Gyurkity Péter

Google Wave - forradalom a kommunikációban?

Számos forrás ehhez hasonló hangzatos címekkel számol be a keresőcég legújabb, eddig titkos projektjéről. A Google egy platformban ötvözné a levelezést, az azonnali üzenetküldést és számos egyéb kommunikációs metódust.

Nehéz belefogni a még fejlesztés alatt álló platform ismertetésébe, hiszen egy komplex, számos feladatot ellátó, a közös munkában és kommunikációban segédkező rendszerről van - jellemző ennek méretére, hogy a fejlesztőcsapat csaknem másfél órás bemutató keretében tette ezt meg, a fontosabb pontok listája pedig fél oldalt foglalt el jelen cikk elkészítése előtt.

A Google Wave gyakorlatilag a ma ismert és széles körben használt kommunikációs platformok ötvözése, valamint azok további felhasználása a különböző kiegészítők, beépülők és botok révén. A fejlesztők korábban kivétel nélkül a Maps, majd pedig az eredeti cég felvásárlását követően Google Maps néven elkészült online térképszolgáltatáson dolgoztak, következő nagy dobásuk pedig az immár két éve készülő, eddig titokban tartott platform lesz. A munka során két alapvető célt tűztek ki maguk elé: a platform minden részletének a HTML 5 szabványra kell épülnie (így nincs szükség egyéb szoftverekre és kiegészítőkre), maga a rendszer pedig nyílt forráskódú lesz, hogy minél több külső fejlesztő járulhasson hozzá annak elterjedéséhez és remélt sikeréhez.

A programozók előtt megtartott bemutatón először a hagyományos levelezés és az azonnali üzenetküldés ötvözését ismertették. Itt az oda-vissza pattogó üzenetek helyett úgynevezett hullámokat indítunk útnak, amelyekbe bárkit bevonhatunk. Fontos eltérés, hogy maga az üzenet (a tulajdonképpen objektum) a szerveren marad, minden résztvevő ugyanazon objektumot tölti le, ahhoz fér hozzá. Ez számos hasznos és látványos trükköt tesz lehetővé, úgymint a válaszok beszúrása az eredeti szövegrészletbe, a másik résztvevő által éppen bevitt szöveg menet közbeni megjelenítése (ezt kikapcsolhatjuk), valamint a privát válaszok elküldése, amelyet csak az általunk kijelölt személyek kapnak meg az eredeti, a hullámban résztvevő kontaktok közül.


Amennyiben csak később kapcsolódunk be egy-egy hullámba (amely inkább a fórumok esetében használt szálakra, azaz thread-re hasonlít), a Playback funkció révén visszajátszhatjuk a korábban végrehajtott módosításokat, válaszokat és egyéb történéseket. Ez nagyon jól jön a dokumentumok, rövidebb vázlatok megosztása, az azokon való közös munkavégzés esetén, hiszen így visszanézhetjük a mások által elvégzett módosításokat, valamint akár egyszerre többen is dolgozhatunk a szöveg tökéletesítésén (az éppen megnyitott anyagok esetében a rendszer folyamatosan, menet közben megjeleníti a mások által éppen bevitt változtatásokat).

A különböző csatolmányok, képek és videók esetében is könnyű dolgunk van, a kezelőfelületen egyszerűen csak a hullám ablakába hajigálhatjuk azokat az egérrel, amit minden résztvevő azonnal látni fog (ez az egyetlen funkció, amelyhez a Gears csomagra van szükség, de a Google már felvette a kapcsolatot az illetékesekkel a HTML 5 kiegészítése érdekében.). Akár teljes képalbumokat is megoszthatunk egymással, a képek alatt megjelenő címeket (captions) pedig szintén bármikor módosíthatjuk, akár egyszerre többen is (amit szintén minden online résztvevő azonnal lát).

Az egyes hullámokat beágyazhatjuk saját weboldalunkba, annak teljes kezelőfelületével együtt, a kommunikáció gondmentesen bonyolódik a weboldalak és a Wave kliens között. A mobil eszközök lehetőségeit a bemutatón szereplő Android mobiltelefonokon keresztül ismertették, ezeknél ugyanúgy minden funkció elérhető. Az egyes hullámokat szintén a drag-and-drop funkcióval húzhatjuk egymásra, ilyenkor egy hivatkozással egészül ki a szöveg, amely a belinkelt hullámra mutat.

