Berta Sándor

Kötelező regisztráció az erőszakos videók ellen

Érdekes,de egyben a kedélyeket felborzoló ötlettel álltak elő a német CDU Fiatal Unió (JU) nevű szervezetének észak-rajna-vesztfáliai tagjai.

A fiatal aktivisták azt akarják elérni, hogy a rendőrség és más hatóságok következetesen lépjenek fel a világhálón található erőszakos cselekményeket népszerűsítő fórumok ellen, legyenek azok egyszerű honlapok vagy éppen videomegosztó portálok. A szervezet elsősorban az utóbbiak esetében sürgeti szigorúbb szabályozás bevezetését, hogy ezáltal megelőzhető legyen az erőszakos videók terjesztése és népszerűsítése.

"Egymással rivalizáló kamaszbandák küldözgetik egymásnak az interneten keresztül gyűlöletet sugárzó videoüzeneteiket és a világhálót arra használják fel, hogy rendszeresen megbeszéljék a következő bűncselekményeiket. Utóbbi teljesen hasonlít az amerikai rapperközösség módszereire. A bandák megjelenése különösen a problémás városrészekben figyelhető meg. Akinek gondjai vannak a szüleivel vagy a barátnőjével, az így próbál meg erőt meríteni, önbizalomra szert tenni" - jelentette ki Sven Volmering, a JU tartományi elnöke.

Volmering hozzátette, hogy a politika és a társadalom sokáig már nem nézhet félre és nem tehet úgy, mintha semmi sem történne, már csak azért sem, mert a statisztikák azt mutatják: nő a fiatalok által elkövetett bűncselekmények száma. A téma szóba kerül majd a CDU észak-rajna-vesztfáliai szervezetének május 9-i gyűlésén és a fellépést támogatják a párt országos vezetői is.

S hogy mi lenne a megoldás? Nos, a JU azt akarja elérni, hogy a YouTube, a MyVideo és a hasonló népszerű videomegosztó portálok üzemeltetői tegyék kötelezővé a regisztrációt és a személyi igazolvány számának megadását, hogy így lehessen ellenőrizni, kik és milyen felvételeket töltenek fel. Ráadásul így könnyebben kiszűrhetők lennének a kamerás mobilokkal rögzített verekedős anyagok is. A szervezet szerint emellett fontos, hogy az ifjúságvédelmi hivatalok és a rendőrség, illetve más hatóságok kiemelten kezeljék a kérdést és rendszeresen ellenőrizzék a videomegosztó oldalakat, a fórumokat és a blogokat. Amennyiben erőszakos videókat találnak, azokat azonnal távolíttassák el.

"Amikor a YouTube blokkolta a hozzáférést minden zenei videóhoz, óriási felháborodás volt. Amikor viszont erőszakos videók láthatók, akkor mindenki néma marad. Ez nem maradhat ennyiben, a politikának végre lépnie kell" - szögezte le Volmering.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #14
    Hmm, kicsit gyógyszerelgurulásos ez az ember. Előszöris amit mond az kőkeményen illegális, az angol ISP-ket pont ilyesmi miatt rúgják épp fenéken (személyes adatok rögzítése felhasználói szokásokhoz és ennek értekesítése). Másrészt: mennyibe telik behazudni, hogy nem német állampolgár valaki hanem... mittomén: tadzsik. Nem lehet megkövetelni a személyes regisztrációt ilyesmihez, alapvetően értelmetlen.

    Másrészt viszont a fegyveres videók
    1. törlését lehet kérni YouTube-tól. eBay-ről is leveszik a horogkeresztes "ereklyéket", tehát a szándék és az eszköz is adott. YouTube pedig nagy előszeretettel cenzúrázza az anyagokat (alapvetően kiadók utasítására), ennek legalább még értelme is van.
    2. feltöltéséről lehet kérni ügyészi jóváhagyásssal IP-adatokat amennyiben az egyértelműen törvénysértő (pl. gyerekpornó) Ez nincs ingyen, de a törvény és az eszközök adottak. Google (=YouTube) nagyon szívesen ad ki személyes adatokat pl. kínai újságírók kivégzéséhez, ez is menni fog.

