleve forgalmas helyen kell felálítani! Annyi millió kamera figyeli az embereket mindenhol, NEM IGAZ AZ, HOGY PONT ARRA A PÁR HELYER NEM LEHET EGY NAGYFELBONTÁSÚ KAMERÁT TENNI!!!

    HA AKARNÁNAK!
    De nem akarnak.

    Egy 3 mm vastag acéllemezből készült nagy dobozt nem lehet csak úgy "feltörni"! Ahhoz idő és szerszámok kellenek. Akkor pedig a biztonsági kamerában látszik az elkövetők minden mozdulata.

    ÓCSKA NYOMORULT HAZUGSÁG, hogy a jó minőségű kamera drága! Egy 10 megapixeles fényképezőgép, ami hangot és mozgófilmet is felvesz, 50-60 ezer Ft-ért már kapható. Ipari kivitelben sem lene drágább 300ezernél. (ezzel már jó bőven fölésaccoltam)
    Ami drága, az a mechanikailag is védett (és rejtett) komunikációs vonal, és még inkább a figyelő+kivonuló (kiképzett!) emberek bére. EZEK AZONBAN ÓCSKA KISFELBONTÁSÚ FEKETE-FEHÉR HANGOT NEM FELVEVŐ KAMERA ESETÉBEN IS UGYANANYIVAL SZÁMÍTHATÓK, vagyis a jóminőségű, legalább 4 méter magasan elhelyezett, mechanikailag védett kamera nem növelné lényegesen az árat.

    Szerintem pont az a célja valakinek, hogy ÜRÜGYET TEREMTSENEK a bankautomaták -- és ezzel a készpénzes fizetés -- visszaszorítására.
    Csak minden nap be kell dobni egy ilyen hírt, aztán majd lehet egyre magasabb tranzakciós díjakat kivetni a bankautomatákbóli készpénzfelvételre, aztán lehet majd az érdektelenségre (kihasználatlanságra) hivatkozva megszüntetni egymás után ezeket az automatákat.

    Rászabadították a bűnözést a társadalomra, hogy ennek ürügyével egy sor aljas gyalázatos mocsok húzást lenyomjanak a torkunkon.
    Aki valaha ezekre szavaz, az nem ember a szememben. Az megérdemli, hogy hajléktalanná váljon, kidobják a lakásából, elveszítse a munkahelyét, megöljék a családtagjait.