Amennyiben bizonyos szövegrészletekre keresünk a saját fiókunkban megjelenő hullámokban, az újonnan létrehozott, számunkra elküldött adatok alig 3 másodperc alatt bukkannak fel a találati listában, az új szöveg módosítása esetén pedig ugyanilyen gyorsan tűnik el onnan (aszerint, hogy a szöveg éppen akkor megfelel-e az általunk begépelt kritériumnak, avagy sem). A szolgáltatás saját helyesírás-ellenőrzővel érkezik, amely a szövegkörnyezet alapján választja ki a megfelelőnek tűnő szavakat, a hivatkozásokat automatikusan létrehozza, a Google keresőjében megtalált oldalakat pedig szintén gyorsan és fájdalommentesen illeszti be a szövegbe.



A Google nagy hangsúlyt fektet a nyílt forráskódra, a külső fejlesztők által elvégzendő munkára. Példaként bemutattak néhány érdekes kiegészítést: a rendezvényeken való részvételi szándékot jelző YES-NO-MAYBE listát (amely felsorolja az eddig válaszoló személyeket), a hullámokba beágyazott játékokat, térképeket, videókat, bélyegképeket, szavazásokat, illetve Twitter-bejegyzéseket, amelyek szintén azonnal jelzik és megmutatják az éppen végrehajtott változásokat, lehetőséget kínálnak a visszajátszásra (az eddigi változások megtekintésére), valamint gondoskodnak a külső platformok azonnali frissítéséről (így a hullámba elküldött üzenet megjelenik az eredeti weboldalon avagy egyéb felületen). Legalább ilyen érdekes a beépített fordító, amely szintén menet közben dolgozik, jelenleg mintegy 40 különböző nyelven segítve az egymásnak üzenetet küldők munkáját.

Az egyes cégek a jövőben saját Wave-szervereket működtethetnek majd, a belső kommunikáció biztosítására (á'la Google Apps, csak kicsit kibővítve), egyéni kezelőfelülettel, szabályokkal és keretrendszerrel. Igencsak látványos eleme volt a bemutatónak, amikor ezen szerverek között kommunikációt kezdeményeztek, és az egyik oldalon a Google saját felületéről elküldött üzenet azonnal felbukkant a másik vállalat által használt konzolos, szöveges kezelőfelülettel kiépített Wave szerverén.

Mindent összevetve, a Google ismét nagyot alkothat, hiszen amennyiben megfelelő módon tudják tálalni az új platformot a felhasználóknak (ez még szerintük is nagyon nehéz feladat lesz), új korszakot nyithatnak az online kommunikációban. Eltűnhetnek a hagyományos levelezőkliensek, azonnali üzenetküldő alkalmazások, és átalakulhatnak a közösségi oldalak, valamint az egyéb, az információmegosztást és a közös munkát megkönnyíteni hivatott szolgáltatások.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vinczej #76
    Az Opera most hozta ki a legújabb fejlesztői verzióját, (még persze hibákkal) amely már hasonló elvek alapján képez egy WEB-kommunikációs hálót a kapcsolódó egyének között. (Egymás zenéinek hallgatása, képeinek nézegetése, chat-elés, fájlok megosztása, webszerver szimulálása, mindez helyi gépeken lévő tartalommal) És persze ehhez is szabadon fejleszthetők bárki által szervizszolgáltatások a widgetek elve alapján.
  • grobs #75
    "Van egy rossz hírem" - nyílt fejlesztés, nyílt platform. Bárki telepíthet magának wave szervert majd otthon, aztán eldöntheti, hogy csatlakozik más szerver(ek)hez, vagy sem. Ebben hasonlít pl. az IRC-hez. Az adatokat sem kell átküldenie harmadik félnek. Az, hogy van egy központ a kommunikációban előny, mert van egy biztos pont (egyedül indítani egy szerverrel, nem igazán hasznos ha kommunikálni akarok másokkal), biztonsági szempontból lehet hátrány ha nem belső szervert használ az ember, de ez meg a törvényalkotás dolga. Aki az adatait félti, az valószínű elfelejti, hogy a pl. az NBH _minden_ telekommunikációs céghez beteszi a kis "dobozát". Tehát ez a hozzászólás is átmegy rajtuk csak valószínű kutyát nem érdekli náluk.

