Berta Sándor

Két filmstúdió is beperelheti a Zattoot

A Zattoo nevű internetes televízió-szolgáltatás fejlesztői egy új lehetőséggel lepték meg a felhasználókat. A cég ugyanis bejelentette, hogy ezentúl bárki, aki regisztrál a hivatalos oldalon, a watch.zattoo.com cím begépelése után már a böngészőjében nézheti a televíziós műsorokat. Vagyis nincs szükség külön kliensszoftver telepítésére, mint eddig.

A regisztráció ingyenes és a csatornák között megtalálható az ARD, a ZDF, a CNN és az immár magyar nyelven is elérhető Comedy Central. Az örömteli hírbe ugyanakkor üröm is vegyült. Egyrészt kiderült, hogy a tavaly áprilisban a Zattoo és az ARD, illetve a ZDF között kötött, most lejárt együttműködési megállapodást a két televízió nem hosszabbítja meg. Másrészt a népszerű szolgáltatás üzemeltetőinek feje fölött komoly viharfelhők gyülekeznek. A Frankfurter Rundschau birtokába jutott információk szerint a Warner Brothers és a Universal közös beadványt nyújtottak be a hamburgi elsőfokú bírósághoz, amelyben azt kérték: a testület tiltsa meg a szolgáltatónak bizonyos filmek sugárzását.

A Zattoo, hogy elkerülje a jogi eljárást, inkább engedett és azóta például az olyan Hitchcock-klasszikusok, mint a Psycho, a Frenzy, vagy a 2005-ben készült A History of Violence ismétléseikor sötétbe borul a képernyő. A két filmstúdió álláspontja az, hogy mivel a Zattoo az eredeti televíziós adásokat reklámokkal szakítja meg, így felelősségre vonható, illetve később pénz követelhető tőle. Amennyiben pedig az amerikai-svájci cég nem hajlandó fizetni, úgy megtilthatják az érintett filmek sugárzását.

Az ARD és a ZDF a vitában nem kívánt állást foglalni, viszont már elkészítettek egy új szerződést és annak elfogadásáig a régi megállapodást tekintik hatályosnak. A 2007-ben elindított Zattoo-t eddig elkerülték a jogi eljárások és a vállalat tervei között szerepel a szolgáltatás kibővítése, így az idei év végén a Zattoo elvileg már Ausztriában is elérhető lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dilofekete #7
    Tönkrement a tv-m. Eggy... csíkba van összezsúfolva a kép a monitor közepén, de eggy idő utnán soronkén egyre többet látok a képből és még ferde is. A felirat nem látszik a forma 1 közvetitésből.
    Úgy kell értelmezni, hogy a pc-m efektjeit akartam a tv-ben láni, a tv meg a gépem csodáira volt kíváncsi és összeházasítottam őket, de rosszul sült el.
    A tv annyira halott volt, hogy a gépem, fel akarta éleszteni. Azóta csag pislog amikor felkel. Nemsokkal később a másik tv is elromlott, csak az nem ment össze csíkba, hanem csak a kép közepét látni, de ezt nem kötöttem össze semmivel. A monitorhoz meg hozzávágtam a sörösüvegemet és nem tudom letörölni az élethű pixeleket. A karcmentes ablakom még a pezsgősüvegtől sem sérült meg.
  • chuky123 #6
    "Gonosz voltam és megsokkoltam a tv-met, olyan formában, hogy eggyesítem a tv hülyeségeit a számítógépem hülyeségeivel, eggy rca kábellel. A kép összement eggy vonalba, mert valamelyik sík hülye volt :)" mivan?????
    Na ezt fejtsd ki bövebben ha lehet.
  • dilofekete #5
    Reklám csak azért van, mert ha neten nézném akkor a film szaggatna és ebbe az időbe préselik be a reklámokat a tv-ben. Viszont engem mindigg is idegesített a film és nem a műsor megszakítása, mivel az engem nem érdekel. Olyankor mindig hozzávágtam volna a sörösüvegemet a tv-hez.
    Gonosz voltam és megsokkoltam a tv-met, olyan formában, hogy eggyesítem a tv hülyeségeit a számítógépem hülyeségeivel, eggy rca kábellel. A kép összement eggy vonalba, mert valamelyik sík hülye volt :) de a gépemet szeretem, tehát ő biztosan jó volt.
  • FL Zoli #4
    Ez már tiszta rasszizmus:), ezt se engedik, youtubeon is egyre többet tiltanak le:(
  • KillerBee #3
    De még az engedélyezett országokban sem érhető el minden csatorna:

    "You can only watch Zattoo in countries that have already been opened for service. Also, in these countries you can only watch the channels that have been cleared for these countries."

    Az OK, hogy a TV-adók egy adott földrajzi területre fizették meg a jogdíjakat és mivel nem akarnak többet fizetni, így korlátozzák a vételi területet az interneten is. Azaz fenét OK, így az egésznek alig van értelme.
  • KillerBee #2
    Az ám:

    "Zattoo is currently available in Denmark, France, Germany, Spain, Switzerland, and the UK."

    Szarjanak sünt, akik kitalálták a földrajzi szűrést.
  • Landor #1
    Zattoo Web TV is currently not available in your area.

    he - he - he....