Berta Sándor

Lawrence Lessig: "Új szerzői jogra van szükség!"

Többek között a jelenleg hatályos szerzői jogi szabályozás eltörléséről, a kultúra átalakulásáról és a fogyasztói társadalom megújításáról beszélt Lawrence Lessig egy német konferencián.

A világszerte elismert szakember a Stanford Law School jogász professzora, a Creative Commons kezdeményezés életre hívója és a Center for Internet and Society alapítója. Lessig, aki nyártól a Harvard Egyetem professzora lesz, a hamburgi 14. Trendnap vendége volt.

Az egyetemi tanár beszédében leszögezte: a 21. század technikai fejlesztéseivel a múlt század normái már nem tudnak lépést tartani. Különösen igaz ez a szerzői jogi szabályozásra, amely nagyon nehezen találja meg az összhangot a kulturális művek védelme és a fogyasztói jogok biztosítása között. Éppen ezért kell megváltoztatni ezeket a szabályokat. A szakember úgy vélte, hogy az internetnek köszönhetően megváltozott a kultúránk, az emberek ismét tevékenyen részt vehetnek a folyamatokban, alakíthatják a dolgokat.

Ez a szép, új világ került veszélybe azáltal, hogy a régi szabályozás már nem alkalmazható az új viszonyokra. Jó példa erre, hogy a fájlcserélés elleni háború már tíz éve tart - sikertelenül. A fájlcserélést ellenzők semmit sem értek el, azon kívül, hogy bűnözőnek állítják be a felhasználókat. "Ideje befejezni ezt a háborút!" - szólította fel a jogászokat, lobbistákat és minisztereket Lawrence Lessig. A professzor hozzátette: a recept egyszerű. A vita a másolatokon zajlik, de a szociális web korszakában minden fájlhasználat automatikusan egy kópiát és ezzel párhuzamosan gyakorlatilag egy jogsértést jelent.

Egy teljesen új szerzői jogi szabályozás viszont változtathatna ezen a helyzeten. Azt kellene vizsgálni, hogy valaki a másolatokat professzionális vagy amatőr felhasználásra szánja. A kreatív remixeket nem lehet jogsértőnek nevezni. A jelenkor abszurditását jól jellemzi, hogy egy előadásának a felvételét csak azért távolíttatta el a Warner Music a YouTube-ról, mert ahhoz kapcsolódott egy rövid zenei rész. A szakember megjegyezte: ez az eset is azt bizonyítja, hogy a korábban megalkotott, jelenleg használt szerzői jogi szabályozás nincs összhangban a mai korszerű technológiákkal és világgal. A gazdaság és a politika - minden rendelkezésére álló eszközével és hatalmával - elkeseredett kísérleteket tesz arra, hogy az új technológiákat a hatályos elavult törvényeknek alárendelje.

S hogy mire lenne szükség? Lessig szerint elsősorban nem szabad kriminalizálni a 21. századi kultúrát; új politikai és gazdasági modelleket kell kialakítani és ezekbe a folyamatokba aktívan bele kell vonni a fogyasztókat is; a szerzői jogot sürgősen a digitális világhoz kell igazítani és nem fordítva, egyszerűbbé kell tenni a különböző tartalmak és anyagok továbbhasznosítását. A jelenlegi szerzői jogi modellt a professzor nemes egyszerűséggel minden kreativitás ellenségének nevezte.

Már csak az a kérdés, hogy a gazdasági és a politikai döntéshozók mikor látják be, hogy az eddigi gyakorlat nem vezetett sehová és más megoldásokra van szükség. Az elmúlt hónapok sajnos azt bizonyították, hogy a változásra még jó ideig várnunk kell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #45
    Demók vannak, igaz jó méretesekre számolj, és nem feltétlenül gyors letöltéssel... Kölcsönző, ez engem is érdekelne. Én általában eBay-en szoktam használt játékokra rámenni, vagy kb másfél évvel a megjelenés után már harmadáron meg lehet venni bontatlanul is. Nálam valahol 2-3000Ft/játék az a határ ahol már érdekelni kezd.
  • TeDDyRuSh #44
    Erre a legjobb a netes vásárlás külön mp3-ba. Ha nem sokra tartod a CD album egyéb értékeit, akkor megveszed az 5 számot ezerért (200HUF/szám). Hogy te hányszor élvezkedsz rajta az meg csak rád tartozik. A rippelés nem illegális, ha megvan az eredeti lemez.

    Segítsen valaki, nem igazán szoktam játékot venni. Régen léteztek a játék demo-k. Ez most is létezik? Lehet letölteni egypályás próbajátékot?

