Gyurkity Péter

Egyszerűsít az Asus az Eee PC-knél

A gyártó a jövőben nem kíván minden egyes típushoz merevlemezeket és SSD-meghajtókat kínálni, ezért hamarosan arról döntenek, hogy az egyes típusok mely piacokon kapják egyik vagy másik megoldást.

A ZDNet brit részlege a vállalat szóvivőjétől tudta meg, hogy hamarosan változások várhatók az Eee PC-k vonalán, mégpedig valószínűleg minden régiót illetően. Az olcsóbb netbook megoldásokkal elsőként előrukkoló gyártó ugyanis jelezte, hogy a jövőben nem kívánják megtartani minden egyes típus esetében a választás lehetőségét, ezért egyszerűsítik a kínálatot. Arról döntenek majd, hogy mely változatok kapnak majd kizárólag merevlemezt, illetve SSD-háttértárolót.

A hivatalos indoklás szerint jelenleg túl sok választási lehetőség áll a vásárlók rendelkezésére, amely nem optimális a forgalom további növelése szempontjából. Az elkövetkező hetekben ezért döntenek arról, hogy mely piacokon és mely típusok esetében kívánják előnyben részesíteni egyik vagy másik technológiát, aszerint, hogy az eddigi piaci adatok mit mutatnak a felhasználói választásokról. Nyilván minden típus esetében a legnépszerűbbnek tűnő verziót támogatják majd, míg az alternatívát leépítik - ehhez rögtön hozzátették, hogy továbbra is minden változat elérhető lesz, ám ezeket csak bizonyos régiókban őrzik meg, vagyis a Eee készülék típusa mellett a célország is szempontnak számít majd.

A cég egyelőre azon kérdésre sem tudott választ adni, hogy vajon a brit vásárlóknak mely összeállításokkal kell majd megbarátkozniuk. A külső elemzők arra számítanak, hogy (tekintettel az egyes meghajtók árára) valószínűleg a drágább Eee konfigurációk kapják majd az SSD-háttértárolók zömét, míg a családon belül is olcsónak számító típusok maradnak a hagyományos merevlemezeknél, ezzel is optimalizálva az árat. Érdemes megjegyezni, hogy a Dell februárban hasonló programot dolgozott ki, az Asus tehát nem elsőként változtat ezen a téren.

Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy a változások mikor és mely régiókban lépnek életbe elsőként.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #6
    Ha nagyon egyszerűsíteni akarna, mondjuk nyomhatná úgy, hogy lenne egy EEE meg egy háttértár árlista. Ekkor mindenki olyat rakna bele amilyet szeretne, sőt ha van neki már otthon (gondolom ettől fél az ASUS) akkor megvehetné háttértár nélkül.
  • Alvarez999 #5
    Ebből a videóból tehát megtudtam, hogy Lengyelországban is van Family Frost.
  • passatgt #4
    LY
  • B0nFire #3
    Már a YouTube-ot is megjárta, de gondolom a sok ciki komment miatt megszüntette az accountját.
  • NEXUS6 #2
    Vazze, ez komoj?

    A kutyaugatás nagyon hangulatos a háttérben az biztos!:DDD
  • B0nFire #1
    Ez überbrutál:

    Asus Eee vs NTT100a - Összehasonlító elemzés

    "I would like to grate to my teacher English."