    A dolog alapvetően nem lenne forradalmi. Magát a szöveges kommunikációt a jabber is megoldja (megoldhatná). Nem véletlen, hogy a google is ugyanazt a protokolt használja most ... és valószínű ebből indultak ki wave-nél. Viszont mint komplex megoldás (nem csak szöveges kommunikációról van szó) ami mögött egy erős cég áll jó eséllyel indul, és mindenképpen jó lenne ha a protokol elterjedne, és átszoktatná az embereket a korábbi milliónyi IM-ről, és talán az e-mail-ről is.
  • globint #74
    Van egy rossz hírem, ha nincs valami miatt interneted, mondjuk a hatalom kiiktat, mert nem szimpi a pofikád, és az accountod egyszerűen mint valami tiltott szót blokkolnák, nem nézheted a hullámaidat a GoogleWave szerverein....
  • johnsmitheger #73
    Tényleg érdekes videó és főleg rövid :) Röviden összehasonlítva a jelenlegi kommunikációs cuccokkal, tényleg van benne újdonság, de új kérdéseket is felvet. Kezdjük az érdekesebbel:
    - Chat közben betűnként látod, hogy mit írnak a túloldalon, nem pedig egy "typing..." státuszt
    - Ettől a fórumtól annyiban full eltér, hogy nem stream szerűen jönnek a kommentek, hanem fa struktúrában, a választ ott látod, ahol az eredeti szöveg is van, nem csak egy link vagy szám. Ezzel [email protected] gyorsan át lehet tekinteni az egyes leágazásokat és pl egy anyázás ágat meg sem nézel...
    - Képeket dobtak be, amihez most kell a gear, vazzeg: kép a neten :))) drag and drop vazzeg :) Ez nem volt durva.
    - Egyszerre 5-en szerkesztettek egyetlen doksit, ami lenyűgöző egy meló helyen pl. amikor egy naaaagy projekten dolgozik mindenki és izzik a meló. Ez is van ma csak nem fa alakú fórum, hanem sima táblázat. google docs.
    - A változások azonnaliak tényleg minden wave nézegetőnél (ez persze relatív és net függő), de ez is van me. google docs.
    - Brutál volt, amikor a srác egy francia csajnak írt angolul és a chat-hez hozzáadott "robot" fordította franciára. A csaj válaszát meg vissza angolra. Így gyakorlatilag készen van a babiloni dolog. Egyik sem beszéli a másik nyelvét és még is megy a chat :)
    - Változások léptetése : ez nem nagy effekt és nem a szerver kínlódik vele: sima time stamp az egyes komponensekre és az alapján div ki/be kapcsolgatás...
    - Látod, ha valaki belebabrált a közös doksiba és azt is hogy pontosan mit (sárga háttérrel jelöli:). Ez jó.

    Negatív:
    - Adatmentés? El sem hangzott, de persze a vállalat a saját wave cuccát mentheti, mint egy sima web servert...
    - Export bármilyen formátumba, azért nem mond vazzeg, hogy te sosem vagy offline
    - Biztonság: ki/be lehet pakolni embereket, akik éppen láthatják vagy éppen nem a wave egyes részleteit. Megnézem azért, hogy valaki elpepecsel a teljes cuccal bekezdésenként, hogy ki mit láthat :D Ez tényleg olyan tool, amit egy projekt alatt kiválóan lehet használni, de egyébként..
    - Anonimitás?? Be vagy regelve fényléppel! Anyád is hamar megtalál :)
    - Erőforrásigény?

    Azért az ERP-ket ez nem tudja lenyomni :))tök más a célja. Az viszont jogos, hogy eddig villogott a NEW mail, a chat de innentől kezdve hullámokban tör rád mindenki...