    Nem tudom, ki ismer játékkölcsönzőket, mármint ahol lehet kölcsönözni konzol játékokat? Én dolgoztam ilyen helyen és baromi sok függő jött aki nyolcszázért kikölcsönözte a játékot 2 napra és végigtolta. Létezik még ilyen?
  • Cleawer #43
    A téma hasonló mint a játék/film letöltések .Szerintem a probléma ott kezdődik hogy egy albumon maximum 5 hallgatható szám van,a többi töltelék (átlagban).Legyen kb 14 szám 1 cd-n(hogy hallgatható-e azzal most nem foglakozom),ami kb 1 óra,tehát egy BP-Miskolc IC járaton meghallgatsz 2 albumot,kb 6000Huf mp3ban ofkorsz ,ja az hogy "illegális" rippelned az nemszámít (:
    "Szórakoztál" 2 órát .Azt a 2x5 számot meghallgatod még párszor ,és ennyi volt egy új album.6000 forintért.
    A játék készítők is rinyálnak hogy nem megy az ipar... GTA VI: fórumon olvasgattam hogy eredetivel nem indul a játék,ganyé nagy gépigénye van,és 3óra alatt bele lehet unni,mert egysíkuak a feladatok. Ezért nem vettem meg ,letöltöttem,de én félóra alatt meguntam.Ezért fizettem volna 12000Ft-t?
    500-1000 forintét hozzádvágnak egy Bud Spencer-Terence Hill filmet ,amit én megtudok 5x nézni legalább egy héten (:

    A szerzői jogvédőknek akkor lenne igazuk hogy ha csak 4 lemezt vennének meg a világon:1 adóellenőr hogy megvizsgálja a boltost hogy ad-e áfás számlát,egy nagy rajogó,egy ember aki nemtudja használni/nincs nete,és 1 másik ember akik rippeli és mehet is a TPB-re. De nem így van.szerintem
  • TeDDyRuSh #42
    Nem a sorvégeken lévő lejátszók az érdekesek, hanem a CD pultnál. Odaviszel egy lemezt amit kinéztél és megkéred, hogy had hallgathass bele és van egy kis irányító panel és úgy lépkedhetsz a CD-n ahogy akarsz.

    Az extra profit fogalmát értem, én mondjuk szándékosan írtam külön, szerintem így helyes. De még mindig nem tudom, hogy mihez viszonyítasz, amikor azt mondod, hogy túl sok haszon van a lemezen. Hisz ezeknek az árába kell beépíteni az egyéb kiadói költségeket stb. Remélem nem jössz az előállítási költséggel, vagy a nevesincs latin előadóknak az 500Ft-os lemezével, hogy lám ennyiért is lehet adni egy lemezt. 3000 egy lemezért annyira nem sok, bár én nem adok érte semennyit, mert letöltöm. De ha ennyiért meg tudnám venni fiatal korom előadóinak lemezeit '95-ből nosztalgia gyanánt, akkor simán pengetek.
  • KillerBee #41
    Pár éve, amikor először és egyben utoljára próbáltam CD-t vásárolni a westendi MM-ban, direkt olyan CD-játszók voltak kitéve a vásárlóknak, amelyek minden számból csak az első 30 másodpercet játszották le, majd ugrottak a következő trackre. Ilyen lejátszót direkt kell gyártatni, kötve hiszem, hogy a MM véletlenül épp ilyeneket kapott a leárazásnál.

    Nem extra profitot, hanem extraprofitot írtam, egyben. Ez azt jelenti, hogy a gyártó vagy a kereskedő pofátlanul sokat keres az adott árun, jelen esetben a CD-n. És ne gyere azzal, hogy egy áru annyit ér, amennyiért megveszik, mert hát ugye épp az a helyzet, hogy a mai árakért egyre kevésbé veszik a CD-t, tehát a vevők nagy része szerint nem ér meg annyit...
  • TeDDyRuSh #40
    Igaz ha lebux, akkor nem úszod meg azzal, hogy elveszik a vinyód:)
  • TeDDyRuSh #39
    Vagyok, jól beindultunk:) Először Molnibalage-hoz: Nem vagyok a MM képviselője, a saját tapasztalatomat mondom. Amikor én ott voltam akkor nem volt ebből sose gond, inkább az, hogy mindig legyen valaki a pultban és legyen kinek szólni. Az erősebb ráhatás csak tanács volt,nem hiszem, hogy MM-ba sokat kell használnod és ne csak a MM-ba hasznosítsd, hanem ahol tudod. Tapló emberek mindenütt vannak, az MM is szűr rendesen, de nem mindig jön az eredmény azonnal. Ha meg nem találtál olyan boltot, akkor keress egy másikat, és tedd szóvá a Nagykörútiba.

    KillerBee: Neked mi az extra profit? A CD lemez annak számítana? Azért még pár milliót eladnak egy évben belőlük, talán fontos szegmense a bevételnek. Nekem az extra profit a bögre, póló stb. A fizetős letöltésnek meg iskolapéldája az ITunes, Apple termékeknél. Szinte az összes kiadó benne van és a kinti fizetésekhez képest potom összegekért tudsz hozzájutni a zenédhez és persze a fizetés is egyszerűbb. De ezért még mindig fizetni kell és ez itthon bukta.

