Gyurkity Péter

Feltörték Sarkozy bankszámláját

Amíg a francia köztársasági elnök a tengerentúlon tett látogatást, otthon a hatóságok megkezdték a nyomozást az elnök bankszámláját megrövidítő svindlerek ellen, akik több alkalommal emeltek le kisebb összegeket saját használatra.

Francia lapok információi szerint Nicolas Sarkozy köztársasági elnök bankszámláját ismeretlenek feltörték, pontosabban a számlaszám és az internetes jelszó használatával jogosulatlanul jutottak hozzá kisebb-nagyobb összegekhez, amely az elnök fizetéséből származott. A tolvajok kilétére nem derült fény, azt azonban időközben elárulták, hogy Sarkozy valószínűleg tudatosan használta számlaszámát a világhálón, így akár saját hibájának eredménye is lehetett az ügy.

A kormányszóvivő bejelentése annyit tartalmazott, hogy az egyelőre ismeretlen tolvajok több alkalommal is megrövidítették a számlát, arról kisebb-nagyobb összegeket emeltek le a világhálón keresztül. Az ügyben a párizsi szakértők megkezdték a vizsgálatot, arra azonban nem tudtak válaszolni, hogy a számlaszám mellett az illetők miként jutottak hozzá a titkos jelszóhoz. Az első nyilatkozatok szerint valószínűleg kisstílű tolvajokról lehet szó, akik minden bizonnyal azt sem tudták, hogy kihez tartozik az általuk felhasznált bankszámla.

Felmerült azonban annak lehetősége is, hogy mindez célzott támadás volt az elnök ellen. Sarkozy ugyanis tavaly sok kritikát váltott ki azon döntésével, amelynek eredményeként ő maga 140 százalékos fizetésemelést kapott - ezzel nyilván szerzett néhány rossz pontot riválisai és támogatói körében egyaránt, és könnyen előfordulhat, hogy az akcióval móresre szerették volna tanítani az elnököt. Ebben az esetben a politikus személyes adatainak felhasználás súlyosbíthatja majd a büntetést - feltéve, hogy valaha is elkapják majd a tolvajokat.

Egyelőre tehát eredmény nincs a nyomozásban, legalábbis az abban résztvevők ilyen információt nem közöltek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #28
    Remélem nem fogsz meglepődni, de Mo-n is sok munkanélküli, netán alkoholista személyijén figyelnek cégek, bankszámlák, stb, nem is csekély forgalommal. A halottakról ne is beszéljünk... Azt meg senki nem mondta, hogy egyáltalán európai számlára ment el a pénz...
  • redfish #27
    Mit kell ezen hetekig nyomozni?!
    Ha a pénzt átutalták egy másik számlára, csak a másik bankszámla tulajdonosát kell megnézni és KÉSZ! (Tudtommal bankszámlát csak igazolványokkal lehet nyitni.)
  • Jamaha #26
    "Na ez csak arra lesz jó, hogy lovat adjon az elborult Nagy Testvéres fixaideája alá... :S "

    Szerintem meg pont ezért lett kitalálva. Minek strapálná magát, ha néhány hű állatvalója azt mondja, hogy az elnökurat meglopták, szerintünk is meg kell szűrni a netet, mert ez így már nem mehet...!
  • Ronny #25
    pedig anyai ágról sem éppen francia, biztos a francia környezet...
  • endrev #24
    Na ez csak arra lesz jó, hogy lovat adjon az elborult Nagy Testvéres fixaideája alá... :S
  • Sanyix #23
    Pedig ilyen tipikus randa francia pofája van :\
  • Pluskast #22
    Na az a hitelesítés - jogi nyelven norma kontroll - is egy kalap szar. Ugyanis a köztársasági elnök csak egyszer teheti meg, hogy norma kontrollt alkalmaz és vissza dobja a parlamentnek megtárgyalásra. Ha megint megszavazzák akkor már nem csinálhat semmit kénytelen aláírni. Szóval kb ez is olyan névleges hatalom mint az, hogy ő a hadsereg feje.
  • Pluskast #21
    Jaaa persze iiiigen
  • JL666 #20
    hát persze, hogy nincs akkora hatlma, mint az USA elnökének, hiszen ő nem az USA elnöke, érted.
  • okosan gyerekek #19
    Egész más a politikai rendszer, az, hogy a magyar nyelv szerint az elnök = a köztársasági elnökkel, az ő pozíciója inkább a miniszterelnökére hasonlít, ugyanis a többi miniszter = szolga elöljárója, "elölülője", elnök. Ő alakít kormányt, a magyar politikai rendszernek megfelelően a köztársasági elnök nem alakít kormány, a jogi megnevezését nem tudom, csak hitelesít, az ő feladata nem ez.

    Jellemző...