    Apróbb hibák az előadásban: saját linket nem ismert fel a cucc :) a srác tovább is lépett egyből :) Mobil nem tudott fellépni wifi-re egész előadás alatt. hm.
    Viszont 4000 embernek előadni nem semmi.
  • passatgt #72
    van egy rossz hírem, nem lesz dnf
  • sonicXX #71
    Ez egy igazán remek rendszerecskének tűnik. Egyetlen bibit látok csak benne: mekkora lehet az erőforrás igénye? Úgy értem: egy mailszervernek relatíve pici erőforrásigénye van, ennek a Wave-nek saccra minimum egy nagyságrenddel nagyobb. A visszavonások csak úgy oldhatóak meg, ha a tevékenységek naplózottak, így a háttértárak veszettül gyorsan fognak fogyni egy 500-1000 Wave júzert kiszolgáló szerveren. Az írott kommunikáció realtime közvetítése még nem is annyira, de a képek és főleg a videók küldözgetése a hd mellett a netet is jócskán enni fogja. Ha ki akarná váltani a mailt egy kiszolgáló a Wave-vel, az a sanda gyanúm, hogy a load láttán sok esetben visszakerülne a régi jó smtpd+pop3/imap. A mail leváltása már időszerű nagyon, ahogy a közösségi oldalaknak se ártana két jókora pofon (kevés értelmetlenebb dolog létezik a neten - a pornónak is több értelme van a facebook-nál, a twitternél meg pláne). A lényeg a jobb védhetőség lenne, és ha nem is egy mailszerverrel azonos- de legalább jó erőforrás hatékonyság. Az előbbi sanszos, az utóbbiért jobban aggódom. A HTML 5 meg olyan mint a Duke Nukem Forever: egyszer majd biztosan kész lesz, újabb 5 év múlva még a böngészők is egész tűrhetően fogják támogatni; így reálisan 10 év múlva már talán látni is fogjuk.
  • joebacsi #70
    Igen, nyílt forráskódú lesz, nem értetted félre, és lesz külön telepíthetős változata is az elhangzottak alapján.
    Le volt ez már írva a kommentek között, csak a sok anyázás eltakarja :)
  • balage187 #69
    Elvileg ez így van. A cikket nem olvastam el, a videót viszont végignéztem: mutatták, hogy a Wave három egymástól független különböző szerveren is fent volt. Aki csak az egyik szerveren volt fent, az is tudott kommunikálni a másik szerveren fent levővel.
    Viszont, ha olyannak írtál, aki a ugyanazt a szervert használja, amit te, akkor nem fog az üzenet keresztül menni pl. a Google szerverén, csak azon, amit ti ketten használtok, pl. saját céges szerver. Bocs, ha hülyén fogalmazok, nem vagyok szakmabeli :), de a videón ez volt.
  • djw #68
    ha jól értettem a video elején a dolog opensource, tehát még az is lehet, hogy a szerver részt is publikálják majd egyszer, s akkor egy mikrovállalat is felteheti saját kis szerverére, aztán már másra nincs is szükségük. Ha félreértettem bocs :)
  • opeca #67
    Végre egy értelmes hozzászóló!

    Hello!

    Igen, egy mikróvállalatnál nem biztos, hogy van arra pénz, hogy az ember milliós biztonsági intézkedéseket foganatosítson.

    Ez mind annak a függvénye, hogy az áramoltatott adatforgalom milyen jelentőségű, mennyire bizalmas, fontos, stb., stb.

    Hangsúlyozom - mert páran itt már a saját kis fantázia-birodalmukban szépen kis is találták - nem a google-tól kell félteni az adatokat, hanem azoktól a támadóktól, akik egy ilyen egy szintes védelmet könnyen kijátszhatnak.

    Jelenleg mi a különbség köztem, mint autentikált felhasználó, és egy hacker között ezen a szinten, amit a google a gmail-ben kínál? (Igen, tudom, te az apps-ot mondtad, de annak nem ismerem a biztonsági rendszereit)
    Egyetlen egy különbség van, hogy én tudom a felhasználói nevet és a jelszót, ő meg nem tudja.

    Én ezt nagyon kevésnek találom.

    Visszakanyarodva, ha tényleg nincs pénz komoly biztonsági infrastruktúra fenntartására, akkor nézd, én két utat látok.

    Az egyik, ha valóban igen bizalmas az adatforgalom, akkor pénzt kell keríteni a levédésére. Egy hardveres tűzfalat manapság már 50.000-ért lehet kapni. Ez az alsó kategória, mondjuk egy linux alapú levelezőszervert már 200 ezerért fel lehet húzni.

    Ha pedig lényegtelenek az adatok, nincs különösebben bizalmas státuszuk, akkor meg hajrá google apps!
    Feltéve persze ha egy bármikor bekövetkező fél napos leállás nem akadályozza az embereket a napi munkájuk végzésében.
    De ha megtörténik, akkor viseljék férfiasan és ne picsogjanak, hogy jaj, leállt a google, most megállt a fél világ.
    Akkor tessék a következményeket is viselni.