Berta Sándor

A francia szenátus elfogadta a módosított HADOPI-törvényt

Az első akadályt sikerrel vette az átdolgozott és néhány ponttal kiegészített Loi HADOPI-törvény.

A francia Szenátus elfogadta a kormány által előterjesztett módosított jogszabályt. Igennel 189 szenátor voksolt, köztük a jobbkonzervatív UMP kormánypárt képviselői. Nemmel 142-en szavaztak, míg öten tartózkodtak. Tavaly októberben még a szocialista szenátorok is igennel voksoltak, akkor a szavazati arány 297-15 volt. A francia ellenzéki pártok összesen 17 módosítóindítványt nyújtottak be, ezek közül azonban csak egyet fogadtak el. Ez kimondja, hogy a gyanúsítottal közölni kell, hogy konkrétan mivel vádolják, és mindenkit megillet az ügyvédi védelem. Változatlan maradt ugyanakkor, hogy a HADOPI hivatal által küldött első két figyelmeztető levélben nem kell szerepelnie a konkrét vádaknak.

Michelle Alliot-Marie belügyminiszter szerint az új szöveg kiegyensúlyozott és pragmatikus, amely a büntetés helyett a megelőzésre és az elriasztásra helyezi a hangsúlyt. Az eredeti változathoz képest jelentősen változtak a büntetési tételek is. Akit bűnösnek találnak szerzői jog által védett művek terjesztésében, annak legfeljebb egy évre korlátozhatják vagy - súlyosabb esetben - blokkolhatják az internethozzáférését. Emellett az illető maximum akár 300 000 eurós pénzbüntetést, sőt 2 év letöltendő börtönt is kaphat.

Külön büntetés, hogy a felhasználónak a hozzáféréskorlátozás időtartama alatt is fizetnie kell a szolgáltató felé a havidíját. Újdonság, hogy akkor is elítélhetnek valakit, hogy ha nem ő, hanem egy harmadik személy használta másolt művek letöltésére vagy terjesztésére az internetelérését. Ebben az esetben az előfizető maximum 1500 eurós bírsággal és egy hónapos hozzáférésblokkolással sújtható. A gyorsított ítélethozatal elősegítésére a kisebb ügyekben egyetlen bíró dönt. Fontos, hogy minden tárgyalás zárt ajtók mögött zajlik. Alliot-Marie hangsúlyozta, hogy ártatlanokat nem fognak elítélni, az ügyészségnek minden esetben bizonyítania kell, hogy a gyanúsított követett el a bűncselekményt vagy segített az elkövetésében.

A La Quadrature du Net francia polgárjogi szervezet a szenátorokhoz eljuttatott levelében azonban rámutatott, hogy a bizonyítékok összegyűjtése és az eljárás előkészítése gyakorlatilag a HADOPI feladata és joga. Így az ügyészségi eljárásokban már nem fogják vizsgálni, hogy ezek a bizonyítékok megalapozottak és perdöntőek-e. A szervezet munkatársai továbbra is úgy vélték, hogy - hasonlóan a korábbi véleményekhez - az új jogszabályt is alkotmányellenesnek fogja találni a Conseil d'Etat.

A HADOPi 2 előtt a következő akadály a július 21-i Nemzetgyűlési szavazás lesz. A francia alkotmánybíróság június közepén mondta ki, hogy a HADOPI-törvény legszigorúbb pontjai ellentétesek az alaptörvénnyel. Ennek ellenére a kormány kitartott az elképzelés mellett, sőt még szigorította is a jogszabályt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #7
    Ahogy telnek az évek, évtizedek, valami lassan, de nagyon stabilan változik a világban.
    És ez a változás NEM a dolgozó embereknek tetsző irányban történik.

    Érdekes: a francia alkotmánybíróság döntése nem befolyásolja a törvényhozást???
    Miféle demokrácia az ilyen?
  • SCaine #6
    börtönbe kell dobni mindenkit ! kivéve persze a kiválasztott népet !

  • Mike at home #5
    :O

    havidijat fizetni kell a semmire? :o
    ha más hazsnálja a gépemet, hálózatomat, engem sittelnek le?
    mikor fognak ezek a faszfej politikusok kihalni?
    vagy ezek mr újak?
    eszem megáll

    gondolom hasonlókat majd nálunk is bevezetnek egyszer, el is kezdek ilyen bünözőknek ppp-ben börtönt építeni, net nem lesz, de LAN igen, mekkora Wow és egyéb csaták lesznek! kaját fizeti az állam, egész napi kockuláshoz amúgy sem kell sok hely, elleszünk, sőt, az emeberek egymás után adják fel majd magukat, hogy odakerülhessenek

    szép új világ :D
  • Vantulok #4
    kakiracskalás ez én mondom. semmit sem tudnak bizonyítani, ha valaki titkosítja a fejléceit és az adatforgalmát, magyarul betesz két pipát a megfelelő rubrikákba. az hogy bármilyen trackeren vagy akárhol szerepel az IP címem az meg önmagában semmire sem bizonyíték, mert ennyi erővel én meg hozok a bíróról "videofelvételt" amin éppen töri be a bizánci kaput
  • arty #3
    ez a sárközi elképesztően nyíltan vállalja bábságát :( :O
  • danesz234 #2
    Ezt is csak a nagy multik pattogása véget fogadták el. Minden adat arról szól hogy mind a zenei mind a filmes iparág a letöltések ellenére is növekszik. Ezzel a törvénnyel meg éppen az ellenkezőjét fogják elérni mert a tiltott gyümölcs az mindenkit csábít szval szerintem ez a törvény egy hülyeség.
  • 05lampard #1
    Az a sok majom, aki abban a szar országban lakik, úgyis csak utcai bűnözéssel tengeti napjait. 10 év múlva már az Eiffel-torony tetején is banánt fognak termeszteni. Minek azoknak net?