Gyurkity Péter

Teljes mozifilmek a YouTube oldalán

A Google nem elégedett a videómegosztó portál által generált bevételekkel, így jelenleg is tárgyal a hollywoodi stúdiókkal a teljes filmek átvételéről. A megállapodás három hónapon belül megszülethet.

Hivatalos információ eddig nem hangzott el a kérdésben, ám néhány apróbb részletet mind a Google, mind pedig a stúdiók oldalán is hajlandók voltak megerősíteni. Az első beszámolót követően így megtudhattuk, hogy a Google valóban elégedetlen a YouTube bevételeivel, ezért pedig megpróbál a Huluhoz hasonló kínálatra szert tenni - ehhez azonban szüksége van a nagy filmstúdiók bólintására, amit nem lesz könnyű megszerezni.

A tárgyalásokat nyomon követő forrás szerint a megállapodás 1-3 hónapon belül létrejöhet, ezt követően pedig a YouTube oldalán megjelenhetnek az igazi nagyágyúk, vagyis a teljes hosszúságú mozifilmek. Ezek jelenleg néhány fizetős oldalon, valamint számtalan kisebb-nagyobb illegális (illetve hazájában megtűrt) portálon találhatók meg az interneten, a szórakoztatóipar és a Google összefogása révén azonban egy stabil, teljesen legális platformot vehetnének igénybe a felhasználók, némi reklámdömpingért cserében. Ezzel megindulhat a korlátlan streamelés, egyelőre persze kizárólag a jogtulajdonosok részéről.

A Google számára napjainkban nagy fejtörést okoz, hogy a hihetetlenül széles közönség (havi 80 millió egyedi látogató) ellenére nem szerepel valami jól a portál - legalábbis pénzügyi szempontból. A jóval kisebb tábort maga mögött tudó Hulu ugyanakkora bevételt generál, ezt pedig egyértelműen a teljes mozifilmeknek köszönhetik, amelyek órási vonzerőt jelentenek az interneten. Ezek megszerzése után a YouTube bevételei megugorhatnak, hiszen a stream előtt, alatt és után reklámokat vetítenének - a most már időzített lejátszást is támogató portál ezzel megszerezné a videómegosztás Szent Grálját.

Nagy kérdés, hogy mikor jöhet valóban létre a megállapodás és milyen feltételekkel - az elkövetkező időszakban érdemes lesz nyomon követni az ezzel kapcsolatos híreket és pletykákat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kukacS3K #25
    valszeg nem gyökkettőszörgyökkettő lesz a felbontása a filmeknek de inkább a jó oldalát kell nézni a dolognak, pl ha lesznek majd sorozatok is akkor olyan mintha egy amerikai TV adót néznék persze ez sokakat nem hat meg de én azért örülnék ha nem kéne letöltenem a sok sorozatot csak streamelni, akár még a reklámokat is bevállalom
  • torcipepe #24
    nem, de illik tudni vezetni.

    vajon kiki nem mond hülyeséget, nekem is az egyik haverom a 21"-os 16:9-es képarányú monitorját 1024*768-ban használja. hát mondhatom, hogy kurva rondán néz ki. nem is zavaró számára, hogy a fényképeken az emberek úgy néznek ki, mint a hörcsögök, nagy pufi fejjel.
  • Molnibalage #23
    Sávszélességet meg honnan lopják hozzá? Nekem már az is megfeküdte a gyomromat, hogy most a youtube adatforgalma nagyobb mint az egész net forgalma volt 6 éve...
  • cateran #22
    Ja,ha meg méregdrága luxuskocsija van, akkor illik tisztában lennie a kocsi tulajdonságaival..mi a fszról beszélsz? Ha valakinek nagy kijelzőjű laptopja van,akkor mindjárt félprofi videosnak kell lennie? Nyilván igazodni kell az általatok felállított szabványhoz,véletlenül sem szabad úgy használni ahogy -esetleg-az adott személynek kényelmes vagy tetszik...
  • passatgt #21
    amelyik videónál működik, ott alatta van egy High Quality link
  • [email protected] #20
    Alapesetben valóban nem számít, de ha valaki a kijelző képátlóját a puhapöcs kompenzálására használja, akkor azért talán nem árt tisztában lennie az adott fogalmakkal.
  • AzUs #19
    "nem fér bele abba a maki fejükbe hogy mi az pixel meg képarány"

    Pedig aztán Atyauristen, aki még ezt se tudja, nem is ember, hiszen ennél fontosabb dolog a világon nincs ...
  • Nightwish006 #18
    Kezdesz picit unalmas lenni
  • Tetsuo #17
    gondolom nem a jelenlegi formaban akarjak nyomni a mozifilmeket. LOL az durva lenne en a 2-3perces poenos videokat is alig birom vegignezni.
    szvsz DVD felbontasa lesz a videoknak..
  • Molnibalage #16
    Mozifilmet youtube-on? Csak akkor nézek rajta bármit is, ha más lehetőség nincs. A high felbontása is ratyi. Nem vagyok HD hívő, de azért 640x480 felbontása legyen már ez mozifilmnek..