    És már válaszolok szlovákiai hunnak is ezzel, mert ameddig pénz kérnek azért amit torrenten megszerezhetsz, addig senki nem fog fizetni. Ezért pláne sok a 3ezer, meg a 300, meg a 30 forint is az 1napos és a 12 éves lemezre. És persze, aki pénzt akar kérni azért ami eddig ingyenes volt, az ellenség lesz. Mennyi a haszna a kiadónak? Kapzsi-e? Pontos adatokat nem tudok, de biztos szépen élnek belőle.

    Nekünk meg tök jó volt az a szabadság, hogy bármit megszerezhettünk és meghallgathattunk, megnézhettünk, pusztán azért mert képesek voltunk letölteni az internet által. És ennek lassan vége és nem tetszik? Hát persze. Jöhet egy új kliens, válthatjuk le a torrentet. Semmi gond, next generation:)
  • szlovákiai hun #38
    Valóban vannak olyanok, hogy ami ingyen van azért senki nem fizet, csak hogy igy eléggé általánosítás. Mert sokan, nagyon sokan van az a tábor is, akik: a szükség nagy úr vagy azzal gazdálkodik amilye van. A jogvédők nehogy ők várják el, hogy én alkalmazkodjak hozzájuk, hisz én vagyok a megcélzott személy a portékájukra, no nem a zenészekére, de tolvajnak kiálltanak ki. Nehogy már én alkalmazkodjak hozzájuk vagy a nagyokhoz, mert az egyszerű ember akárhogy igyekszik, nem állnak rendelkezésére a megfelelő eszközök, ez legtöbbször a pénz, tehát azzal gazdálkodik amije van...

    Értsd, a zeneipar irreálisan magas árat kér a lemezekért, nekem meg nincs meg az a vásárlói paritásom, hogy ennyit fizetni tudjak. Kecskeméten voltam, a Malom multiplexben néztem egy 96-os évjárató lemezért 3000 HUF akartak leakasztani, egy 12 éves lemezért, meg egyébre sem telik, olyan irreálisan magasak az árak, az egyszerű embernek meg annyi a kiadása, azonkívül, hogy alamizsna a fizetése, hogy ewzekre a csecsebecsékre már nem marad, akkor hogyan alkamazkodjak, ha a rendszer olyan hogy csak igy tudsz alkalmazkodni ha mindenáron akarod azt a zenét vagy válogatást. A filmeknél jobb a helyzet, ott egy bizonyos idő után lemegy az ár, no de a zene CD.....

    És még sorolhatnám az érveket tovább, de ezt egy fórumonm elmondani nem lehet, ahogy te is mondod a rendszert már rég megkellett volna reformálni, a kapzsiság és a mohóság a jogvédők részéről előbbre való, és nem átalkodnak sokszor a szewrzőt is kizsákmányolni, oszt a filecserélőkre mutogatnak....
  • KillerBee #37
    Értelek én és megértem azt is, hogy a zenészek/művészek jogait is figyelembe kell venni. Világos, hogy a zenei alkotások nem lehetnek szabad préda tárgyai, de azt is látni kell, hogy a kiadók szerepe mára erősen megváltozott és ezzel együtt az extraprofitról is le kell mondaniok.

    A kiadók ellenállásán bukott meg eddig a DRM-mentes legális letöltés, bár mostanság vannak biztató jelek. Csak hát az árakkal vannak még komoly bajok, a kiadók ugyanazt a profitot szeretnék a sokkal kisebb ráfordítással járó netes letöltések után is, ami nonszensz.

    "hidd el, ha akarod bele tudsz hallgatni, ha akarsz, még ha csak egy kicsit erélyesebbnek is kell lenni egy-két áruházban."

    Én, mint vásárló, tisztességes kiszolgálást várok el. Az nem tisztességes kiszolgálás, ha nekem az asztalt kell vernem azért, hogy előtte belehallgathassak abba, amiért fizetni akarok.

    Külön misét megérne, miért nem engedi a legtöbb bolt a belehallgatást, de ez engem különösebben nem is érdekel. Ez éppúgy a zene- és filmforgalmazás visszásságai közé tartozik, mint a nehéz hozzáférhetőség és az igen gyakran eltúlzott ár. Az egész rendszer úgy szar, ahogy van, lecserélni kellene, nem toldozgatni.
  • Molnibalage #36
    A Media Marktban én is dolgoztam, hidd el, ha akarod bele tudsz hallgatni, ha akarsz, még ha csak egy kicsit erélyesebbnek is kell lenni egy-két áruházban.

    Hát baszod itt fordulok le a székről? Ki is van kiért? Ne röhögtess. Ez olyan, mintha egy étteremben külön elvárás lenne jó kiszolgálás és, hogy ne langyon vizezett sör adjanak.