Gyurkity Péter

Ősszel jön Európába a Hulu

Brit források szerint a Hulu idén ősszel, egészen pontosan szeptemberben rajtolhat el a kontinensen, mégpedig elsőként a szigetországban, ahol az amerikai tartalmak mellett helyi alkotásokat is megszereznének.

A Telegraph a tárgyalásokhoz közel álló forrásokra hivatkozva ír arról, hogy a tengerentúlon igen népszerű, ám a YouTube felhasználói bázisától egyelőre méreteiben elmaradó portál minden erejével a nemzetközivé váláson dolgozik, itt pedig az első lépés az Egyesült Királyságban történő megjelenés lesz, ahogy azt már megszokhattuk az amerikai fejlesztések esetében. A nagy filmstúdiók által birtokolt, csúcskategóriás tartalmakat ingyen kínáló oldal helyi alkotásokra is igyekszik szert tenni.



A Hulu mintegy 3000 órányi, tisztán amerikai anyaggal rajtolna el szeptemberben a brit internetezők számára, ezt pedig a BBC, az ITV, valamint a Channel 4 saját műsoraival egészítenék ki - már amennyiben sikeresen lezárulnak az ezt célzó, jelenleg is zajló tárgyalások. Itt a jól értesültek szerint egészen pontosan arról lesz szó, hogy (a brit szokásoknak megfelelően) a partnerek által sugárzott műsorokhoz a leadást követő napon nyújtatnának hozzáférést, 30 napon keresztül folytatva azt. A napokban azokban megakadtak az egyeztetések, mivel a Hulu magának szeretné fenntartani a teljes irányítás jogát, míg az ITV és a Channel 4 némi beleszólást szeretne a reklámok rendszerébe, és nyilván a bevételek elosztásába is.

Egy meg nem nevezett ágazati vezető elmondása szerint arról van szó, hogy a Hulu egy, az amerikai piacon működő modellt ajánlott potenciális partnerei számára, amelyek azonban eddig minden alkalommal megtartották a kereskedelmi jogokat és saját hirdetési tárházukat alkalmazták, ebből pedig nem szívesen engednének. A Hulu részéről egyelőre annyi hangzott el, hogy nincs mit megosztaniuk a nagyközönséggel, míg a kiszemelt partnerek nem voltak hajlandók nyilatkozni az ügyben.

A portál elsősorban azért népszerű a tengerentúlon, mert a többi hasonló platform által olyannyira áhított televíziós és mozifilmes alkotásokat kínálja megtekintésre teljesen ingyen, a reklámokra építve a bevételeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Allecto #7
    A Hotspotshielddel az a baj, hogy külföldön lévő ún. proxy szervereket használ, tehát a HULU nem téged lát, amikor rákapcsolsz, hanem a proxy szervert. Mindezzel csak az a baj, hogy így a te internet hozzáférésed a proxy sebességétől függ, ami ingyenes proxyszerverek esetén nem túl jó. Magyarán: nem tudod folyamatosan nézni az adást, a proginak állandóan bufferelnie kell.
  • bld #6
    Miért nem túl jó egyébként?
  • Polemius #5
    Amennyire tudom, az indok ugyanaz mint más oldalak esetében is: a "nézők" kiszolgálása ugye pénzbe kerül. A pénzt reklámokból teremtik elő. Viszont az a felhasználó, aki nem tartozik a célcsoporthoz, azok a cég szemszögéből csak veszteséget termelnek. Persze ez megoldható, csak akarni kell (mint ebben az esetben).
    Szoktak még (szerzői) jogi okokra is hivatkozva, de felteszem ez elhanyagolható (hiszen ha lemezek esetében megoldható, akkor itt is).
  • ldavid #4
    van néhány film is

    hotspotshield-el nekem is sikerült már nézni, de nem túl jó megoldás rá
  • 0Speed0 #3
    Általában arra hivatkoznak, hogy azért van geoban mert úgy csak a saját országuk lekéréseit kell kiszolgálni. Gondolom most telepítenek az EU-ba is szervereket aztán lehet majd itt is nyomatni.

    Egyébként igen, IP trükközéssel van hogy sikerül nézni :-)
  • passatgt #2
    sorozatokat lehet rajta nézni,
  • Charybdis #1
    Ezt a Hulut nem vágom, pontosan milyen filmeket lehet rajta nézni ingyen? Pl. vannak rajta rendes mozifilmek is?

    És mi ez a hülyeség, hogy csak USA-ból érhető el? Kipróbáltam, tényleg azt írja ki, hogy USA-ból nézhetem csak, de mi van akkor, ha amerikai IP címmel megyek fel? Ennyi lenne csak a trükk? Mert amcsi IP címet lehet szerezni olcsóért :)