    De már látom a következő lépést. Levetetik a mesterlövész-bajnok videóit is...
  • halgatyó #13
    Ezt a Volmeringet el kellene költöztetni egy évre egy kis Borsod-megyei faluba.
    Hogy felfogja az ökör agyával, hogy az erőszakhoz nem kell internet...
  • tomcsa4 #12
    Inkább a rongálás. A rongálás is bűncselekmény és sok fiatal "csak" rongál. Mondjuk betör egy ablakot.
  • Alvarez999 #11
    "a statisztikák azt mutatják: nő a fiatalok által elkövetett bűncselekmények száma."

    Nem lehet ennek az is az oka, hogy egyre több mindent nyilvánítanak bűncselekménnyé? Hovatovább bármit tesz az ember, rá lehet sütni, hogy bűncselekményt követett el. Pl. letölt 20 zeneszámot a netről és ezzel már húsz rendbeli bűncselekményért lehet ráverni a büntetést.
  • tomcsa4 #10
    Az SG történetében talán először (ha jól emlékszem először) egyet értek veled. Evvel a HSz-eddel.

    Még annyit, hogy egy gyerek nehezebben tudja kezelni a problémáit, mint egy felnőtt. Tehát egy felnőtt tud uralkodni az indulatain, míg egy gyerek nehezebben. Erre is oda kéne figyelni.
  • Hegi90 #9
    Ja, és ami a legjobb: ha később tényleg megszüntetik a bajt, teljesen valószínű, hogy utána ezt az igazoltatást is megszüntetik, és még csak véletlenül sem terjesztik ki az internet többi tartományaira.

    They who can give up essential liberty to obtain a little temporary safety, deserve neither liberty nor safety.
  • Sanyix #8
    Teljesen normálisnak tartom, hogy a betelt pohárnál elkezdenek lövöldözni. Arra legalább felfigyelnek, és az hogy valaki eljut idáig, az is csak azt jelzi mekkora szar a társadalom. Nem csak magyarországon, hanem mindenhol.
    Egy értelmetlen szarrá teszik egymás életét az emberek. munka munka munka(ha nincs akkor csinálunk munkát, nehogy má pihenjen a parasztja), lópicsa szabadság, minden hatalom felé kötelezettségek, direkt basztatás, munkakörülmények lehető legszarabbá tétele, akkor is ha szinte semmibe sem kerülne hogy jobb legyen. Erre példa, mo-n a munka= bejárunk és ott rohadunk egész nap mentalitás. Amikor sok helyen akkor is ott kell ülnöd, ha nincs dolgod, vagy ha dolgod van otthon számítógéppel megtudnád csinálni távmunkával, jobban érezné magát az ember, nem szarna el órákat az ingázással a SEMMIÉRT.
    De nem, megy a begyepesedettség, az értelmetlen szarrágás, és a durva monotonitás. És mindez után hogy azért dolgozol hogy éljél, ami nagyrészt a munkából áll (jó kis körforgás), még azt is elveszik ami van, ha kell erőszakkal (adók). Csoda hogy csak annyi ember kattan be amennyi...
  • Hegi90 #7
    Persze, azzal, hogy az egyik kommunikációs csatornát megszüntetjük előttük, tényleg nem fognak keresni esetleg egy újabbat, vagy rosszabb esetben sem fognak még jobban egymásnak esni. Ez csak egy kurva tüneti kezelés, attól, hogy még eltüntetjük a "köz" szeme elől, a probléma ugyanúgy fenn fog állni, amit aztán szépen leszarnak. A többiek meg szívhatnak az internetes igazoltatással, mi?

    Ennél többre is futhatná tőlük...
  • tomcsa4 #6
    Akkor mindenkit elő kéne venni. Ilyen az ember Sanyix. Így van kitalálva. Egyedül a túlzott stresszes életmódon lehetne változtatni és mindjárt sokkal jobb lenne a helyzet.

    De ne feledjük, ha kibasznak veled és ez tetőzik, akkor kiborul a pohár. Embere válogatja, ki hogy reagál rá. Egy terrorista pl szarrá lőne mindenkit, akit ér.
  • Sanyix #5
    Elsőnek ezt a szar társadalmat kéne elővenni, és azokat akik kialakítják ezt a társadalmat...